Első könyv – egyenesen Indiából
Az első következtetés megkérdőjelezhetetlen. Mert ha megpróbálod vitatni, akkor Manoj pépesre dumálja az agyadat az univerzum egységéről, amiből persze egyértelművé válik, hogy tévedtél. A második azért már nem ennyire tiszta. Bár üzleti szempontból biztos sokkal jobb lenne, ha valamifajta "életreceptet" árulnék, de ez csak egy könyv, amely, persze, nekem rendkívül fontos, és jó esetben másoknak is mondhat valamit, de nem kínál semmifajta konkrét megoldást. Nem állít többet, mint hogy mindenkinek joga van "helyén lenni" a világban, és ha nem is egyszerűen, de ez az állapot, megfelelő befektetéssel, elérhető.
Egy első regény – Indiából
Onagy Zoltán: Na tehát. A kezdet végénél állunk, megjelent az első könyved. Milyen érzés?
Tasnádi-Sáhy Péter: Ha őszinte akarok lenni, nem fogtam még fel, pedig bemegyek minden könyvesboltba, ami az utamba akad, és megnézem, hogy ott van-e az újdonságok között. Ha igen, akkor nagyon örülök neki, de egyelőre eddig jutottam.
OZ: A terjesztés rendben? Ha a terjesztés rendben, nagy gond nem lehet, a fiatal írók leggyakoribb problémája, hogy a könyvesbolti eladók sem tudnak a kötetről.
Tasnádi-Sáhy Péter: Hihetetlenül szerencsés vagyok, mivel 
nagyon jó kiadót találtam, a Sanomát, nekik azért elég hatékony gépezetük van erre. Persze nem virít a képem óriásplakátokról az emberek arcába, de azért több, nagy példányszámú újságban is megjelent ajánló, az összes nagy könyvesbolt és on-line könyváruház kínálatában megtalálható, szóval biztos, hogy nem a promóción fog múlni, hanem azon, hogy amit összehoztam, az olvasóknak tetszik-e. Mondjuk, ennek van némi hátránya is, mivel biztosan nem vigasztalhatom magam azzal, hogy más végezte rosszul a dolgát.
nagyon jó kiadót találtam, a Sanomát, nekik azért elég hatékony gépezetük van erre. Persze nem virít a képem óriásplakátokról az emberek arcába, de azért több, nagy példányszámú újságban is megjelent ajánló, az összes nagy könyvesbolt és on-line könyváruház kínálatában megtalálható, szóval biztos, hogy nem a promóción fog múlni, hanem azon, hogy amit összehoztam, az olvasóknak tetszik-e. Mondjuk, ennek van némi hátránya is, mivel biztosan nem vigasztalhatom magam azzal, hogy más végezte rosszul a dolgát.OZ: Szervez a kiadód író-olvasó találkozókat? Én soha nem gondoltam, hogy hasznos, csak mára látom be, hogy az ember hosszú távra gyűjti olvasóit a személyes, vagy annak tűnő ismeretségekkel.
Tasnádi-Sáhy Péter: Hát vannak erre törekvések, valószínűleg lesz is belőle valami, Erdélyben már több iskolába hívtak ott tanító barátaim. Az az igazság, hogy ebben nekem is szorgalmasnak kell lennem. Elindítottam egy oldalt a Facebookon (http://www.facebook.com/home.php?#!/pages/Hidd-el-ez-Delhi/158506480857804), ahová igyekszem minden könnyvel kapcsolatos infót feltenni, természetesen érdekességekkel egyetemben. Egyelőre eddig jutottam a pr-ral. Igazság szerint engem már sokkal jobban izgat, hogy képes vagyok-e megírni a következő könyvet, de tudom, hogy ezt sem hagyhatom magára, és nem is fogom.
OZ: Azt hittem, régen kész a következő könyved.
Tasnádi-Sáhy Péter: Hát ennek több oka is van. 
Hazaérkezvén Indiából teljesen újra kellett szerveznem az életemet, hogy pénzt is tudjak kicsit keresni, és írni is legyen idő. Ez kábé mostanra sikerült. A magánéletem is elég mozgalmas volt, persze nagyon jó értelemben, mivel nyáron megnősültem. A "Hidd el, ez Delhi!"-vel is volt tennivaló, mivel, ugye, nem várt itt egy kiadó tárt karokkal, hogy jaj, de jó lenne kiadni a könyvem, hanem hosszú hónapokig kilincselnem kellett, aztán meg a hatalmas mamut nyersanyagomból Erdélyi Z. Ágnes segítségével egy filigrán kis elefántot kellett faragni, ez sem volt kis munka. Szóval csak nemrég álltam neki egy ötletem kidolgozásának, de több hónapos szenvedés után most kezdem csak érezni, hogy nyomon vagyok. Amikor nekiálltam nagy mellénnyel, azt hittem, könnyű lesz, nekem már van egy könyvem. Pedig ez nem igaz. Eddig több mint száz önmagában kerek naplóbejegyzést írtam, ami nagy szerencsémre sztorivá formálódott valahogy magától. A történetalkotást még meg kell tanulnom, úgy, hogy közbe ne görcsöljek be. Szóval kicsit még bénázok, de biztos, hogy meg lesz a következő is.
Hazaérkezvén Indiából teljesen újra kellett szerveznem az életemet, hogy pénzt is tudjak kicsit keresni, és írni is legyen idő. Ez kábé mostanra sikerült. A magánéletem is elég mozgalmas volt, persze nagyon jó értelemben, mivel nyáron megnősültem. A "Hidd el, ez Delhi!"-vel is volt tennivaló, mivel, ugye, nem várt itt egy kiadó tárt karokkal, hogy jaj, de jó lenne kiadni a könyvem, hanem hosszú hónapokig kilincselnem kellett, aztán meg a hatalmas mamut nyersanyagomból Erdélyi Z. Ágnes segítségével egy filigrán kis elefántot kellett faragni, ez sem volt kis munka. Szóval csak nemrég álltam neki egy ötletem kidolgozásának, de több hónapos szenvedés után most kezdem csak érezni, hogy nyomon vagyok. Amikor nekiálltam nagy mellénnyel, azt hittem, könnyű lesz, nekem már van egy könyvem. Pedig ez nem igaz. Eddig több mint száz önmagában kerek naplóbejegyzést írtam, ami nagy szerencsémre sztorivá formálódott valahogy magától. A történetalkotást még meg kell tanulnom, úgy, hogy közbe ne görcsöljek be. Szóval kicsit még bénázok, de biztos, hogy meg lesz a következő is.OZ: Nem figyelmeztetett senki a közelmúltban, hogy az ember vagy férj, vagy író? Hogy a kettő, különösen így, egymásba érő ünnepek előtt aligha oldható meg konfliktusmentesen?
Tasnádi-Sáhy Péter: Oh, nálunk kicsit más a helyzet, a feleségem már az írót ismerte meg, a szerelem a könyvvel együtt született. Szóval a férjségem sok mindennek a rovására megy, de az íróságéra nem, az biztos. Elvárás, hogy írjak.
OZ: Az hiszem, az első olvasók közé tartozom, még az első, nyers változata járt nálam doc-ban, a napi beszámoló esetlegességeivel. Gyorsan kíváncsivá tett, mert aligha lehet érdekesebb, mint látni egy európai fiút a keleti vadonban, keleti higiénés viszonyok közt. Belegondolni se könnyű a sokezer éves keleti mentalitás és az európai kultúra, és persze a mindennapi élet találkozásába. Ez teszi hihetetlenül izgalmassá a magyar olvasó számára. Gondolom, néhány visszajelzés érkezett. Mire vártál, mi érkezett?
Tasnádi-Sáhy Péter: Én eddig csak nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a szűkebb és tágabb ismeretségi körből, és a kiadónál is nagyon szerették az anyagot. Komolyabb elemző kritika még nem született, ez nem is biztos, hogy baj, biztos lehet benne sok hibát találni, ezekkel még nem szembesítettek. Szóval pillanatnyilag még csak hízik a májam.
OZ: Az első megjelent regényem 1979. karácsonyára totálisan "elidegenedett" tőlem. 76-ban adtam le, a megjelenés és a leadás közti három évben hihetetlen sokat dolgoztam minden műfajban. A kisregényt csak néztem, mint a zabigyereket, pedig a borító is saját ötlet, aztán lassan megszerettem. Nálad rövidebb az átfutás, de az idő is tempósabban halad, mint a hetvenes években, végigolvastad, olyan, mint remélted? Van hiányérzeted? Valóban hízik a májad, semmi, amit másképpen kellett volna?
Tasnádi-Sáhy Péter: A megjelenés napján éppen Pesten 
voltam, de délután rohannom kellett haza Temesvárra. 15.13-kor indult a vonat, én negyed háromkor még a kiadónál vártam, hogy a teherautó megérkezzen a könyvekkel. Aztán a vonaton ott üldögéltem a 10 tiszteletpéldánnyal a táskámban. A leadáskor elhatároztam, hogy nem fogom elolvasni a nyomtatott könyvet, mert előtte vagy tízszer megtettem, mielőtt nyomdába került, de ezt természetesen nem sikerült betartani. Azon kaptam magam, hogy Lökösházánál a könyv felénél tartok, és nagyon élveztem. Nézd, mint mondtam, biztos, hogy van rengeteg hiba, de ez így sikerült, és azt hiszem, első próbálkozásnak nem rossz, vagy legalábbis biztosan nem tudtam volna jobban megírni. Most ennyit tudtam. Ha nem gondolnám, hogy tíz év múlva jobbat tudok majd írni, nem gyilkolnám tovább a billentyűzetet. Ez az első gyerek remélhetőleg egy hosszú sorban, gyönyörű időszak volt vele dolgozni, de most el kell engednem.
voltam, de délután rohannom kellett haza Temesvárra. 15.13-kor indult a vonat, én negyed háromkor még a kiadónál vártam, hogy a teherautó megérkezzen a könyvekkel. Aztán a vonaton ott üldögéltem a 10 tiszteletpéldánnyal a táskámban. A leadáskor elhatároztam, hogy nem fogom elolvasni a nyomtatott könyvet, mert előtte vagy tízszer megtettem, mielőtt nyomdába került, de ezt természetesen nem sikerült betartani. Azon kaptam magam, hogy Lökösházánál a könyv felénél tartok, és nagyon élveztem. Nézd, mint mondtam, biztos, hogy van rengeteg hiba, de ez így sikerült, és azt hiszem, első próbálkozásnak nem rossz, vagy legalábbis biztosan nem tudtam volna jobban megírni. Most ennyit tudtam. Ha nem gondolnám, hogy tíz év múlva jobbat tudok majd írni, nem gyilkolnám tovább a billentyűzetet. Ez az első gyerek remélhetőleg egy hosszú sorban, gyönyörű időszak volt vele dolgozni, de most el kell engednem.OZ: Könnyebb volna elengedni, ha az új kilencven százalékánál tartanál, és a három-négy hónap, amíg követned kell a Delhit kötelezően, éppen elég volna, hogy befejezd a következőt. De mindegy. Mindenki a maga tempójában csinálja. Hanem azért azt meg kell kérdeznem, jó ötletnek, megfelelően olvasócsalogatónak találod-e a borítót. Mert én nem.
Tasnádi-Sáhy Péter: Ez egy érdekes kérdés. Nekem teljesen más elképzelésem volt eredetileg. Van egy kedvenc fényképem: a szomszéd kisfiú buborékokat ereget a tetőn. Szerintem nagyon kifejezte volna a lényeget. De ez egy team munka volt, és a kiadó másképpen gondolkodott. Ez egy egyértelmű borító. Ott van a háttérben Delhi, az előtérben srácok az iskolából. Egy önkéntes naplója.... az olvasóknak így valószínűleg sokkal nyilvánvalóbb, hogy miről van szó. Mondjuk az tény, hogy így a külső utazásra került a hangsúly, mintha egy élménybeszámoló lenne, miközben én másban látom a lényeget. Szerintem India ebben a könyvben egy nagyon izgalmas helyszín, rengeteg vicces vagy éppen elgondolkodtató történet forrása, viszont azért itt mindeközben egy srác megtalálta a helyét a világban. Ezt valóban nem mondja el, de kérdés, hogy ez a része mennyire olvasócsalogató...
OZ: Világos. És az is világos, hogy a kiadó dönt. Emlékszem a remek buborékos fotóra, és más jobbnál jobb, Delhiben készült képre is. És engedelmeddel nem részletezem a négy barna fiú borítóra kerülésével kapcsolatos aggályaimat, nyilván minden szempont értékelendő. Lényeg, hogy a kötet megvan, olvasható. Emlékszem, egy korábbi beszélgetés alkalmával közvetítetted Manoj nevű főnököd megállapítását, mely szerint, aki Indiában tud élni, az bárhol képes. Ebből a következő bölcsességek vonhatók le. Te tudtál élni Indiában, ha egyszer túlélted, itthon is megtaláltad a helyed. Ez két dolgot bizonyít. Az első szerint Manojnak igaza van. A második szerint, aki megkeresi és megvásárolja a Delhi-naplódat és elolvassa, rátalál a saját életére. Egyetértesz?
Tasnádi-Sáhy Péter: Az első következtetés megkérdőjelezhetetlen. Mert ha megpróbálod vitatni, akkor Manoj pépesre dumálja az agyadat az univerzum egységéről, amiből persze egyértelművé válik, hogy tévedtél. A második azért már nem ennyire tiszta. Bár üzleti szempontból biztos sokkal jobb lenne, ha valamifajta "életreceptet" árulnék, de ez csak egy könyv, amely, persze, nekem rendkívül fontos, és jó esetben másoknak is mondhat valamit, de nem kínál semmifajta konkrét megoldást. Legfeljebb kicsit bátorságot adhat keresni. Nem állít többet, mint hogy mindenkinek joga van "helyén lenni" a világban, és ha nem is egyszerűen, de ez az állapot, megfelelő befektetéssel, elérhető.
Kapcsolódó:
