Gyermekkönyvnapok, avagy kalandozás a mesekönyvek erdejében II.
Olyan nehezen indul el a legkisebb királyfi, aztán mégiscsak megérkezik a várva várt helyre. Közben megküzd boszorkányokkal és manókkal, vagy azzal aki és ami éppen szembe akad vele. A kalandozás alatt rengeteg élményt gyűjt és megismeri a széles nagyvilágot. A második részben friss szerzők és két régebbi, de frissen ható mesehőst-mesehősöket mutatunk be.
Gyermekkönyvnapok,
avagy kalandozás a mesekönyvek
erdejében II.
Az út elején és képekben gazdagon
Kövecses Panni: Erik és Csipesz Nyomoz (Lajka Books)
Ez a könyv nem csak önmagában friss. A kiadó az év elején alakult, és mondhatni ezzel e mesekönyvvel debütált. Csipesz egy fekete kutyus, Erik pedig az ő huncut gazdája. Rajtuk kívül még számos érdekes karakterekkel ismerkedhetnek meg az olvasók. Edit nénivel, aki a sógornőjével epret szed és szappanoperát néz. Antonnal és Jóskával, akik közül az egyik szakállas, na meg a fekete kanárival. A végeredményképpen pedig mindenki életébe örömet csennek, megoldva a nagy eltűnés rejtélyét. Számomra a képi világ magasan legyőzi a szöveget. Annyira érdekes, design-os és frappáns rajzokkal büszkélkedhet a könyv, hogy hosszú időre lefoglalja az olvasót. Megterített asztal felülről, napozó lányok bikiniben és szívecskés szemüvegben, sok-sok, csak lábfejig látszó lábrengeteg. 101 oldalnyi csudaizgalmas képi retro-modern-humor. Bátran mondanám, hogy kamaszoknak és kreatívoknak remek utazótárs a HÉV-en, a buszon vagy a trolin. Ha képi szempontból ilyen minőségi nyomvonalon halad a kiadó, akkor minden "nyomozásuk" eredményes lesz.
Tasnádi Emese: Julijuli és Mackó (Manó Könyvek)
Julijuli egy copfos mesegyűjtő kislány, akinek van egy zsémbes és barna mackója. Az ő városjáró, tündér- és manókereső kalandjukról szól a
könyv. Ismerkedésről és mackónyelvről, számos mesével a mesében. Mert ahány felnőttel találkoznak, mindegyikről kiderül, hogy nem csak saját meséjük van, de valami különleges tulajdonsággal is bírnak. Agócs Írisz érzékeny ecsetvonásaiban finoman elevenedik meg ez a mesés világ. A képek nagyon kifejezőek, és könnyed bájjal teszik szerethetővé a figurákat, akiknek nagyon jól fogja meg a lényegüket. A szöveghez képest a rajzok erőteljesebbnek és sokrétűbbnek tűnnek. A meséket olvasva is izgalmasnak hat Julijuli mese-gyűjteménye, de az elegáns könnyedséggel életre kelt mese hősei a rajzokból lopják be magukat csak igazán az ember szívébe.
Kőszeghy Csilla: Bumburi nyaral (Pagony)
Bumburi egy piros eb, aki az előző részben a városba látogatott. Lili, a gazdája ezúttal nyaralni viszi. Cápa és hajó, na meg vízisí társaságában töltik a pihenést. A víziselős kaland annyira jól sikerül Bumburinak, hogy a hullámokon túl, egy pelikán szájában köt ki, ahonnan megmenekülve, egy tál spagettibe is belehuppan. De Bumburi már csak ilyen. Vele mindig történik valami. A legkisebbeknek szánt könyv képi világa igazán varázslatos. Minden apróság kidolgozott benne, és nem gügyögve ismerteti meg a gyermekeket a világ részeivel. Az újságpapírból kivágott hajólépcsőt már csak a belső borító részletessége és gazdagsága tudja felülmúlni. De a tenger mögötti naptár-háttér is igazán humoros hatást kelt, főleg, hogy még a névnapok is láthatóak rajta. Játékosan tanulhatnak a kicsik új szavakat és a látásmód szabadságát... Remélem Bumburinak telelni is kedve támad majd.
Fekete-fehér (Két egér Könyvek)
Nagy örömmel merültem bele a két egeres könyvbe, amit Jánosi-Halász Rita, Entz Sarolta, Fekete-Horváth Erika és Mészáros János írt. A várva
várt ötödik rész számomra minden értelemben az idei könyvhét kedvence. A Múzeumi egér és az unokatestvére ezúttal a fekete-fehér jelenséget fedezik fel. Olyan művészeti és művészettörténeti kérdéseket járnak körbe, amelyben a fekete-fehérség markánsan benne van. Emellett a halál, a fény, az árnyék és a tél is megrágcsálásra kerül a múzeumi éjszaka során. Humoros, tanulságos és izgalmas könyv. Az ötlet és a szöveg egyaránt zseniális, a képek pedig önmagukért beszélnek. Felnőtt fejjel is varázslatos és érdekességekkel teli a két egér kalandozása. Frappáns bevezető, sokrétű témakibontás és izgalmas tipográfia jellemzi a könyvet. A borító (Kun Fruzsina készítette) tapinthatóan kifejező. Emellett a végén, a belső borítóban kis képtartó-mappaszerűség, avagy zseb található. Kinek ne lenne kedve ezek után rajzolni? Az utolsó oldalakon pedig a feltüntetett képek lelőhelyét, a múzeumok listáját is megtalálja a kedves olvasó. Letehetetlen letenni, lehetetlen nem beleszeretni, és persze utána lehetetlen nem a múzeumlátogatásra gondolni. Sok ilyen egyszerűen és tisztán tanító, figyelem-lekötő könyvet a gyerekeknek és nekünk, felnőtteknek is!
Szabó Imola Julianna
Kapcsolódó anyag: Gyermekkönyvnapok, I. rész
