Irodalmi Jelen

Völgyözönvíz – Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/6

2011. augusztus. 01. - 10:54

A Völgy végéhez közeledve ázott szalmával dagasztottuk a sarat, vérünket adtuk, és a Kaláka Versudvarban rájöhettünk: mégis lehet jól énekelni Pilinszkyt.

Völgyözönvíz

– Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/6

A Művészetek Völgye hetedik napján a völgylakókat kényszerpihenőre küldte a nagy rendező, csütörtökön ugyanis özönvízszerű eső verte végig a hat falut. A sátrakból kiöntött fiataloknak nem nagyon maradt más választása, mint önfeledten felnevetni, és belekiabálni az esőbe jó hangosan: Ess, akkor ess! Csak ennyit tudsz? Vagy akár a Pokol Likában is szárítkozhattak…

Közben

A nyitott udvarok, mint a Kaláka Versudvar, a Palya-udvar vagy az ingyenes koncerteket rendező Alexandra Könyvudvar szalmával felszórt földjén gyorsan átszüremlett a hideg, sáros víz, hogy papucsos lábak süllyedjenek bele, míg gazdájuk azon tanakodik, melyik sörsátor alatti emberfürtre kapcsolódjon fel az eső elől. Az áradó eső hordalékként vitte magával az embereket, és rakta le őket Kapolcs néhány vészhelyzet-termébe (Szárító, Faluház), ahova esőnapon evakuálni lehet a szabadtéri programokat (leginkább persze Hobót és Palya Beát). Aki már nem fért be, vagy eleget kiáltozott az esőnek, hogy kapcsoljon rá még jobban, az fennakadhatott egy-egy emberszigeten, és kínjában kényszerevésbe foghatott, mondjuk egy kis emblematikus kakastökepörköltbe, vagy nedvszívó lángosba. Ha jókedvű, hozzá hasonlóan hajléktalanná ázott fiatalokba sodorta az ömlő víz, akár be is kapcsolódhatott egy félig énekelt Stand by Me-be, vagy Somewhere Over the Rainbow-ba, amihez a kabátja alá mentett dobon adta valaki a ritmust. A programfüzet szemfülesebb olvasói rongyosra ázva beülhettek a Katolikus Templomba az Amadinda ütőegyüttes koncertjére Bach, Debussy, Muszorgszkij darabokat hallgatni, a kevésbé figyelmes völgylakók viszont már csak zárt ajtók előtt didereghettek, a nagy érdeklődésnek és talán a száraz teremnek köszönhetően ugyanis villámgyorsan megtelt a templom.

Van még egy népszerű melegedő Kapolcson: a véradó központ. A völgylakók szorgalmas véradók, átlagban napi ötvenen döntenek úgy, nem ittak még túl sokat ahhoz, hogy beüljenek adakozni: akad, aki napi jegyért, sörért vagy étkezési utalványért, és akad, aki csak simán úgy gondolja, hogy megment egy-két életet, ha már arra jár, meg szép napsütéses időben úgyis odahallatszik a Könyvudvarból Ferencziék zenei workshopja. Mikor a kókadozó véradó szedi a lábát egy kis vérképző vörösborért, mondjuk a Borudvarba, ami kettő az egyben jelleggel a Sörházban foglal helyet, áthalad Cili néni kocsmája előtt, ahol mindig elfér egy együttes azon a négyfokos lépcsősoron ott a muskátlis ablak alatt, még Tom White-ék is a rózsaszín bugyis nagybőgővel együtt.

Habár az özönvíz sátrakat, koncerteket mosott el, mégiscsak egymás mellé sodorta a völgylakókat, zúgásával elhallgattatta a színpadokat, hogy olyan történetek kerülhessenek elő, hallgattassanak meg, amik talán csak egymás számára idegen ember közt hangozhatnak el. Mondjuk olyanok közt, akik a vizes hálózsákokból egy hűvös, de legalább száraz garázsba menekültek, hogy megtudják valakitől, igenis jó idő ez, jó idő a vetésnek, jó idő a szőlőnek és jó idő a közeledéshez, a burjánzó emberfürtök kialakulásának ott a sörsátrak alatt a Völgyben.

Után

A csütörtöki nagy esőzés után hamar megtelnek a kapolcsi utcák. Pénteken az ázott hajú lányok részvétmosollyal néznek egymásra, a még mindig nedves cipőkben szaladgáló fiúk biccentenek a másiknak. A parkolók tele, emberek hömpölyögnek mindenfelé az utcákon. A Pokol Lika kocsma elnyeli őket, meleg van ott, meg kulturált wc. Nyugi van, megúsztuk az esőt, a völgymunkások sárga esőkabátja a jelzőtábla mellé gyűrve, alatta a Völgyfutár egy száma. Forró teák, frissen pörkölt kávék gőzölögnek a kezekben, esernyők lógnak azért a biztonság kedvéért a táskákon. Melegszik az idő, lassan száradnak az előző napi ázott nadrágok, amiket a legtöbben újra kénytelenek felvenni. Cili néni kocsmája előtt a lépcsőre most a Betli Blues Band háromtagú zenekara ül fel, kedves fiúk, közepesen tehetségtelenek, a fekete hajú, kemény fenekű babyről énekelnek, akit ki tudja, miért, de minden férfi leszólít. A kézzel készített gombfülbevalókért és csupacipzártáskákért lelkesen trappolnak a szalmasárban a völgylakó hölgyek, akik mindenképp el akarják verni a borsos jegyárak mellett megmaradt pénzüket.

A Kaláka Versudvar tisztességesen felázott, szórják szalmával, alatta sártenger, a babzsákfotelszigeteken végig emberek ringatóznak. A fellépő Kosbor Trió egy órás Pilinszky-előadása kiváló hangulatot és hálátlan közönséget teremt. Vékonyka taps szól csak minden megzenésített vers után, mert szentségtörés a taps, a hallgatóság a befelé fordulás, a befelé figyelés pillanatait éli át. A babzsákfotelek ölelésében a tekintetek elfordulnak a színpadtól fel az égre, behunyt szemek és összefonódó ujjak jelzik, hogy valami különleges történik. A Kosbor Trió feldolgozása szép, értő és érzelmes megközelítése, újramondása Pilinszky János verseinek. Komoly munka van mögötte, az együttes tagjai is a megfelelő komolysággal játsszák a dalokat, egy-egy tag akár egy dalon belül többször is hangszert cserél, hogy a vers auráját meg tudják teremteni. I love it – mondja a mellettünk ülő külföldi feleség férjének, s szemeit ő is az égre emeli. Mikor törik meg a hangulat? A Versudvart elhagyva hamarosan fiatal srácok hívogatnak, ajánlgatják a bodza- és pálinkaízű bio-fagyit. Nem megy a fagyibiznisz, hideg van, tombol viszont a társasjáték-láz. A Palya-udvar elmaradt programjairól térdig sárosan odaballagunk a Kobuci kert mellé, átkúszunk szépen az aznapi Hobológiát hallgató áhítatos tömegen, egy fagyizó kislányt is érdekel például. Mégiscsak fogy az a fagyi. Beülünk játszani egyet a játékháznak kikiáltott pajtába. Segítséget kérhetünk több játékmestertől is, szemérmesen eláruljuk, hogy semmiképp se kérünk olyan társast, ami túl számolós, túl stratégiai, túl bonyolult, lányok vagyunk, na. A játékmester kacsintgat, helyezkedjünk csak el, töröljük le a vizet az asztalról, és már hozza is a nekünk valót. Egy kis játék után útra kelünk, a programfüzet nem kell, értelmét vesztette, a víz- és sárözön magával vitte a tervezett programok jó részét, pedig az élelmes völgylakó sietni akar, mert tudja, este kilenckor nagyrészt zárul majd minden.. Tartalékos megoldás, de általában bejön: Rackajam az Alexandra Könyvudvarban. Arra kormányzod a társaságot, amikor jön a rossz jel: a völgymunkások felvették a földről az esőkabátot, a Völgyfutáron, ami addig alatta hevert, nagy, nedves foltok jelennek meg, a gyöngyfűző néni már húzza is fel standja fölé a fekete ponyvát, a kávé egyre hidegebb a kézben, belehull egy esőcsepp, felnézel az égre, és felröhögsz: Akkor essél megint! Essél!