Ugrás a tartalomra

Verstörténés - TÓTH KINGA - Hátrafelé utazóknak

5:55-kor előjönnek a gyerekek
az ajtók mögül és a falak mellől
azok akik nem tudnak aludni
vagy akiknek a párna kényelmetlen
összegyűlnek az utcán

 

Kőrösi Viktória festménye

 

 

 

TÓTH KINGA

HÁTRAFELÉ UTAZÓKNAK


 

 

 

 

 

 

                                                                                 Makkai-Kovács Beatrix krétarajza

 

 

a másik helyen

én a másik mozgólépcsőnél ülök

 

 

rückwärtz

máshogy görnyednek az öregek
nem derékból hajolnak el vállban
púposak kézi szövésű szőnyegek
cipőfűző-kereskedés vegyes
vásárcsarnok a hátrafelé utazóknak

 

 

standon

norvégmintás kötött gépi
szürke vasalt és a kolbásznál
módja van a mustárba is
szalvétával nyúlni bele

 

 

 

 

 

 

 

 

 

írni egy olyant

szeretnék írni egy olyant amiben
senkinek semmi baja az utolsó
noteszlapra szeretnék egy ilyet
nincs rejtett tartalom mélabú
főképp mert végül is a napok
főképp jók élvezetesek ideje
a sirámokat megfelelően helyre rakni
voltaképp barátkozós a hangulatom
javarészt interaktív vagyok a
gyerekek a pajtásaim játszok sokat
velük mert jó hatással vagyunk egymásra
a felnőtteknél is kedvesek az új ismerősök
és sok programom van az egészségem
kordában tartom ahogy a súlyom is
ha egyszerűen kellene kifejeznem magam
azt mondanám jól érzem magam
bármilyen furcsa is ez
és szeretem azt hogy mások is így
vannak magukkal


 

 

elfelejti

a tanár egy kulcscsomóval vágta fejbe
senki nem mert szólni a dobhártyája
kiszakadt de nem lett süket végül
anya is tanár de nem kiabál csak
ingerült néha és hangosan beszél ha
elfelejti otthon hogy nem az osztályban van


 

 

 

 

 

 

 

körbe-körbe

„ezt hágtam neked”
körbe-körbe sétál összeveti
a kezét hátul dünnyög magában
mormol a hús miatt
„nem kellett volna szerezni
nem kérdeztél meg róla”
egész eddig ezt csinálta
talán ha nem kapta volna el
kijutott volna akkor talán
és megköszönte meleg fogd meg
az előbb döglött meg ha
kimossuk a belét lehet bele
kolbászt tölteni a lábából
ennél az állatnál nem szoktuk

 

 

csak túlélni

először koldulni tanítja meg
meg hogy melyik konténer jó
a csemege például kis tálcákra
rakja a kifliket amik lejártak
a csöveseknek de ezt tudni
kell figyelni a megfelelő időpontra

az egyik étteremben adnak
zöldséget is múltkor a villamoson
ment végig a fedél nélküllel
de nem volt nála igazolvány
még a levendulán is lehet vala-
mit szerezni ha 100 két csokor

de a pékáru az igazi
a régi skálánál a cápás részen
a karaoke bár mellett ötkor
lehet egészben kapni
és nem figyel a kamera
- pedig mindkét szélén is ott van
de abban a sávban nem -
ötkor teszik le a kiflisládát
van középen egy olyan hely
el lehet vinni egy párat legalábbis
és akkor vetkőzni sem kell
csak túlélni

 

 

 

 

 

 

 

 

Ciubuc Malvina festményei

 

 

ötötvenöt

5:55-kor előjönnek a gyerekek
az ajtók mögül és a falak mellől
azok akik nem tudnak aludni
vagy akiknek a párna kényelmetlen
összegyűlnek az utcán
van, aki elfelejtette, hogy
mezítláb van, más vett ruhát
a pizsamára

öt perc van hatig, akkor
szólalnak meg a vekkerek mégis
előbb fent vannak ilyenkor
tudnak csak összegyűlni a
szülők is takarékosak ők sem
kelnek hat előtt
a jóalvó gyerekek sem

a gyülekező gyerekek álma rossz
megizzadnak és nem akarják
a folytatást néhányan fáznak
alvás közben
a nyakfájósoknak
a fordulás nem esik jól

az útról néznek összegyűlve az
ablakok felé figyelik mikor gyulladnak
a lámpák, nem mindegyik fog visszaérni
arra amire a szülők is felkelnek
ők bekopognak az ajtón és szó nélkül
mennek vissza a szobába
ez még csak figyelmeztetés

 


A képek nem a versekhez készült illusztrációk

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.