Szerencsés vállalkozásnak bizonyult a Pure Art Flow művészeti társulás összeállítása Pilinszky János, a magyar költő-ikon születésének 90., illetve halálának 30. évfordulója alkalmából. Színház, képzőművészet és zene egészítette ki és erősítette egymást a „Gödör”-ben.
 

„Árnyéka vagyunk valamennyien”

Pilinszky Fesztivál a költő tiszteletére

A helyszín felé haladva a Deák téren az evangélikus nagytemplom előtt már szólt a zene – rockot játszó fiatalok énekeltek hitükről, Jézusról. Az utcai performance mintha bevezetőként szolgált volna a katolikus költőre emlékező esthez. Az idei vénasszonyok nyarának utolsó kellemes estéje is sokakat csábított ki az utcára, szinte tele volt a város.

Nem szokta meg az ember, hogy várakozni kell a bejutáshoz egy költői estre, nem sokkal hét óra előtt viszont sorba kellett állni jegyért, majd az előadás kezdete is elhúzódott, a várakozáson felül érkezőknek új széksorokkal kellett kibővíteni a nézőteret. Eközben végignézhettük Nágel Kornél kiállítását. A képzőművész egyedi grafikákat és illusztrációkat rendelt egy-egy Pilinszky-vers mellé, s ezek révén képi fantáziával tágítottuk egy-egy vers bennünk élő emlékezetét az Apokriftől a Trapéz és korláton át a Harmadnaponig.

Végül nagyjából mindenkinek jutott hely, s elkezdődött az első rész. Földes László Hobo szuggesztív előadásában közel egy órán át  fűszerezte a versmondást sanzonszerű énekléssel. A Pilinszky versek lecsupaszítottságához remekül illett a zenei aláfestés, a személyes hangú énekbeszéd. Hobo elmondása szerint Pilinszkyre nem emlékezik, mert mindig vele volt. Ez a vallomás akár mottója lehet az előadásnak, Földes László művészetén keresztül a közönség is megélhette, hogy Pilinszky velünk volt és van. Bár a művész elnézést kért a nem ideális körülményekért – a kintről beszűrődő társalgási zaj és a büfégép háttérbúgása nem zavarta az átélést. Ugyanez az előadás a Budapesti Kamaraszínház Ericsson stúdiójában díszletekkel, színházi körülmények között is megtekinthető.

Kis szünet után a Kosbor trió lépett fel a maga megzenésített verseivel, amelyeket Turek Miklós színművész szavalatai tagoltak. Az olykor ősien keleties és népi hangzású zene a Pilinszky-költészet filozofikus, illetve szerelmi vonulatát erősítette. Míg Hobo műsorának egyik drámai csúcspontja a Téli ég alatt  egy részlete volt („Tovább nem ámítom magam/ nincsen ki megsegítsen/ nem vált meg semmi szenvedés/ nem véd meg semmi isten.”), Turek Miklós előadása során a Fabula, az angyaloknál is magányosabb farkas története után éreztük úgy, hogy jobbak és tisztábbak lettünk.

„Tisztaszívűbb lettem” fogalmazta meg Nágel Kornél ugyanezt a gondolatot egy fiktív levélben, melyet Pilinszkyhez intézett, s amellyel hivatalosan is megnyitotta a már beérkezéskor látható kiállítását. Személyes hangú vallomása szerint a korábban általa illusztrált József Attila-, Faludy-, Márai-szövegekkel ellentétben sokáig nem mert, és úgy érezte, nem is lehet hozzátenni ezekhez a versekhez. Végül egy ihletett pillanatban, mintha motorral száguldott volna, úgy sorjáztak a képek, „csak” le kellett rajzolnia őket.
Az egészen fiatal nemzedékhez tartozó Szabó Balázst is megszólították Pilinszky költeményei. Készülő albumából adott elő hattagú, gitárt, dobot, hegedűt és csellót felvonultató zenekarával olyan dalokat, amelyeknek szövegeit a költő ihlette. Így az Anyám című, akusztikus gitárral kísért Pilinszky-versre áthallásként következett saját szerzeménye, az „Anyák szállnak az égben”.
A langyos őszi éjszakában Bódy Gábor Psyché című filmjének azt a jelenetét felidézve lépegettem, amelyben Pilinszky saját valójában egy fűpadlójú szobában sétálgat, elmélkedőn.

Csanda Mária