MACSKARAJZOK - harmadik karmolás: ONAGY Zoltán és KUKORELLY Endre elbeszélése, KERÉKGYÁRTÓ György balladája

Másnap valamiért lementem a pincébe, iszonyú bűz volt, odacsinált, több kupac macskaürülék egymás mellett, vagy fél órát takarítottam utána, és közben azt mondogattam hangosan, hogy nem, nem! Nem! És nem, el leszel, baszd meg, ajándékozva, kisanyám!  El lett ajándékozva a macsek. (Kukorelly Endre)

MACSKARAJZOK

harmadik karmolás

KUKORELLY ENDRE

Macska

A macskákat nem szeretem.
Illetve hát nem érdekel a dolog, hogy ember macskával, mulatságosnak, kissé szánalmasnak tartom, ha valaki macskát tart a lakásában.
Macskákat!
Szaguk van, és ki lehet heréltetni a kandúrt, meg miskárolás, ilyesmi, de az meg micsoda!
Hull a szőrük.
És kalkulálni kell velük, nem lehet csak úgy otthagyni őket, viszed magaddal, mit tudom én, mit csinálsz velük, foglalkozol velük, ezzel múlatod az életed, durva!
Többnyire gyerek helyett.
Macskák mellett dönteni, úgy maradni, macskák és öreg néni egy bűzlő lakásban, irgalmatlan.
Nagymacskák, az igen, oroszlán meg tigris, leopárd, párduc, tökéletes darabok, ámuldozol rajtuk, kölküket hurcoló gyönyörű nőstények, impozáns hím, ahogy mozdulatlanul hever az árnyékban, és legyek dongnak az orra körül, ez komoly.
Láttam egy filmet arról, hogy egy nőstény oroszlán fölnevelt egy antilopot vagy valami hasonlót.
Nem zabálta meg, hanem megszerette, mutatják a csontvázára aszalódott nőstény, ahogy vidáman ugrándozó gyereke, egy őz vagy mit tudom én, mi után imbolyog, féltő gond meg minden, vadászni nem tud, látszik rajta, hogy éhen fog dögleni, ez például tökéletes volt.
Nyilván a macska is tökéletes.
Egyszer az volt, hogy olvastam a kertben, és hallom, hogy valami nyivákol, egy riasztóan vékony kiscica nyivákol mellettem.
Nézett rám, nyivákolt.
Bementem a szobába, vágtam egy darab téliszalámit, odaadtam neki, visszaültem olvasni.
De nem olvastam, hanem bámultam, ahogy kajál.
Benyelte a szalámit, aztán egyetlen mozdulattal rám ugrott, és a mancsával duruckolni kezdett.
Nyomogatta a hasamat, nagyon súlyos volt.
Nem a macska, annak egyáltalán nem volt súlya.
Kijött az anyám, mondtam neki, hogy lett egy macskánk, mire ő azt mondta, hogy az nem ám olyan egyszerű.
És hogy csináljak neki mindenesetre almot.
Csináltam neki almot, és alom ide vagy oda, este beengedtem a szobába.
Lefeküdtem, a macsek szorosan a combomhoz simult, így aludtam el, vigyázzállásban.
Meg ne nyomjam valahogy.
A szomszédasszony szerint azért duruckolnak a kiscicák, mert az anyjukból így préselik ki a tejet.
Arra riadtam, hogy az állat, mintha megkergült volna, rohangál a lakásban.
A kurva anyádat, gondoltam, és ahogy kimentem utána, láttam, hogy odaszart az előtér kövére.
Kinyitottam az ajtót, a macska kiugrott a kertbe, én meg arra gondoltam, hogy szegénykém, most mi lesz vele, olyan kis nyeszlett, meg fogja enni valami.
Megbassza valami nagyobb állat.
Ennél csak nagyobb állatok vannak!
Feltöröltem a szart, igyekeztem nem szaglászni, nem vettem levegőt, nem is öklendeztem, meglepő gyorsan vissza bírtam aludni.
Reggel arra riadtam, hogy lelkifurdalásom van, az ajtóhoz ugrottam, ott ült vidáman, berregett, jól volt, én is jól voltam, nem tudom, hogy ettől-e vagy mástól.
Az alom használatlan, talált egy helyet, gondoltam, oda szarik, jól teszi, adtam neki tejet, parizert, és kész.
Másnap valamiért lementem a pincébe, iszonyú bűz volt, odacsinált, több kupac macskaürülék egymás mellett, vagy fél órát takarítottam utána, és közben azt mondogattam hangosan, hogy nem, nem!
Nem!
És nem, el leszel, baszd meg, ajándékozva, kisanyám!
El lett ajándékozva a macsek.
Nem is volt még rendes neve, nem adtam neki nevet, macsek, ennyi, végül is nem kutya, és kutyákat is minek elnevezni mondjuk bodrinak vagy cézárnak.
Vagy bárminek, nem gyerek az, hanem kutya.
Elajándékoztam a macskát, macsek, és nem emlékszem, hogy aznap este lefekvésnél volt-e lelkifurdalásom vagy nem, még arra sem emlékszem, hogy lefeküdtem-e, valószínűleg lefeküdtem, le kellett feküdnöm, mégse maradhattam úgy, állva vagy ülve.

KERÉKGYÁRTÓ GYÖRGY

Pórul járt kandúr balladája

Hajdanán az éjjelt jártam,
Nem volt rejtve párkány, kémény.
Anyám, asszony nem eresztett,
Lógtam mégis eresz végén,
S vernyákoltam tetőn ülve.
Most mit fúj a macska-banda?
Értem nyávog, hisz’ itt lógok
Porolóra fölakasztva.

Hányszor mondták macska-bölcsek
Macskabölcsőmtől mindvégig:
„Meglásd, öcsém, igaz lesz, hogy
Egy akácág néked érik.”
Ó, ha tényleg akác volna!
Fejem körül száll a vatta:
Szőnyeg s paplan között lógok
Porolóra fölakasztva.

Bűnöm pedig nem volt egy se’,
Legfeljebb, hogy tudtam élni,
És a hűlni kitett ételt
Gangkorlátról épp elérni.
Zaftos pörkölt, tyúkhúsleves,
Parmezánnal megszórt pasta,
Isten veled! – itt kell lógnom
Porolóra fölakasztva.

AJÁNLÁS

Herceg, hogyha néped gyűlöl,
Mert álnok vagy, és rossz gazda,
Elférsz itt fent, gyere, várlak
Porolóra fölakasztva.

ONAGY ZOLTÁN

Macskaburleszk

Az öreg a gangon üldögél a szeptember közepére újra támadó kánikulában. Két lépésre, némiképp elkülönülve alussza ki éjszakai őrjáratát macskája, a fekete kandúr. A járda mellett futó kecskecsöcsű lugas árnyékolja a gangot, ahonnan az öreg a kertet, az utca látható részét figyeli. A koradélutáni nap hol átsüt a sárguló peremű levelek közt, ilyenkor elmozdul, hol a medvetalp formájú levéltesten töri át magát a fény, élesen kirajzolva az ágas-bogas, bonyolult erezetet. Az öregember gyönyörködik. Arra gondol, Isten mindenféle csodákra képes.

Ebéd előtt frissítette az egyre édesebb és csábítóbb fürtök védelmi rendszerét, a drótra akasztott fehér befőttesüvegeket. A védelem eszköztára a következő. Deci sört önt az üveg aljára, rácsavarja a szöggel kilyukasztott kupakot, és az üvegen már meglévő cukorspárga hurokkal, S alakú drótakasztókkal lógatja le a fürtök közelében. Minden tőke egy üveg. Általában hajnalban, ébredés után cseréli, de a forróságban a darazsak erőre kaptak a kéthetes hűvöset és esőt követően, a délelőtti rohammal félig töltötték a csapdákat, félő, kimásznak egymás hátán. Értem, hogy éhesek vagytok, morogja az öregember, de ti is értsetek meg engem.

Szemmel tartja a folyamatokat. Megfigyelte, az elsők óvatosak. Járnak körbe bizonytalanul, bizalmatlanul, mielőtt a sörbe csobbannak. De minél több sárga-fekete darázs kever kétségbeesetten az üveg alján, csúszik vissza a falról, az érkezők annál vadabb tempóban, egymást félrelökdösve igyekeznek utánuk.

Egy kíváncsi darázs felkanyarodik a szőlőfürtök, a csapdák teréről a gangra. Hé, te nem nyughatsz? – mordul rá. Nem nyugszik. Az öreg négyrét hajtja a napi sajtót, várja, a lehető legjobb szögből közelítsen a darázs, odaver. Mellé csap. A darázs helyett a nyelére állított söprűt találja el, amivel az utcáról betévedő nyárfaleveleket söpri össze időről időre. A söprű dőlés közben magával rántja az oszlop mellett száradó vastag húsvágó deszkát, ami éppen derékba veri a peremen álló bádog locsolókannát. Az öreg ezzel locsolja fel a gang bazaltkövét forró délutánokon, hogy enyhítse a hőséget. A kanna rózsája zuhanás közben megüti az odakészített metszőollót, ami odébb csúszva elbillenti az oszlophoz támasztott meszelőt. A járda melletti, zivatarokban elkoszolódott lábazatot készül meszelni az öreg, hogy fehéren jussanak a télbe. Mindez komótosan, részleteiben is követhetően történik, akár a lassított film. Az öreg úgy érzi, megállíthatná félúton. Utolsó előtti snitt: meszelő feje centiméterről centiméterre közeledik az alvó, elnyúlt macskához.

Az alvó fekete kandúr érzi a veszélyt. Mielőtt a meszelő rázuhanna, kétségbeesetten visítva ugrik méter magasra, oldalt. Csak a fenti holtponton érzékeli, rossz a szög, a talajfogás kevésbé lesz sikeres. Alatta a vödör a frissen oldott, bekevert mésszel. Korrigálna az íven, de a közepébe csobban. Az öreg a pillanatot regisztrálja, az macska utolsó pillanatát, homlokát, szemét, karmait, ahogy elmerül a fehér masszában. Egyetlen másodpercet tölt a kandúr a mészben, a következőben kivágódik, sértetten néz az öregre, prüszkölve végigrohan a folyosó fekete kövén, mögötte fehér macskanyomok.