Rafi Lajos versei

„Olykor magamra ébredek.
Fölkavarnak a reggelek.
Jajgat a Nap, úgy érezem.
S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:
Ember vagyok és nem cigány.” (Rafi Lajos versei)

Kapcsolódó anyag: Interjú a költővel

Elhatárolódás

Távolra hullva a csóktól, a Nőtől,
A föld tenyerén pihenek.
Rongyokba csavart, néma sorsom
Isten kegyelmét vedli le.

Minden egy néma, halk kiáltás.
Az éj a Napba menekül.
Nyomja már negyven év a vállam.
Mégis mért vagyok egyedül?

Múltam süket jelenjén átpeng
Zord telek harcos nyomora.
A szél fúj, én önmagát fújja
az elmúlás pora.

…...

Csak tegnap jöttem rá, hogy
egy kerek kő is
tudja gurítani önmagát.

Új Május

Így van szavam szívén a halk,
Zengő imám, ha nem zavar:
Bádogos iparos vagyok,
ám amikor fojtogató
gondolatok vernek pofon;
Nem ez vagyok.

Rég elmerült és önfeledt
eszmémben még felfigyelek.
Mint rossz gyerek, ki csíntalan,
Kit nem zavar a zűrzavar.
Mint az, ki siratásait,
Az énje némaságain fel-felzokog.

Olykor magamra ébredek.
Fölkavarnak a reggelek.
Jajgat a Nap, úgy érezem.
S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:
Ember vagyok és nem cigány.

Megjegyzés: (A cigány szó embertelent jelent)

Fiamnak, Róbertnek

Barna szemedben fénytükör,
Egy rossz érzelmen átesett.
Arcodon piros-pirkadat,
Miért sírsz kedves gyermekem?

Énemből lopott csönddarab
Kinek a tisztásán maradsz?
Szél fúj, átfúrja énedet.
Maradj velem a tűz megett.

Csöndem maradt darabjaként,
A vágy dúdolja énekét.
Odakint porzó hó szitál…
És megfagyott egy kődarab.

Csönd megülte

Csönd megülte holnapunkat.
Piszkos rongy-cafat.
Tisztítja bennem a múltat,
Szélcsend-áradat.

Isten arcán komoly-kínok
Lassan vedlenek.
Bűnjeit egy társadalom,
Némán vedli le.

Híven őrzött rongyaiban
Hazugság fogan.
Éhes fogán metsző kések:
Csóktalan szavak.

A verseket Plugor Sándor festményeivel illusztráltuk.