"Nem tudom szétválasztani a szerepeimet. Sok dolog érdekel, sokak szerint el is aprózom magam. Lehet. De ebből a sok színes elemből áll össze az életem és az életművem, akár egy kaleidoszkóp ábrája" – mondja L. Simon László, Hevesi Mónár József kérdéseire válaszolva.

Nemzetben gondolkodó 

– Akkor Váradon, a Góbé-csárdában, Erdélyből jövet, Fried István professzor úr részvételével mintha egy utókonferencia zajlott volna. Dénes László és Deák Árpád csatlakozása röghöz kötöttebbé tette a beszélgetést. Akkor úgy éreztem, még jócskán lenne mondandód. Beszélhetünk-e egyetemes magyar irodalomról? Vagy inkább maradjunk a Trianon teremtette tényeknél (erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyar irodalom)?

– Természetesen beszélhetünk egységes magyar irodalomról, amelybe a Párizsban született magyar nyelvű művek ugyanúgy beletartoznak, mint a csángó költemények. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez egy egyszínű irodalom volna, tematikáját, nyelvhasználatát, sőt belső értékrendjét, kánonját, s talán még a szerepét tekintve is különbséget lehet tenni az egyes tájegységek, földrajzi-politikai meghatározottságok mentén kialakult közösségek irodalma között.

– A kortárs magyar irodalom irányzatai, csoportosulásai, „szekértáborai” vonatkozásában mi a magyar álláspont? Kapcsolattartás, együttműködés?

– Az Írószövetség integratív szervezet, minden tehetséges magyar írót szívesen lát a tagjai között. Tehát nem irányzatos, s nem politikai alapon szerveződik. Minden magyar nyelvterületről vannak tagjaink, a hagyományos költői, prózai, kritikai szakosztályaink mellett van avantgárd, s a tudományos-fantasztikus irodalmat összefogó szakosztályunk is. 

– Ahogy Veress Gerzson írta, „ezer sebből vérző” állapot ez, vagy a sokszínű, „tarka magyar” felfogás, tükröződés bizalomerősítő állapota?

– Én erős, büszke magyar nemzetben szeretek gondolkodni, annak a tagja szeretnék lenni. Ez nem ellentéte annak, hogy gazdag, sokszínű kultúrával, irodalommal rendelkezzünk.

– L. Simon László író, országgyűlési képviselő minden idegszálával a mában él. Utazik, fotózik, aktívan politizál, irányít, együttműködik, mindkét végén égeti a gyertyát. Mint politikus, közéleti ember, vagy csak mint egyszerű, nemzetben gondolkodó magyar?

– Nem tudom szétválasztani a szerepeimet. Sok dolog érdekel, sokak szerint el is aprózom magam. Lehet. De ebből a sok színes elemből áll össze az életem és az életművem, akár egy kaleidoszkóp ábrája.

– Jó ideje közhelynek számít, hogy megosztott a magyar társadalom. Jobban mondva, bal- és jobboldalira szakadt. Újabb rákfene, pedig csak jó és rossz ember van, legyen az magyar, román, szerb, jobboldali vagy baloldali. Ötven évig az internacionalizmus jegyében rendületlenül rombolták a nemzeti öntudatot. Hol tartunk ma ilyen vonatkozásokban?

– Szerintem sok káros folyamat a nemzeti identitás gyengítését szolgálja. Én ennek nem örülök. Azért látok az anyaországi magyar társadalomban és a határon túli testvéreink közösségeiben is biztató jeleket.

– Két évig a kulturális miniszter irodalmi tanácsadója volt. Mit jelentett akkor a nemzeti(ségi) kérdés, a határon túli magyarok érdekképviselete? És ma?

– Én az  első Orbán-kormány idején dolgozhattam egy rövid ideig Hámori miniszter úr mellett. Számomra szimpatikus volt a határon túli magyarok ügyének felkarolása, a növekvő oktatási, kulturális és gazdasági támogatás nyújtása. Sajnos ez a folyamat a Gyurcsány-kormány alatt az ellenkezőjére fordult, s persze azt is el kell mondani, hogy az anyaország gazdasági és politikai teljesítménye Gyurcsányék idején olyan gyenge lett, hogy ha nem lett volna kormányváltás, akkor nem tudnánk a szomszédos országok magyarjait segíteni. A nekem oly kedves Írószövetség is, amióta teheti, azaz a diktatúra összeomlása óta, kiáll a határon túli magyarok mellett. Ez így helyes, így kell maradnia.

– Találkozóitok a Szövetség székházában gyakoriak, változatosak. Egyre rákérdeznék. Mivel akkor a sajtó Fidesz– MPP-rendezvénynek minősítette Orbán Viktor szerepeltetését, megkérdezném: mi volt a találkozó tétje?

– Már nem dolgozom az Írószövetségben, de büszke vagyok arra a közéleti sorozatra, a Bajza Szalonra, amit Fázsy Anikóval közösen vezettem. Itt láttuk vendégül Orbán Viktort. A sorozat a rendszerváltozás időszakának politikai, kulturális, gazdasági folyamatait dolgozta fel, azon a konkrét esten sem napi politikával, hanem a 20 évvel azelőtti eseményekkel foglalkoztunk.

– L. Simon Lászlóról úgy tudjuk, hogy a barbácsi Simonyiak leszármazottja, legalábbis a simonyifalvi Simonyiak Házában fellelhető családfa szerint, melynek ő az elkészítője és ajándékozója. Simonyi óbester tisztelője, s a témának kutatója. Hol tart a Simonyi-kutatás?

– A pontosság kedvéért: közösek az őseink, az óbester, akinek a neve a bárói cím elnyerésével változott Simon Józsefről Simonyi Józsefre, szintén Simon Benedekig vezeti vissza a családfáját. De ennek nem kell ma túl nagy jelentőséget tulajdonítani. A Simonyi-kutatásban nem veszek részt, az a történészek dolga, de szinte minden fellelhető publikációt begyűjtöttem, elolvastam.

– Az elmúlt években a térségünkben is több nagyobb (bemutatkozó) látogatást tettetek, például Vasy Gézával Csabán, Simonyifalván, Váradon, Kolozsvárott jártatok. Most hogyan tovább? Mint író, költő?

– Az utazások, így a rendszeres partiumi–erdélyi utak is fontosak az életemben. Töltekezem, tanulok belőlük, s lesz mit mesélnem a négy lányomnak. Az írás valószínűleg végig fogja kísérni az életemet, de hogy még mit tartogat a sors, milyen kihívásoknak, lehetséges felkéréseknek tudok eleget tenni, azt meglátjuk. Qui vivra, verra.
 

 
Hevesi Mónár József

L. Simon László József Attila- és Simonyi-díjas író, költő, író, szerkesztő, kultúrpolitikus 1972-ben Székesfehérváron született. Az ELTE magyar–történelem szakán diplomázott, majd Ph. D-ösztöndíjas volt. 1998–2004 között a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, 2004-től 2010-ig a Magyar Írószövetség titkára. 1998-tól 2000-ig a kulturális miniszter irodalmi tanácsadó testületének tagja. 2004-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott. A Magyar Műhely, a Kortárs, a Kommentár című folyóiratok szerkesztője, 2007-ig a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője volt. Rendszeresen publikál szépirodalmi írásokat, esszéket irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban. Két könyvsorozatnak a sorozatszerkesztője. Eddig tizenkét kötete jelent meg. Szerkesztésében többek között olyan, nagyobb szakmai sikert kiváltó kiadványok jelentek meg, mint a Vizuális költészet Magyarországon vagy a Munkás, paraszt, értelmiség, munkaverseny lázában ég című könyvek. 2005-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. 2007-ben József Attila-díjat kapott. Konzervatív politikus, a Magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának, valamint a Nemzeti Kulturális Alapnak az elnöke. Legutóbb azt panaszolta: „Nemhogy írni, élni sincs időm”.