Versláncot alkottak és versteret építettek az Irodalmi Jelen állandó szerzői a Bárka Színházban a Költészet Napján, egy műfaji határokon is átnyúló előadás keretében mozgásba hozva a költészetet.

 

 

 

 

 

Költőtől költőig -

 

Verslánc a Bárkában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bárka, szerencsére, ezúttal nem az utolsó verspéldányok megmenekítését szolgálta egy költészetet elmosó özönvíz-korszak küszöbén. A Költészet Napján évről évre bőségesebb az országos és határon túli programkínálat, ahol a vers díszébe öltöztetik a helyszíneket – a köztudatban immár meggyökeresedett az április 11-i dátum üzenete. Az Irodalmi Jelen rendszeres költészeti rovatát, a Verstörténést keltette életre a Bárka Színház stúdiójában, miután délelőtti programján a gyerekeket vitte közelebb a költészethez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valóban megelevenítésről volt szó, ahogy Mányoki Endre, a rovat vezetője is elmondta köszöntőjében. A „Verstöri” – ahogy ismertebbé válása folytán a rovat becenevet is kapott – költők laza csoportjából alakult műhellyé, amely immár rendszeresen megmutatja a közönségnek produkcióit. A TAT Galéria bezárásával ezúttal a Bárka Színház biztosította a helyszínt a produkcióhoz, melynek során „a verseket a síkból kiemelve térbe helyezzük, és a társművészetek segítségével megszólaltatjuk” – mutatta be Mányoki Endre az est eszmei koncepcióját. A gyakorlatban ez olyan műfajteremtő előadásmódot jelent, amely egyesíti a performansz, a videoversek, a zenés versest, a hang- és a vizuális költészet bizonyos elemeit. Korántsem kaotikus egyvelegként, hanem szigorú arányérzékkel szerkesztett, a felolvasást az est súlypontjaként meghagyó előadásként, amely mintegy háttér-illusztrációként használja a képi és zenei elemeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy maga a Verstörténés rovat sem egymástól izoláltan megszólaló alkotók terepe, hanem a műhelymunka fontos jellemzőjeként a reflexivitás és a közösségiség is szerves része, úgy a Bárkában felolvasott művek is egy játékos-komoly szisztéma alapján álltak össze párbeszéddé.  Az est első szekciójában a felkért tizennégy költő mindegyike azt a versét szólaltatta meg, amelyiket az egyik, általa előzőleg megismert – egyetlen – költeményre írt. Így állt össze a reflektív „verslánc”, szemenként továbbgördítve a művek sorát költőtől költőig. A „láncszemeket” Acsai Roland, Szabó Imola Julianna, Korányi Mátyás, Prágai Tamás, Baki Júlia, Debreczeny György, Nagy Zopán, Tóth Kinga, Freund Éva, Rónai Balázs Zoltán, Jász Attila, Sós Dóra, Payer Imre és Jónás Tamás alkották. (S hogy a társaságban valóban működik a közösségi szellem: a betegség miatt kényszerűen távol maradók és csak lélekben jelen lévők verseit is átvették és felolvasták más láncszemek, így Debreczeny György, Jónás Tamás, Payer Imre és Tóth Kinga műveit.)

 

 

 

 

 

 

 

A játék, s egyben a műsor másik felét azok a felolvasások alkották, amelyek egy, az immár megismert, teljes tizennégy műből szabadon kiválasztott alkotásra reflektáltak. A költők csak soraikat rendezték át: ezt azonban nem szó szerint kell érteni, hanem a színpadképre vonatkoztatva – a színtér bal oldalán szétszórtan ülő felolvasók megváltoztatták helyüket, ahogy a lánc is felbomlott, és helyette visszhangok, feleletek új rendje, felhője keletkezett az elhangzott versekből. A videoinstalláció a két rész közötti zenés átvezetésben csatlakozott a műsorba, és kísérte végig azután a felolvasott műveket, megannyi árnyalattal egészítve ki a szavak és a hangfoszlányok széles spektrumát. A Szabó Imola Julianna munkája nyomán született látvány állóképeket hozott mozgásba és mozgóképeket merevített ki egy-egy pillanatra, újraértelmezve a mozgás kontextusát az idő koordinátarendszerében. A meg-megszólaló zenével összhangban működő képi ritmika a versek ütemét is felvette, létrehozva így a látványból, a szavakból és a zenei-énekes elemekből álló teljes kompozíciót. A kivetítőn vissza-visszatérő táncoló női test látványa – mely a kezében egy izzóval teremtette meg maga körül a váltakozó fényt és sötétséget mint táncpartnert – összművészeti kifejezésmód szimbólumaként lépett működésbe. Képes volt arra, amire minden alkotás törekszik: pusztán esztétikai hatása által megteremteni befogadójában a harmóniát.

 

 

 

 

 

 

A felolvasások tisztán a művekről szóltak: a versek minimális fény mellett szólaltak meg, épp csak érzékeltetve a beszélő testek körvonalát. A költőket sokkal inkább hangjukkal azonosíthatta hallgatójuk, semmint látható, teljes valójukkal – a hatás így sokkal közelebb állt a versolvasás közben fejünkben megidézett költői alakok képéhez. A műsor végén természetesen előléptek a „láthatatlanságból” a szereplők, akiket Mányoki Endre egyenként is bemutatott a közönségnek. Az est anyaga egyébként egy erre az alkalomra megjelentetett füzetbe is bekerült, amelyet még az előadás kezdete előtt mindenki magához vehetett. Ebben megtalálhatók a költészet napi Verstörténés-esten fellépő alkotók legfontosabb életrajzi adatai is. A borítón pedig a nevek között a versek tengerén úszó bárka, mely ezen az estén teljesítette küldetését.

Laik Eszter

Fotók:  Hegedűs Gyöngyi  és mások

 

Az est zenei közreműködői Tóth Eszter, Újj Zsombor és Zákány Gergő voltak.

 

 

Képek az előadás előtti pillanatokról:

Hegyi Botos Attila és Böszörményi Zoltán

Az előadásra várva

 

 

Verses ha-jó - költészet napi gyermekprogram a Bárka Színházban

ÉGRŐLSZAKADTAK - a versláncok, Halmai Tamás jegyzetével

A versek szerzőinek rövid bemutatása az itt rejtőzködő oldalon érhető el