Európai Írótalálkozó a Könyvfesztiválon

A Könyvfesztivál, a Lettre folyóirat, az EUNIC és az Európa Pont közös rendezvényeként Európa számos országából érkezett írók beszélgettek közös emlékezetről és a kultúra egységének lehetséges változatairól.

Európai Írótalálkozó

a Könyvfesztiválon

A fesztivál második, pénteki napján már „beindult az élet” a Millenáris Parkban. Idén különösen jellemző a külföldi vendégeket megszólaltató programok sokasága, hiszen ezúttal több ország is díszvendég-meghívottja a rendezvénynek: Észak-Európa valamennyi nemzete képviselteti magát.

E sokszínűség jegyében Európai Írótalálkozó címmel pénteken egész nap kerekasztal-beszélgetések zajlottak a Millenáris Európa Pont elnevezésű épületében, mely már korábban is több, nemzetközi kultúracseréhez kapcsolódó rendezvénynek adott helyet (rendezvényhelyszínként főszerepet Magyarország európai uniós elnökségének évében játszott). A négy szekció négy téma köré csoportosult, és mindegyik beszélgetés alapvetően a nemzeti kultúrák és az egyetemesség viszonyát járta körül.

Karádi Éva, a Lettre főszerkesztője, az esemény egyik szervezője és tolmácsa

A második etapban megszólaló írók Kollektív emlékezet – a múltról a jelennek címmel a történelmi emlékek ébrentartásának fontosságáról cseréltek eszmét, Kúnos László, egyik legjelentősebb műfordítónk moderációja mellett. Agneta Pleijel (Svédország), Sigitas Parulskis (Litvánia), Almantas Samalavicius (Litvánia), Krysztof Varga (Lengyelország) Sjón (Izland), Alessandro Mari (Olaszország), André Gago (Portugália) azt a kérdést boncolgatták: mennyiben felelős az irodalom, s általában a művészetek az emlékezet ébrentartásában.

A jelen lévő írók közül Sigitas Parulskisnak és Agneta Pleijelnek is megjelent magyar nyelven kötete a Fesztiválra. Parulskis a Mormogó fal című regényében egy litván család négy generációjának életét mutatja be két világháborún át napjainkig; Agneta Pleijel regénye, a Lord Sohamár egy 19. században induló legendás barátság (Stanislaw Witkiewicz és Bronislaw Malinowski között) történetét  dolgozza fel, miközben arra keresi a választ, hogy melyikőjük művészi eszközei visznek közelebb az igazsághoz.

Felmerülhetett némi előzetes szkepticizmus a hallgatóban: ugyan mit mondhatna egymásnak a történelmi emlékezetről a világ hét, ennyire különböző tájáról, ennyire eltérő hagyományból érkezett alkotója? Vajon nem éppen a közös európai kultúra mesterségesen megalkotott eszméjére derül-e fény egy ilyen eszmecsere során?

A beszélgetésből kibontakozott: míg a múlt feldolgozásáról szinte azonos nézőpontot képvisel valamennyi író, a jövővel (és a jelennel) kapcsolatos meglátásaik már sokban különböznek. A történelem nem egy szörnyeteg, vagy egy démon – fogalmazott Sigitas Parulskis –, amellyel ne lehetne szembenézni: emberekről szól, és az írók dolga, hogy az emberi történeteket megírják. „Emlékek nélkül egyetlen társadalom sem létezhet” – foglalta össze Almantas Samalavicius az összecsengő nézeteket, amit Agneta Pleijel Hannah Arendtet idézve toldott meg: sosem lehet és szabad semmit elfelejteni.

Múlt és jelen viszonyában azonban már jóval csalódottabb hangok is megszólaltak: Almantas Samalavicius kiemelte, hogy amíg Litvániában a Vasfüggönyön túlról tekintettek az európai kultúrára, addig idealistán tudták szemlélni, most azonban már nem lát semmiféle egységes európai kultúrát. Agneta Pleijel kétségbeejtőnek találja a felejtés mértékét: a lengyel diákokat hozta fel példának, akik már semmit nem tudnak például a Szolidaritás-mozgalom jelentőségéről. Szerinte a mai generációs szakadék sokkal hatalmasabb, mint a Kelet és Nyugat között húzódó.

André Gago, mint azt maga is hangsúlyozta, az optimizmust képviselte, különösen, amikor a jelen lévő írók a populizmus témáját boncolgatták. Szerinte a határok lezárásával járó nacionalizmus ma már nyilvánvalóan nem lehetséges Európa számára, és éppen a sokszor ésszerűtlennek látszó korlátozások teszik működőképessé az Uniót. A jövő pedig nagymértékben a művészeken múlik.

Ezt kérdőjelezte meg hevesen a közönségből egy ciprusi résztvevő, aki maga is íróként mutatkozott be: minek vannak az értelmiségiek, ha évtizedek óta nem emelik fel a szavukat semmiben, hanem ehelyett a posztmodern, az avantgárd és más fogalmak mögé bújnak? Kúnos László körbemutatott: hiszen akik itt ülnek, ők ezáltal is cselekszenek, Krysztof Varga, a félig magyar származású lengyel író pedig azzal válaszolt: ma nem a nagy tettek és a nagy ötletek időszakát éljük, a művészi cselekvés másképpen érvényesül.

Az izlandi Sjón (aki írói névként e rövidített változatot használja) azzal búcsúzott a beszélgetés végén: valójában nincsenek nemzeti irodalmak, hanem egy-egy nemzet alkotói az adott földrajzi hely történetét, az ott élő embereket mutatják be. Ami az irodalomban nagyszerű, hogy ily módon időtlenné és határtalanná válik: épp úgy szólhat szívünk legmélyéből egy krakkói, egy vilniusi, egy stockholmi stb. történet, mint egy, a saját szülőfalunkban, -városunkban született. 

Szöveg és képek: Laik Eszter