Jónás Tamás: Dráma és teátrum

Károsult magányban óvatos illatok.
Nem tudom igazán, hallom-e vagy látom,
hogy a törvények, a csókok, a csillagok.
Kapirgálják börtönöm betonfalait
rakoncátlan szüleim elfojtott vágyai.

DRÁMA ÉS TEÁTRUM

JÓNÁS TAMÁS VERSEI

MINDEN ÉJSZAKA

érdektelen koldus érkezik a házhoz
nem kér semmit adna de nincs amiből adjon
előbb-utóbb kiderül nincsen semmi haszna
s később még talán tetszeni is fog majd
de addig ül és bűzlik nedves ronggyal törlöm
szavakat etetek vele mint egy nővér
pedig én lennék beteg épp de nem érek
rá mert üzenetet hozott az idő érthetetlent
működik az egy-gép enigmákat tör fel

TANULATLANUL

Aki meghal, csupán elbújik az élők elől.
Aki meg sem születik, magát sem viseli el.
Nekem ezt nem tanította senki, csak tudom.
Aki meghal, csupán nem viselik el.
Azért nem születik meg, csak tudom, én,
akit nem tanított senki, aki meghal.
Olyan nagy és olyan régi. Kinyír ez a hajnal.

for PETOEFI & KFT & SEBOE & Plasticheaven

Ha meguntam, hogy mindig itt legyek,
majd azt hazudom, hogy mindent szeretek.
Eljátszom, hogy nagy, bátor nemzetem,
és érdemes volt kétszer nemzenem.
És szóba se jöhet Skandinávia,
itt élve halni kell, hős Árpád fia!
Dicsőséges cigány ragyog, kidől.
Visszanéz, s szeret mindent a végiről.

Kibérelek egy jó nagy púpú tevét,
betevegelem az összes vármegyét.
Kocsmákban ülve hallgatom, hogyan
szidalmaz, üt magyart magyar.
Minden feketének fizetek egy feketét,
európaiak közt nem keresek fehért.
S ha megbicsaklik szívem dallama,
sírok: otthonról hogy menjek haza?

GYERMEKDOLGOZAT

A hűség neurózis. A szatyrok lyukasak.
Anyu szoknyája hosszabb, mint az Isten.
Ha nem megyek haza, a kutyánk megugat.
Zsebpénzem, mert zsebem nincsen, nincsen.

A félelem szegregál. A lépcsőház dohos.
Apu úgy vált el, mint tavasszal fáról a levél.
Nekem igazán másoknál otthonos.
Sakkozik a hülyék szívével a szenvedély.

MÁSODIK LELTÁR

Károsult magányban óvatos illatok.
Nem tudom igazán, hallom-e vagy látom,
hogy a törvények, a csókok, a csillagok.
Kapirgálják börtönöm betonfalait
rakoncátlan szüleim elfojtott vágyai.

Valaki lemond rólam, később átalakít.

Dráma és teátrum, rózsás dísztávirat
minden álmom. Arról, hogy semmi nem maradt.

TAVASZI DAL

Pár-pár napja meg-megáll a Föld.
Túl nehéz a szívemnek a zöld.
Pöckölöm a Holdat, forgasson tovább.
De nem akar forogni, a világ ostobább.
Torkomon egy régi dal donog.
Világítanak az otthonok.
Torkomban egy régi szív dobog.
Világvégén, tavaszból vagyok.

A versekhez Rabóczky Judit Giotto-angyalok című szoborcsoportjának részletfotóit társítottuk.