Angyalok kertje – BÁRDOS LÁSZLÓ és SZŰGYI ZOLTÁN versei

Bár a dallam megtér önkezdetébe,
a horizont se szökhet rajta túl.
(Bárdos László)

hozzád
az Angyalok kertjénél fordulok
be jobbra
(Szűgyi Zoltán)

ANGYALOK KERTJE

BÁRDOS LÁSZLÓ ÉS SZŰGYI ZOLTÁN VERSEI

BÁRDOS LÁSZLÓ
VÁLTÓLÁZ

Három napnál ugyan ki bírna többet?
A két forrás addig ki nem merül.
— Éjt nappá téve hullámzott körötted
az ének, fullasztón, sértetlenül.

Maestoso: micsoda ívbe hajlik,
S milyen messze fönn várja önmaga!
Előre nem látsz semmiféle partig,
s hátrafelé sem találhatsz haza.

Szobádban ültél (nem vall be a térkép),
csak ő, a kórus talált szavakat.
A képen is: férfi, nő, csúnya és szép,
ki fönt, ki lent, mindegyre igazabb.

Bár a dallam megtér önkezdetébe,
a horizont se szökhet rajta túl.
Hidd: feloldoz egyetlen átkötése,
tudd: magadra hagy, megoldatlanul.

— Egy másik forrás szemedbe szivárog,
nyers képsorokkal magához karol.
Ez rögtönös vigasznak még kiválóbb,
s amíg hat, csontig, velőig hatol.

Mit nekik, hogy bájos bűnük kipattan;
tilos bár, kebelre forr a kebel.
Egy lesiklik, és még tilalmasabban
az ajka ott lenn is ajkakra lel.

A büntetés! Csak nézni, nézni, nézni:
amint két gyönyör egymásnak feszül.
A kéjt egyik a másikból kitépi,
míg bőrük közt atomnyi rést se tűr.

— Csitul már a háromnaposra vált láz,
emléknyoma sosem érhet utol.
Körös-körül bágyadt háttérsugárzás,
mely vaktában tovább kalauzol.

SZŰGYI ZOLTÁN
CSAK ÚGY...

gondoltam megleplek
csak úgy
ahogy az elhatározás is jött
váratlanul kinézek hozzád

a villamosról leszállva
felcaplatok a magaslaton
és befordulva mindjárt
az első sarki kapunál
a sírok között botorkálok fel
a kút magasságáig

így indultam el
és a sarokig a terv szerint is
haladtam
aztán mégis más úton jöttem
a Hajnalka utcával szembeni
korábbi magánbejáratom
lezárva találtam
tovább kellett hát mennem
a Hóvirágon
s ahogy araszolok kelletlen
fölfelé tétován
látom eladó
szinte az egész hegyoldal
a környék körpanorámás
kastélyaiból vajon kik
pislantgatnak át majd
sírod felé ezután?

szép hely ez amúgy:
Buda
alatta a Duna

hozzád
az Angyalok kertjénél fordulok
be jobbra

áll még a kereszted
– alig hihető –
huszonkét éve vagy itt már
nagyon egyedül lehetsz
megfordult fejemben
melléd heveredek
– én is nagyon egyedül vagyok –
és itt talán nem is keresne senki
ám túl kicsi még a tuja
s hiányos a zöld a borostyán
az élet és a temető éber őrei
hamar felfedeznének

elüldögélek hát csak lábaidnál
– mint egykoron betegágyaidnál –

aztán meg majd
egy kis időre
hazamegyek még

A verseket Giotto-képrészletekkel illusztráltuk.