NINCSKERESŐ – Faludi Ádám versei
a rohamásó halad szakadatlanul
egy kuplét menekít az égbe
kuplé kuplé mea kuplé
leveszem a láncot és szabadon engedem
NINCSKERESŐ
FALUDI ÁDÁM VERSEI
ma szép betűket találok ki
ma szép betűket találok ki
kirakok velük egy gyalogösvényt
felballagok a hegy felett álló csillagra
ezen az ösvényen
és elégek amikor felérek
egy pohár virág az égbe
„retkes fekete sapkáját bal szemére húzza, kabátja egyidejűleg túl nagy rá és túl kicsi, hegyes cipője papírvékony, arcán pár napos szakáll, a jelek szerint egy hordóban éjszakázott”
balassi bólint
bárányfelhőjén heverve
nem csalódtunk
egyikünkben sem
és a virágod illik a
természetünkhöz
látom majdnem boldog vagy néha
és szeretsz még
a szajha part pedig homályban
szebb is így
szerelmed sétál a vízen ruhátlanul
ezer éve nézed
és azóta gyönyörű
nézetgyökvonás
hogy a bruttó nemzeti boldogság
valóban létező tétel
ez adta az okot
hogy teleörüljük az autót
meg buthan különböző földrajzi elhelyezkedése
az emlékezetünkben és egyéb ellentétesek
miközben a zebrán majdnem elgázoltunk
egy öltönyt mobiltelefonnal
ezt tegnap hallottam
mondtad
ezt az öltöny plusz mobiltelefon azonosítót
és azt is hogy a városi galambokat
repülő patkányoknak nevezik némelyek
folytattad a zebra után
– ezerkilencszázhetvenegy navona-tér
nyílt rá a biolabor ajtaja a múlt századra
a kémia meglötykölte a feledés lombikját
kivetítve égre földre róma galambjait
a kép bal felső sarkában dürer négyzete
a teremtés neve harmincnégy
a kép neve melancolia
felfedezések éve és kora
egyikből a másikba esel
bruttó és nettó és mindegy hova –
a motorház a sűrű májusi levegőt szelte ketté
és egyesítette hullámait mögöttünk
bibliai párhuzam vallássérültek nélkül
(ha van mózeskosár
akkor miért ne lehetne mózes motorháztető is)
az elenyésző arcokból érkező csillagsebesség állandó
álltál meg a benzinkútnál
kávé ásványvízzel két balaton szelet
aztán tovább
már nem emlékezem hogy a holnap milyen lesz
fordultál rá a nyolcas útra
elmúlt emberek álltak sorfalat transzparensekkel
a legközelebbi városban
dudáltál és intettél nekik ők visszamutogattak
a rendőr igyekezni sürgetett
lompolgárok mondtad
lompolgárok
fél óra az út diogenészhez léptél rá a pedálra
(cry baby cry pedál bíbor köd)
és makacsul gázoltad sorra
az ajánlott követési távolságot
lompolgárok lompolgárok
bruttó nemzeti butaság
nézetgyök aztán nyomtad tovább
cry baby cry pedál bíbor köd
nincskereső
Domonkos István dallamára
ezt a költészetet meg kellene változtatni
igazad van
nem ért meg nem érted nem segít
ez az ég kazlából szálanként kihúzogatott
utolsó szalmaszál szerep
vagy mi is
árnyékból fogódzkodó
vagy csak a szélbe markoló hátha mégis
sok tavaszomat áldoztam
sok tornacipőmet napszemüvegemet
sok feleséget és halottat áldoztam
végigrostáltam az égbe ásott futóárkot
megtörölgetett szavakat raktam a szélére
messziről fényleni
nem segít
a rohamásó halad szakadatlanul
egy kuplét menekít az égbe
kuplé kuplé mea kuplé
leveszem a láncot és szabadon engedem
szélrózsát kiáltva minden irányba
segítsen magán
mire a túlsó parton felkel a nap
korallok között táncoló tengeri sárkányok
a képzelet halai is lehetnének
nem ausztrálok csak ottaniak és valóságosak
a tévében lebegnek
élők és életlenek
mediterrán-kék szívvel kellene megváltoztatni
ha megváltoztatod nem változik meg
igazad van amikor nincs igazad
a szemem láttára kapott rákot
kamaszkorod legszebb szava
mediterrán-kék volt
kirostáltam és az árok szélére raktam
„az igazság a kút fenekén van
az igazság a szépasszonyok ölében van
az igazság az északi sarkra menekült”
az igazság globálisan elolvadt
beledőlt az óceánba amikor meghasadt
rostálod rostálod
balra emléknyűvek jobbra vándorapa
középen a nincskereső
