IDEGEN A KÁRPÁTOK KÖZÖTT – Rónai-Balázs Zoltán versei

VERSTÖRTÉNÉS

a vágy, ami majd elemésztett,
mára belőlem kienyészett,
csak lep, mint rézbálványt a rozsda,
az „itt volt” zöld színű mocska.

IDEGEN A KÁRPÁTOK KÖZÖTT

RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN VERSEI

AZ ORSZÁG-ÚTON

ost neked dőltünk be,
most te csinálod velünk
ebben a kátyúban az ország-úton,
míg Európa aszfaltot önt ránk
és kompatibilisek leszünk.
Nincs napszak, de a fény eloson.
Én is elvágyódom.
A homlokom mögül, ahol lakom,
lassacskán ketten egyedül.

MELEGFRONT ANZIX

Mentem találni aranyat
a sárban, hátha még maradt,
hanyatt, a barna gödreimben
láttam az eget – na szo:
a vágy, ami majd elemésztett,
mára belőlem kienyészett,
csak lep, mint rézbálványt a rozsda,
az „itt volt” zöld színű mocska.

Fekszem: kis, keskeny, lapos
európai lakos,
idegen Kárpátok között.

DEMOKRÁCIA

Elázott papírként szakadt a szív.
Térdig értek a valóságnak a házak,
és iszonytatóan magas volt az ég.
Forró grafitba radírral, durván
belehúzva állt, bénán
a veszteség.
Sohasem volt még olyan szép,
soha.
„Mindegy”, mondta és gurult,
koszlott plüssállat, a szó elém.
Azt hittem, hirtelen
távoli lesz, idegen, de
ott állt egy méterre és bennem.
Úgy szakadt a szív,
mint az elázott papír,
kis szőrei lélegeztettek,
a fájás kopoltyúi.
Minden részletre emlékszem,
az aszfalt fél négyzetméterét
fel tudnám mondani, ahol
nem guggolt mellém
semmiféle Isten 

A versekhez Gesztelyi Nagy Zsuzsa festményeit társítottuk.