Irodalmi Jelen

VILÁGGAL BETAKARVA – Viola Szandra versei

2012. augusztus. 12. - 09:41

KÖLTÉSZET

arannyal üres fényben
vagyunk, világgal betakarva

VILÁGGAL BETAKARVA

VIOLA SZANDRA VERSEI

Szemek

Viágosság dől a tárgyakkal átlyuggatott térre,
az arannyal üres fényben
vagyunk, világgal betakarva
szemgolyó-csecsemők.

Belőlem

Kiült a só szempillámra.
Mély, tengeri hulláma
elkoptat, feloldja csontjaim,
elhalt állatok gerincét.
Építem versem, a kőszobát,
Látni a sírás cseppkövét.

Ünnep

Tavasz jön, kivedlünk bőreinkből.
Itt húsvéti szalvéta,
giccs a feltámadás.
Üres állkapcsok.
Hiányainkat szerelemnek nevezzük.
Lelketlen betonon futnak anyáink.
Bátyáink locsolkodó esők.
Kinyílt testekkel lányaink vagyunk:
forró testkabátok.

Az egész hiánya

Hajnal. Óriásira nőtt mészároslegények készítik a holnapot. A halálok felárazva. Darabokká egészül a test. Romokba öltöztet a fény. Jó szanaszét heverni az egyben. Álmom súlya könnyelműség! Csak kiülsz a hegytetőre, mint öröm az arcra. Képzelegsz, sellő mellei közé szorult tengeri csillagot…
Már egy éve csak azt jegyzem meg, amit elfelejtek, és szerte széjjel lakom a világban, bogarak zúgó villamossága ingerel, a maradék sört az útra öntöm, hadd fusson részegen.
Nem mindenki tapasztalja meg a szomorúság örömét.
Lehet, hogy nem tanultam meg jól élni.

Tömb

Ízléstelenül volt.
Minden részlet máshova.
Minden ablak.
Apránként hordtam ki magamból a szobát.
15 évig. Folytonos búcsúzás.
A hűtőmágneseket kidobtam,
koszos cellux emlékeink lekapartam.
A bútorok hátát elégettük télen.
Nagyanyádtól örökölted,
senkié volt már ő is.
Gyermekként jól begyakaroltad
a káromkodás-varázsigéket.
Avas fotelokba fektetted magad, romlott ételt.
Magunkat nézünk a tévében,
mi vagyunk a tv visszája.
Végre kiegészülsz velem, ha elmegyek.