HELYSZÍNI

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg írótáborát a festői szépségű Árkoson az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A részvevők emlékeztek az elődökre és az elmúlt évtizedek irodalmára, felmérték a kritika helyzetét és megvitatták a folyóiratok problémáit.

Erdélyi attitűdök

László Noémi, az E-MIL elnöke elmondta: eredetileg egy összegező tábort szerettek volna, mert idén tízéves az erdélyi írószervezet. De végül sokkal távolabbra is visszatekintettek az előadások. A tábor fontos pozitívuma, hogy a fiatalabb generáció könnyen megtalálja a hangot az idősebb alkotókkal. „Az Erdélyre jellemző folytonosság, a generációk közötti kapocs, nemcsak elmélet, hanem gyakorlat is”– hangsúlyozta László Noémi.

A helyzet komolysága

A csütörtök esti hangulatos tábornyitó után a péntek reggeli előadáson Lakatos Mihály író, költő, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója beszélt Nyirő József jelentőségéről, részletesen kitérve többek között a Jézusfaragó ember, az Isten igájában, a Kopjafák, az Uz Bence és a Székelyek című köteteire. Ezután Erős Kinga irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség tiktára tartott előadást Berde Mária prózájáról, kiemelve, hogy az írónő művein keresztül betekintést nyerhetünk a nők korabeli társadalmi helyzetébe is.
Délután A helyzet komolysága. A kortárs erdélyi magyar irodalom szerkesztői szemmel című beszélgetésben elsőként Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztő-helyettese mesélt arról, miként lett belőle irodalmi lapszerkesztő. 1993-ban, amikor odaadta a Helikonba szánt verseit Kelemen Hunornak, aki aztán továbbította azokat a Serény Múmiáért felelős Fekete Vincének, nem is álmodott ilyesmiről. Indulásként az Irodalmi Jelen munkatársaként dolgozott, majd 2004 májusától átvette Fekete Vincétől a Helikon Serény Múmia rovatát, amely egy év után a Nagy Kilometrik nevet kapta. „Úgy gondoltam akkor, hogy a csavargók irodalmával, egyáltalán a goliárd-vonallal, mint az irodalom folyamatosan jelen lévő búvópatakával is kell foglalkozni, teret adni a Helikon hasábjain az ilyen jellegű szövegeknek, ennek okán történt a rovat átkeresztelése”. Az egykori Serény Múmiában közlő alkotók státusa sokat változott – mondta Karácsonyi –, egyesekből  kulturális miniszter, másokból elismert szerkesztő vagy épp egy-egy irodalmi lap vezetőségének tagja lett. A Nagy Kilometrik hangsúlyosan figyel a fiatal tehetségekre, de ugyanakkor tematikus blokként is működik.

A pályakezdő szerzők kapcsán Karácsonyi megjegyezte: most is vannak jó és tehetséges alkotók, ha néha kissé akadozva is, de azért jelentkezik az utánpótlás. Úgy véli viszont, hogy kellő mennyiségű, színvonalas próza még mindig nem születik a térségben. Ugyanakkor „Erdélyben nagyon egészséges attitűd nyilvánul meg a folyóirat-szerkesztők és pályakezdő szerzők kapcsolatát tekintve, ezt azért is merem állítani, mert a magyarországi fiatal szerzők, akik a Helikonhoz küldenek szövegeket, nagyon meglepődnek, hogy válaszolok a levelekre, és hogy nem szükséges a személyes kontaktus ahhoz, hogy a jó művek megjelenjenek a lapban”.
A prózatermés és a fiatalokra való odafigyelés kapcsán Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő-helyettese is hasonlóképp vélekedett. Kiemelte, hogy a Látónak több saját felfedezettje is van, mint Márton Evelin, Váradi Nagy Pál vagy Varga Illés. Szabó elmondta: mindig nagy álma volt, hogy irodalmi lapnál dolgozzon. 2005. december elsején alkalmazták a Látónál, először ügyintézőként, majd amikor Markó Béla távozott, hogy betöltse a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, ő lépett a helyébe. Szabó fontosnak tartja az online-jelenlét megerősítését, hiszen így sokkal népszerűbbé válhat a lap. Az elmúlt öt évben hatvanhat Látó rendezvényt tartottak, ezeken nyolcvan szerző lépett fel és tíz folyóiratot mutattak be. Az idei Nyári Irodalmi Játékok, valamint a G. Caféban megrendezett számos irodalmi est ugyancsak kiemelkedő teljesítményei a lapnak.

Veszélyben a Látó

A beszélgetés – mint az várható volt – kitért a Látó körül nemrégiben kialakult botrányos helyzetre is. Augusztus 23.-án ugyanis a Szociálliberális Unió színeit képviselő megyei tanácselnök, Ciprian Dobre egy olyan határozat-tervezetet szeretett volna a következő tanácsülés napirendjére tűzni, amely a Látó és a Vatra román nyelvű irodalmi folyóirat működésének ellehetetlenítését eredményezné. A tanácselnök megszüntetné a lapok jogi státusát, a Megyei Könyvtár alintézményeibe olvasztaná be őket, felére csökkentve a lapok alkalmazottait, egy-egy főszerkesztő-helyettessel és egyetlen főszerkesztővel működtetvén őket, aki – érthető okokból – nem magyar anyanyelvű lenne. A határozat-tervezetet semmiféle egyeztetés nem előzte meg, sem a tanács tagjaival, sem a két lap munkatársaival nem beszélt senki. A rendszerváltás előtti időket idéző, példátlan tervezetről végül nem szavaztak, viszont a harcnak még koránt sincs vége. Az ügy kapcsán Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője hangsúlyozta: politikai diverzió, mert sokkal könnyebb ilyen dolgokról beszélni, mint a népszavazás elbukásáról. Politikai terrorizmus folyik most nemcsak Marosvásárhelyen, hanem az egész térségben. A diktatúrát idézik az ilyen megnyilvánulások,  a jelenlegi Szociálliberális Unió súlyos, ultranacionalista liberalizmust képvisel. Az értelmiségi-literátusi szolidaritásnak van azonban egy etnikum fölötti jellege is, hiszen most a Vatrával közösen próbálják megakadályozni ezt az intézkedést. Ennek is köszönhető, hogy végül nem került megtárgyalásra a határozat-tervezet. KAF szerint egyelőre úgy tűnik, fegyverszünet van, de nem hisz a „farkasok megtérésében”. Másfelől viszont: „A hatalmak mindig múlnak és az irodalom mindig marad, a hatalmaskodók, a dominanciára törekvők, az eszement őrültek mindig múlnak és az irodalom mindig marad.”
Ezzel kapcsolatban Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője elmondta: félretéve a vélt vagy valós ellentéteket, nem szabad megengedni semmilyen magyar intézmény megszüntetését Erdélyben, mindent meg kell tenni annak megakadályozásáért. A Székelyföld, amely ugyancsak a megyei tanács alintézményeként működik, hasonló sorsra juthat, mert Hargita megyében magyar többséget alkot ugyan a tanács, de az új törvényeknek köszönhetően a tanácselnöknek akkora hatalma van, hogy bármit megtehet.
A kulturális-irodalmi folyóirat elmúlt tíz évére visszatekintve elmondta: tulajdonképpen két-három hónappal korábban került a laphoz, mint Fekete Vince, aki kezdettől fogva a fiatalokra próbált összpontosítani. A szeptemberi friss szám például egy középiskolásoknak kiírt irodalmi pályázat vers-kategóriájának győzteseit mutatja be. A kiadvány folyamatosan közli a pályakezdők alkotásait is, de figyelembe kell venni, hogy a Székelyföld nem csak szépirodalmi folyóirat, a literatúra csupán harminc-negyven oldalt tesz ki belőle.
A tartalmas beszélgetés után este Demeter Szilárd, Nagyálmos Ildikó, Zsidó Ferenc és Varga Melinda olvasott fel verseket, illetve rövidprózákat.

„Legyen kritika közöttünk”

Másnap reggelre a táborlakókat megtizedelte az igencsak jó hangulatú este. Ha nem is teltház, de lelkes és kíváncsi közönség kapcsolódott be a Miért nincs, ha van? Erdélyi irodalomkritika a rendszerváltás után című előadásba. Borcsa János irodalomtörténész és kritikus Bajzát idézve utalt arra, hogy a kritika a tizenkilencedik században sem volt sokkal jobb helyzetben, mint most. „Kritika kell közöttünk” – mondta ki 1831-ben Bajza, aki a rendszeres és tudományosan megalapozott, elvszerű kritika szükségességét hirdette, és ennek jegyében munkálkodott maga is. Manapság is komoly kihívás az intézményrendszer helyes kialakítása, illetve a létező irodalmi rendszerek fenntartása.  Hathatós anyagi támogatással a folyóiratok vagy napilapok hasábjain a kritika nagyobb szereppel bírna. A meglévő irodalmi ösztöndíjak, amelyek a műfajt éltetik, nem elégségesek, és az sem biztosított, hogy az egy-egy ilyen ösztöndíj eredményeként megszülető munkák kellő időben bekerülnek az irodalmi vérkeringésbe. Az is probléma, hogy a literatúra közterületein háttérbe szorítják a kritika műfaját. Megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy kritikusként próbáljon érvényesülni valaki.  De ha egy rendszer valamely eleme gyengélkedik, az kihat az egész működésére, és ezt nem elég pillanatnyi gyorssegélyekkel kezelni, körültekintő újragondolásra és elvek mentén hozott döntésekre volna szükség, mégpedig nagyon hamar.
Borbély András lapszerkesztő, költő a – többek között Cs. Gyimesi Éva, Balázs Imre József, Selyem Zsuzsa, Láng Zsolt képviselte irodalomkritika – elméletét, fogalomrendszerét, nyelvét elemezve megállapította, hogy különféle újító törekvésekről beszélhetünk az elmúlt húsz évben, de a műfaj funkcionalitásában anomáliák is mutatkoznak. Az erdélyi irodalomtudományi tér viszonylag szűkös, nem különül el, műfajilag keveredik benne a tanulmány, a kritika, az irodalomelmélet. Többszólamú kritikai tér nélkül nem lehet az olvasói szokásokat és ízléseket figyelembe véve irodalomtörténetről beszélni, és befogadói, kritikai aktivitás, az irodalomról szóló változatos beszédmódok nélkül tulajdonképpen irodalomról sem beszélhetünk – állapította meg.

Visszhang véletlenekkel

Megkérdeztük, hogyan és milyen kritériumok alapján figyel egy első kötetesre az irodalomkritika. Borbély szerint ad hoc módon működik, hogy milyen visszhangot kap egy pályakezdő. Pozitív példaként említette Bálint Tamás költőt, akiről elég gyakran jelentek meg írások az utóbbi években. De hasonlóan tehetséges alkotókról, sajnos, egyáltalán nem írnak. Nagyon véletlenszerű, hogy ki kap kritikát, sok múlik a kiadó politikáján, a szerző „önmenedzselésén”, pedig van, aki alkatilag képtelen erre. Tulajdonképpen nincs olyan orgánum, amely kifejezetten számon tartaná, hogy mi jelenik meg a kortárs irodalomban, így a zavarosban néha elvesznek a szerzők. A társadalom felé sem működik az irodalom kommunikációja. Ezen csak erős szakmai összefogással lehetne változtatni – összegezett Borbély.
Délután Anekdota és környéke. Az elmúlt húsz év irodalmi kulisszatitkai címmel a régi rendszert is felidéző, keserédes történeteket felelevenítő kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen Ferenczes István, Gálfalvi György és Szilágyi István mesélt a zömében fiatal irodalmároknak.
A komoly szakmai előadások, felolvasások, irodalmi délutánok mellett természetesen sok izgalmas, kötetlen beszélgetés folyt a tábori kocsmaasztalok körül is, nem beszélve arról, hogy a költők és írók futballoztak, csónakáztak és még azt is kipróbálták, sikerül-e felmászniuk egy magas farakásra.

Varga Melinda