SZIMULTÁNOK SZINOPSZIS-LAPJAI – Nagy Zopán: Látens
ha sárga szemüvegen át nézzük – és vizsgáljuk az atomerőmű-közeli ezredvégi (metafizikus?) Kertet: láthatjuk a nagyfeszültség tövises-rozsdás, dermedt-vörösesben sercegő költészetét (is)
NAGY ZOPÁN
SZIMULTÁNOK SZINOPSZIS-LAPJAI
(esetlegesség-rétegződések)*
------------------------- . -------------------------
És itt (akár) „véget is érhetne” az „elkezdődhetetlen”!
------------------------- . -------------------------
Ám ott (ismét): egy Nagy Kő fölnyitása: „deum... ------
---...---...” – (--------- . ------------------- -
Látom – emlékezett a férfi („morituri te salutant”), mintegy magának motyogva, egy boltban toporogva, talán a fölöslegesnek vélt bevásárlást is késleltetve:
arcom pejot-gyökér hasonmása; kormozott, plasztikus tükörbe nyomom be homlokomat… – s haldoklók köszönnek rám a belső folyosókról.., megfontoltan (mégis követhetetlenül) fordulnak el a sötét sarkokon, lábnyomukban mintha hamu rajzolódna, de távozásuk előtt ajakon csókolnak mindahányan… – Némelyikük kislánynak tűnik (de fátyolzsákba van varrva), némelyik vén szépség, vagy légies béna, van fiatal roncs is, s kétlábú disznó, áttetsző szajha… – és míg nyomják felém fehéres-lilás ajkaikat: hermafroditikus arcom lüktet az izgalomtól, s mindkét nemet beléjük lehelve, smárolom őket kíméletlenül… –
A haldoklók inkább saját nyelvüket harapdálják, kapkodnak ugyan lélegzetem után is, de az átfordulás már visszavonhatatlan… (Ábrázatom egyik fele virágszirom kipárlású, másik oldala durván borostás..; a kormot kaparom arcomról… – ismét ideát vagyok, s a tükör merevedik, összeforr…) –
Látom – mondta a Fiú (az „eidetikus” állapotokból) – emlékezett ismét a férfi és (kiskorú-patyolat kedvesét tovább-szeplősítve) a reggeli szeretkezés után idézni kezdett:
narancsfák, kérgük cafatselyem, gyümölcsük ráncos kislabda..; aranyfejű öregek őrzik a kertet; fényes-kopasz kuglik a kopár ligetben..; bőrbeteg gerezdek, beteg-fa guggolások körös-körül, s végig a szakadékig… - Egy tatu kuglit rág fogatlanul, a tatut bentről féreg emészti (a féreg teste vaspor és prézli)..; enyje! – ott meg kismackók megnyúzva, a kiszáradt talajba (kocka alakú koporsókba) ágyazva, rózsaszín húsuk, alvadt-véres rostjuk tompán világlik, gilisztányi ereik még épphogy mocorognak… –
Kék legyek, smaragdzöld legyek (fekete legyek, semmilyen legyek) csillognak a száradó tetemeken, ám sáros férfi mászik arra, köpködi a legyeket, a mackó-darabkákat nyalja… – meztelen és loncsos, hajában nyálkák, kutyaként vizel s őrülten kántál… – habzik a száj, kés és kanál zörren a narancsfák alatt (a riadt tatu sántítva szalad)..; guggoló éhesek mohón rezonálnak, mackóhús, narancsbél foszlik szét a tájban..; vonszolja magát a sáros meztelen, fogai közt kis tetem, s eltűnik az aszott liget kérgei mögött… – Sötét selymek gyűrődnek, a ragacsos éj letapad (a madarak már megvakultak), az odvakban daganat… –
-------- -------------- -------------- ------ - - - - -
És immár (ismét) „látom”: születésem helyszínének* árterein (azok vonzóan ismerős és kiismerhetetlen közelségeiben) ébredek, folyamatos időhurkokkal benőtt kérges-lápos tér-rétegekben (mintegy saját kertben): leírhatatlan tudást birtokolva: „öntudatlanul”… –
*Ezen helyszín szellemi-földrajzi neve (majdnem) Gyoma. –
Gyoma. Az 1882-ben alapított Kner Nyomda a betű művészetének nemzetközi hírű intézménye. A század első évtizedeinek legszebb kiadványai kerültek ki innen, a Monumenta Literarum-sorozat, a finom Csokonai-antológia, Kölcsey, Kazinczy több bibliofil kiadása stb. Knerék Kozma Lajos közreműködésével felélesztették és ízes népi elemekkel ötvözték egybe a történelmi stílusú barokk, rokokó, klasszicista tipográfia haladó hagyományait. Újrametszették Fournier, Cochin, Bodoni stb. betűit és elmélyült művészi gonddal teremtették meg a modern magyar tipográfia alapjait. Jelentős szerepet játszott a Kner Nyomda a két háború közötti időkben haladó szellemű könyvek kiadásával. A nyomda ma is működik, és ismét a bibliofil könyvkiadás szolgálatában áll. Gyomán 1970-ben nyomdamúzeum nyílt. 60 °C-os hévíztől táplált fürdőt is találunk a helységben. A jódtartalmú hévíz idegenforgalmi hasznosítása a közeljövő feladata. = Így, és ennyit pedig: a Panoráma Kiadó nagyútikönyv-sorozatának („összefoglaló, teljességre törekvő”, kiemelkedő jelentőségű tájegységek bemutatása) Magyarország című, ötödik, átdolgozott kiadásából (é. n.) tudhatunk meg… –
Majd további lápos-ingoványos átlépések által (a leíró fejében) párával, szűrt ködökkel, sistergéssel társul az éber alfába-merüléssel szerelmeskedő finom-tudati fény – és a kiéhezett, sokkosan vibráló-csiklandó kép-jelenések netovább-csápjai már működtetik is a tágulást:
„Ilyenképpen”: mikor a szín a szagba enyészik, a szag meg az ízben felizzik, s a jelek egyenként megjelennek: a valóra-váltás fokait össze nem zavarva kell valóra váltani az elöljáró három törvényt megjelenítő Nagy Bélyegjelet (és itt már a Köztes Lét Könyveinek lapjai is becsúsznak, s megnyilatkoznak a csápok között):
Mikor az íz az érintésbe enyészik, az érintés meg a négy elembe enyészik, mikor a szél a tudatba enyészik, akkor a három elöljáró Törvényt elhagyva, a Nagy Bélyegjel lényegét kell valóra váltani, az Anyát kell valóságul megélni. –
(Most: akár tisztíthatnánk, oldhatnánk „születés/helyünk/ünkkel” kapcsolatos, lerakódásokat, defekteket is…) –
Mikor a finom tudat a fénybe enyészik, hagyd el akkor végleg a három elöljáró Törvényt, és egyedül a Nagy Bélyegjelet váltsd valóra, mint Anyát. – (.....) – A halál érkezésekor a valóra váltás fényes alapja a Fénnyel kettősség nélkül egyesül, s a magad és a mások haszna teljesül. A magad haszna pedig a Törvénytest. A mások haszna a két másik, nem látható, színes test: a Gyümölcstest (azaz a Gyönyörtest) és a Jelenéstest (azaz a Váltalakú Test), melyek révén minden dolog teljesül… -–
„Ó, a kezdettelenül hosszú Forgatagban már mióta járunk s futunk kicsiny örömökhöz, apró gyönyörökhöz ragaszkodva és tapadva.” (Tibeti Halottaskönyv) – E jó szándék szerével (most) igyekezz(ünk) másfelé… –
Évek múlva (vagy időtlen-óvatlan ideje): Lynch apó (most nevezzük így a teknőcösödött-arcú, hidrogénezett-hajú fura figurát): a kert(em)ben ébredt s a láncra vert óriás-sünt csodálta egy delejezett fa alatt fekve, miközben pikkelyesen meztelen lakájunk (az egyszemű törpe): köszörült karmaival (kéjesen fel-felnevetve) a krómozott fűnyírót vakarászta… –
Akkor én (a teraszra kilépve) így gondolat-hunyorogtam:
ha sárga szemüvegen át nézzük – és vizsgáljuk az atomerőmű-közeli ezredvégi (metafizikus?) Kertet: láthatjuk a nagyfeszültség tövises-rozsdás, dermedt-vörösesben sercegő költészetét (is). Deviáns (metaforikus?) kaktuszfélék, gyiloktűkkel sűrűn fölvértezett kóró/katoná/k, szilánkos gaz-ákombákomok… sajátságos „almanachjába” tekinthetünk be… – E könyvkert-káosz tudatos (és) utalásokon-, sejtelmeken túli soraiban, labirintus-részleteiben a vérpipacsok, mint lehullott könny-szirmok: pompásan meggyötört, fekete mag-szemekkel meredő, mégis ingatag könyvjelző-rezonanciák… –
(…meg-meggyúlnak a melankolikus csipkék – s a tompa-hervatag narancs is vibrálni kezd…) –
Ám („most” meg) tüdő/beteg/lila, opálos szemüvegen át: a kökényszemek ködösen csordulnak, a pára-izzadság csak fénytört káprázat; ametiszt-, topáz- s achát-ingerenciák lekonyult szárakon függenek, kókadt szirmaikból por és homokszemcse szitál a vasreszelék-kékes talaj (írisz-bársonyt óhajtó) szürke-tehetetlen, monológokkal taposott takarójára… –
„Így”: fölhorzsolt, hő-szántotta, tarkó-barázdát analizál a (kertész hív-fertőzött fiára fixált) sugárkezelt üveglencse… – s az idegen: idegeket gyomláló türelem… –
Neonkék, higany-kék porszemcsék, fénytűvel tetovált szembogár-erecskék; úszó lebeny-foltok, mikro-moszatok; kék, kék, híg tinta-kék, kék, KÉK, kék… – (Ám ez már /talán/: Derek Jarman kertje…) –
*A Látens – A „Regény” mögött – című, készülő kötetből.
Az oldalt a szerző fotóival illusztráltuk
