ADVENTUS, ABITUS – Viola Szandra versei

Nagyapám
már csak a halálban hisz.
Advent
minden napján egyre gyengébb.
Én meg
például jó jelmez
lennék a Betlehemezéshez

ADVENTUS, ABITUS

VIOLA SZANDRA VERSEI

Tél, otthon

Csukd be az ajtót,
mert bejön a hideg,
meg a macska!
És a hideget nem lehet kisiccelni!
A kandalló dorombol, hagyja
púpos hátában a tüzet szétterjedni.
Mint apám a gyulladást.
Megfigyeltem,
hogy mostanában sosem olvad le
apa fejéről a dér.
Anyám behordja a tüzifát.
Kihordja magát.

Templombajárás

Ilyenkor magasra
nyújtják
tornyaikat a templomok.
Utálom,
imaszag van,
Ikonfejű, buta szentek
bámulják,
gyerek,
ostyát majszolok.

Advent utolsó

A templomok falait
az Úristen
hallgatásából építették,
vannak hideg kőből,
a vakolaton megégett sötét,
szentek kukorékolnak
huzatos ablakokban és
szúnyogháló-ingben
énekelnek harangnyelven,
gyermekek pendelyben,
öregek: fogatlan angyalok.
Megtestesül, folyamatosan.

zus

Valóban
bűnös-e,
amikor
elveszi az
ember magányát,
kisajátítja bűneit?

Részből

A részből
az egész hiányzik.
Az a legnagyobb, aminél kisebb
semmi sem lehet.
Az a legbölcsebb,
kinél tudatlanabb senki sem lehet.
Az Ember áll az
örökkévaló tökéletlenségben,
övé a legtökéletesebb tökéletlenség.

Megszületett

Anyám
az ártatlanságát gyónná.
Nagyapám
már csak a halálban hisz.
Advent
minden napján egyre gyengébb.
Én meg
például jó jelmez
lennék a Betlehemezéshez,
mindig máson… másokon…
másokban… mások bennem…
Akarnom
kell a Megváltót,
így utólag,
minden évben!
Mária
reménytelenül
bűntelen marad,
reménytelenül boldogtalan.
Megközelíthetetlen távolságban
marad a távolság.
Közben
megszületett
nagyapám halála.

Az utolsó felnyitott ablak

Régen öreg voltál,
most már fiatal vagy,
bort iszol,
csokit eszel,
Nagyapa.
Lelkesen tanulsz
bénának lenni,
beteget színlelni,
kalózt,
fél szemmel
áthajózol az időn,
és vigadsz mostantól örökre,
mert az idő felett minden csak játszadozás.

A verseket Francke Mester Szent Tamás templomi oltárképének részleteivel illusztráltuk (Hamburg, 1424)