Zöldhályogon keresztül az élet

KritX

Áfra János Glaukóma című verseskötetében a lírai én mások tekintetén keresztül vizsgálja önmagát. Mi pedig Rónai-Balázs Zoltán szemével pillantottunk bele a könyvbe.

Kapcsolódó: részletek a kötetből

Zöldhályogon keresztül az élet

Átgondolt, összetevőiben patikamérlegszerű pontossággal kimért verseskötetet tart a kezében az olvasó. A hasonlat mindamellett onnan kezd sántítani, hogy – a valódi patikákban kapható orvosságokkal ellentétben – ezek a szövegek nem hoznak enyhülést. Egyre erősödő feszültségben inkább csak preparálják, láthatóvá, kitapinthatóvá teszik mindazt, ami ellen a szer kellene, ha volna. Payer Imre kifejezésével élve „létösszegző versek” ezek, vagy azt is mondhatnánk: lételemzők. A megszólaló ugyanis saját egykori és jelenlegi helyzetét vizsgálja legszűkebb személyes szociális viszonylataiban, miközben, mintegy tükörben, az őt láttatók is megjelennek, egy szándékos, határozott, de nyilván be nem tartható objektivitással. Boncolás vagy terápia? Attól függ, minek tekintjük a vizsgálódó, vizsgált alanyt, aki az egymást követő időszeletekben mintha kiterítve feküdne – ennek ellenére kétségtelenül: él. Remekül felfedezhető ez például a Közös fesztáv soraiban:

„…hagytam, hogy bújjon és bámulja
a mellem, pedig zavar, ha piszkálnak
főzés közben, azt ígérte, ő majd tényleg
megért engem, mert az ő apja halott,
az enyém elhagyott, amikor egymástól
messze írni tanultunk padra, füzetbe
de jó, hogy egymásra találtunk, így ilyen…
ennyire sorsszerűen, és volt kedve eljönni
a szanatóriumhoz, bár tudta, nem viszem
be anyához, kint várt, megült egy padon…

…és az ajtón kilépve még azt hittem, akarom,
»olyan hamar benedvesedek tőled«, mondtam,
aztán nem vettem fel a telefont…”

Áfra János verseinek eszköze az önmagán kívül állás, a versek egyes szám harmadik személyben szólalnak meg, e formában jelenítik meg a lírai ént. Sokszor szerepversek, vagy arra emlékeztetnek, és ennek hagyománya a magyar költészetben egészen Balassi Bálintig nyúlik vissza. Áfra Jánosnál viszont a szerep egyúttal szerepcsere és tükrözés, tükröződés is. Ráadásul, míg a költő vizsgál, az olvasó az ő helyzetében találja magát, és rákényszerül, hogy az elmondottakat saját magához (is) kapcsolja. Önkéntelen asszociációk ezek, a befogadás lépcsői – szerencsére jórészt működnek is, mert egyébként miért kellene bárkinek is foglalkoznia azzal, hogy milyen, hogy is volt, hogy van, hogy lesz egy Áfra János nevű ember? Márpedig ezek a versek nagyon személyesek: sajátok a szülők, a rokonok, a szerelmek, akiket Áfra médiumként használ.

A könyv címe Glaukóma, ami zöldhályogot jelent, és éppen a látás lehetetlenségére utal. Ezzel pedig talán azt érzékelteti, hogy a lírai én nem vagy nem eléggé látja magát, ezért kénytelen másokra hagyatkozni. Az ő tapasztalataikon keresztül mutat be egy életutat, olyan, a költészetben gyakori témákon át, mint például a születés, a szerelem (vagy már nem szerelem), a halál. A banalitás érzete mégsem alakul ki az olvasóban, a rideg, szisztematikus vizsgálat ilyesmit nem enged. Azonban Áfráé nem egy „fejlődés-kötet”, a lírai én nem fejlődik, csak változik, illetve születik-él-meghal, megfigyeli és közli magát.

Ilyen értelemben telitalálat a borítókép, amely (vélhetőleg) a költő gyerekkori arcának egyik feléből lett egésszé tükrözve úgy, hogy (a könyvet szétnyitva ez jól látszik) formáját tekintve abnormissá vált, miközben a csukott könyvön ezt nem venni észre. A versek, az életpálya végére érvén, a könyvet becsukva az arc ugyanaz. Annak ellenére, hogy a belső illusztrációk a szerző életkoronként változó képei. Ez is nagyon eltalált: a verseken át kívülről látott én öregedését figyelhetjük meg, és éppen ez a kettősség adja a kötetben érezhető feszültség nem kis részét.

„tudjuk, hogy nincs hova
tartani, de folyton törnek
csontok falban, vezetékek
emberben, ennyiből értjük,
miért jut minden napra romlás,
legalább addig sem emlékszünk,
mitől kerültünk messzire éppen:…”

A szerző a vizsgált életből reprezentatív mintákat vesz, ezek segítségével jeleníti meg bennünk (magában?) a komplett életet. Egy-egy vers egy-egy ilyen reprezentatív mintavételnek felel meg. Más hasonlattal patológiai metszeteknek is nevezhetnénk őket. Eközben a versek a nélkülözik a mondatkezdő nagybetűket és a pontokat, nem válnak külön, együtt egy valahol elkezdődött és majd valahol véget érő szöveget mutatnak: folytonosságot tehát.

A kötetben található versek kedvelt, sőt szinte állandó fogása, hogy belehelyezkedik egy-egy szituációba, egy-egy ember helyzetébe, onnan nézegeti, elképzeli, életszagúan, plasztikusan leírja a látottakat. Ábrázol, állít, aztán a végén elemel, új dimenzióba helyez pár sorral. Sokszor ez meghökkentő fordulatként jelentkezik, és időnként olyan meggyőzően sikerül, hogy az opus új értelmet nyer. Mint a Negatív jelenlétben például:

„a világbéke és a világvége
között a különbség mindössze
egyetlen hang és egy zönge,
fontolgatja, mikor belefekszik
a szkennerbe, azzal kísérletezik,
a retina néhány szempillantásra
kiég-e, mert ennél csak az lenne
fehérebb, ha oldalakhoz kötnék
a nyelvét, ő már előre látja,
fejbe tapossák, vagy lelógatják,
de összes feje körül hártya”

A versek személyesek, célratörőek és nagyrészt szuggesztív, jó médiumok. Ez viszont nem mond ellent a fent említett racionalitásnak, mert különböző rétegekről van szó. Az igény, amely létre hívhatta a verseket, nagyon emberi, a téma megközelítése szintén, mindössze az általuk végzett vizsgálat hűvös. Így a kívülhelyezkedés azt eredményezi, hogy a címmel is központi helyzetbe hozott érzékelés különválik az alanyiságtól.

„…közös sötétségünk szélén a kézfeje,
lágy, mintha ő is lebegne a nem-
értett jelenléttől vissza a kérdésbe,
mert minden létezőnek ilyen az alakja,
ha a másikban önmagát kutatta”

Korunk egyik fontos problémája az identitás. Áfra János első könyvében főként ezzel foglalkozik: saját identitását térképezi fel, és ezzel egyidejűleg az egyes szituációkban az olvasó saját léthelyzeteit is felfedezheti. A Glaukóma tehát ilyen értelemben is ízig-vérig kortársi kötet, amely sajátos alanyiságával igen időszerű problémákat jelenít meg. Érdemes belelapozni annak, aki egy fiatal költő fontos kísérletének akar részese lenni – még akkor is, ha enyhülést csak a köteten kívül nyerhet.

Áfra János: Glaukóma. JAK + PRAE.HU, Budapest, 2012. 92 oldal, 1400 Ft

Rónai-Balázs Zoltán