Irodalmi Jelen

Mind el – FILIP TAMÁS versei

2013. március. 24. - 23:44

Elfoszló életköpeny. Még egy
utolsó lebbenés
a bujdosó mezők fölött.

MIND EL

FILIP TAMÁS VERSEI

Én holista vagyok,
te mikorista.

Mi mindig

találkozhatunk sehol se,
vagy mindenhol soha.

Kóda

Állok a bezárt kölcsönző
előtt, túl későn hoztam vissza.
Most vihetem haza, örökre
nálam marad, csak épp
nem lesz az enyém soha.
Ma mindenki csöndesen lép: a
járdára szalmát szórtak.
Haldoklik, aki az örök
lármát akarta. Haragudna,
ha tudná, hogy a csend
őmiatta van. A hídhoz értem,
megleng a lelkem, ahogy
köpenyem a sötét víz
vallatóra fogja.

Előkészület

Először is keríts mardosó
lángokat valahonnan, aztán
próbálj arany lótuszt ültetni
közéjük, és kormozott
üvegen át figyeld, ahogy
a fehér izzásban gyökeret ver.
A sírfeliraton van időd
gondolkozni: akinek szánod,
még meg sem született.

Döntés

A tenyered füstöl, ahogy
átveted magad a dogmák
izzó rácsain. Égett húsod
szagától nem undorodsz, de
többé nem tudsz írni sehogy.

Egyetlen szót pörgetsz
magadban: átjutottam.
És nem érted, a többiek
hogyan képesek ugyanezt
mondani, miközben ők
megtorpantak a rács előtt.

Egy tucat költő

Sík
Puszta
Hajnal
Falu
Tompa
Mécs
Tűz
Parancs
Vas
Vihar
Füst
Határ

Mind el

Elfoszló életköpeny. Még egy
utolsó lebbenés
a bujdosó mezők fölött.

A történetek mind elmesélve,
a viharból csak egy fehér
vitorlához elegendő szellő maradt.

De hol az a vitorla? És hol az
árbocos hajó, amelyhez
tartozik, s amelytől

semmit nem követel?

Csönd

A kedves női hang
most egyszerre mondja
negyvenhét Opelben,
hatvanöt Fordban,
nyolcvankilenc Fauvében,
a többi autót nem sorolom,
megszámolhatatlanul sok van,
hogy a sofőr mit tegyen, és
magát megsokszorozva
mindegyiknek mást mond,
miközben már régóta
háziasszony, és csöndben főz,
mos és vasal, üzenőfüzetbe
ír tanárnak kis hazugságokat,
és mikor szeretkezik, akkor is
mindig csöndben marad.