Kihűlési sorrend – Hegedűs Gyöngyi versei

KIHŰLÉSI SORREND
HEGEDŰS GYÖNGYI VERSEI*

a szerelem rejtőszíne

a szerelemnek
rengeteg rejtőszíne van,
nasztaszja filippovna,
de mihez kezdjen
a félkegyelmű szeretet?
ha azt mondja: "hiányzik, szeretem",
a hegyhez semmit hozzá nem tesz.
még visszhangot sem.
de mint a tenger,
nem visszavonásig érvényes.

mélyülve távolodó

az eleven elrendelés vonalain
csak akkor tűnődöm el,
ha magának írok.
változtak-e tenyerünkön
a sorsvonalak attól,
hogy eleink írni kezdtek?
vagy az évmilliókon át ismételt
megragadás, elengedés, elejtés,
gyűjtögetés, tűzcsiholás
kézmozdulatai az írás barázdái?
a testbe mélyülve távolodó isten
üzenetei.

emlékeink városa

az arcok nem a föld alatt
csupaszodnak,
nasztaszja filippovna.
a fényhiány és az éhezés
kettős homlokdudora
különböztet csak szegényeket,
gazdagokat.
hiányzó nyomelemekből épül meg
emlékeink városa.

olajos tollakkal

az ünnep másnapján,
a felengedett szívöbölben
kiköt a csend hatalmas anyahajója,
nasztaszja filippovna.
rakva tenger alatti mélységből
felhozott férfihallgatással.
ha zátonyra fut, a madarak olajos tollakkal
fulladnak a partba.
az anyahajó flottája
széthajtogatva,
mások életében újra hasznosítva.

majd egy

a rothadt halszagú harangzúgás
nem hagyja befagyni a tengert,
nasztaszja filippovna.
vörös dobbanás a nap.
egész testemmel hallom.
két kihangosított szívhang között
évmilliók.
vér pulzál a növényben,
először hal lesz,
majd kétéltű.
majd egy.

nem múló pohár

már három hónapja
ugyanazt a pohár vizet nézem
nasztaszja filippovna.
egy évszak hallgatása.
idegsejt nélküli emlékezet.
a víz nem lázad testbe,
hogy magához vigyen.
elmúlhat-e tőlem a pohár,
mi nyomot hagyott
Isten asztalán?

áldoz a fény

a mi angyalunk,
nasztaszja filippovna,
másképp láthatatlan.
alakot nem ölt,
testközelben fénytörés.
jelen van,
ha két szín alatt áldoz a fény.
fekete-fehér hóesés.
mindent elnyel,
mindent visszaver.
hozzánk hű,
nem fényűző színekhez.

a legnagyobb felbontású kép

a fotográfusnőn tűnődöm,
nasztaszja filippovna.
mindig a gyermekeit fotózza.
szemük lehunyva.
szemhéjuk szinte áttetsző.
meri halottnak látni őket.
mint máriában éva,
hagyja, hogy a testszínű fény
leleplezés nélkül kitakarja.
lehet, a teremtés
isten gyászmunkája?
s részvét nélkül
nincs jelenlét.
az életről a halál
a legnagyobb felbontású kép.

a név

kinek a neve önmagunk
szólíthatóságának titka,
nasztaszja filippovna?
kinek a homloka viseli
szertartás-hidegét,
míg körülöttünk
emésztett vérré
nem válik a sötét,
s a miénk lesz
egészen miénk?

mégis

azt mondják lassan vakulok meg,
nasztaszja filippovna.
nem a fény tűnik el.
csak áttetszővé válik minden eddigi olvasat.
a tisztánlátás rontott kép.
mióta a mégis-be száműzve mozog a föld,
mint a nem kívánt magzat,
szétzilálja körvonalainkat.
a színek kihűlési sorrendben
takarják ki a testet.
az arc múltba suhan,
s nem marad más,
csak a maga holdsugárrá növesztett haja.

A versekhez a költő fotóit társítottuk.

*Hegedűs Gyöngyi mindezidáig Bora szerzői néven publikált az Irodalmi Jelenben.