Bibinke és a késcirkusz – Vass Tibor verse
VASS TIBOR
BIBINKE ÉS A KÉSCIRKUSZ
Készecske A Nagy Bibin és a műlovarnőből
„Ekvásztrien, vizitkártyáján ez áll a szakma-sorban.”
(V.T.)
„Mintha kihímezné havat madárlépte”
(Czóbel Minka)
Kocsonyát főz,
nem haboz szógélnek beállítani, hószavakból szerinte, azért.
Órákra teszi fel a szavakat, hó-órákra,
zselésül szófarok, szófül,
szófélfej, szófaj, füstölt csontdarab.
Hórák a tél gyógyíthatatlan betegsége, főnevek
lassú tűzön, ahogy illik. Jó Minkához idő kell.
Az órákon a szavak órákig bírják,
az órák a szavakon szószintén.
Elad néhány szót, eladdig az árából kecskehúst vesz,
mígnem rászokás a marhalányra.
Kóstálgat, kijön-e kosztolgatás,
ha más a másom, ha máshogy szól a másodpercmatató.
Ha minden szerelem habokban.
Ha kvarcára fagy a mosoly,
ha nem vigyáz, hogy a tűlevél bepereg,
levéltűvé, levéltetűvé alakhull, tetűlészerű karácsonyillat,
mint mikor hangyákat sajtol körömmel kézfején,
citromliget nagysavaz, déli a hangulat.
A tetemek lefagyasztva bele a kocsonyába. Majd azt mondja,
nem élünk tisztán, a falról is műrovarnő pereg.
Ha vendég jön, beharangozza,
hogy a szentestét rendre szent kecskének hallom,
nézzék el nekem, hisz mindenem kész, eltörött,
de egyhamar nem leszek csökkent vallóképességű —
bár biztos benne, eljön annak is az ideje.
Akár hórák kérdése is lehet.
Vitába szállni értelme nincsen,
ahogy ilyen szórendben a mellette alvásnak. Nem horkol,
mekeg. Ha vendég jön, beharangozom.
Főzete rámérősen készül, egy tetű lészerű anyag,
idő után a zavarosban is kell halászni,
olyankor a versedzők alaptalanul fújnak sípjaikba,
nem tudni, a futottak még kategóriát miért szólítanák
újabbnál újabb körökre. Forr, elzár, újraforr, újrazár.
Nagy lesz a mimikai fáradtság, mire az ekvásztrien kicsontoz.
Nyáladzik, versedzik, fülre fül, marokra farok, fej
fej mellett haladunk olyankor.
Minka játszásiból kapja meg a Czóbel-békedíjat.
Pislogok, miskolci korcsomában a léha,
léhűtő banda nőtagjait gusztálom,
oda húzódom, ha hatodnap is lére kényszerít.
Minden lány csak részegben lobban.
Mekis tojás kell, mekegg. Fő a tosza toszság.
(Mondtam már, a díjszabást is díjbaszásnak írja el,
mégis ő mondja meg, mi a frankó. A postát póstának,
anyut anyúnak. Kártyát vet, a heart arat. A szívkirály hülye,
a pakliban Kis Pipin a nagy ász, mindenben langymenő.)
Hűlt helyem tartósan nem bírja,
megbocsát mégis, és csak másnap kezdi az újat.
Minka után a félédes pihenés,
kisfröccsök jőnek, kinek-kinek a felfázás
vagy a fejfájás határáig. Lényegbevágó, hogy a kések,
melyekkel ilyen-olyan levekben piszkálódni bírunk még,
életlenek maradjanak,
s tükrükben minden látvány nyakra-
főre önarcképp legyen tűrhető.
Megint, hogy alvadást olvadással,
hórákot hórukkal össze ne keverjünk. Megint lezsírozza
a kocsonya tetejét, egy-két függő ügyet még,
hogy békébbek legyenek az ünnepek.
Milyen karácsonyka ma a Hold, milyen szomorú, aki én ma
(rha).
