„Hatalmas igény van a rosszul végződő női történetekre”

Falcsik Mari Nőket néző képek című kötetében negyvennyolc női hang beszél többek között abortuszról, családon belüli erőszakról és prostitúcióról. A gazdagon illusztrált könyvről Hevesi Judit kérdezte a szerzőt.

A kötet marginális témákat igyekszik bemutatni női szemszögből. Olvashatunk abortuszról, családon belüli erőszakról és prostitúcióról is. Miért éppen ezekből építkezik a kötet?

Ez a kötet nem a nők ellen elkövetett erőszak precedenseiből építkezik! Szó van benne ezekről is – de erősen hangsúlyozva az is-t! Több a köznapi nőalak: nagyravágyó ipari tanuló, főorvosához hozzámenő ápolónő, néhány úri kisasszonyka apró életgondjaival, pár verselő hölgy az emancipáció előttről, sok szerelmes, kevés beteg, egy-két szélhámos... Akadnak a nemüktől merőben független igazságtalanság áldozatai is, pl. az emigrálni kényszerülő antifasiszta német színésznő, a szocreálban meghúzódó apáca, vagy az 1950-es években elhurcolt, „túl vidám” állatorvosné stb. Mindent összevetve, zömében nem mondhatni sérültnek vagy veszélyeztetettnek ez a társaság. Igaz, nem valami könnyű az életük. De a hátterükből kibontakozó férfialakoké sem az.

Mi az oka, hogy csak női hangok szólalnak meg a kötetben?

Nő lévén ezt a létmódot ismerem a legjobban, természetes, hogy a bennem megszülető figurák többsége nő. A férfialakok – leginkább hangok, férfihangok – az írói empátiám folyományai, noha bízom benne, hogy azok is hitelesen szólalnak meg.

Nagyon érdekes a kötet nyitóverse (A Pygmalion-klub): Falcsik Mari egyike lesz a kötet figuráinak, ugyanakkor olyan férfi szerzők kitalálta nők közt tűnik föl, mint Sárbogárdi Jolán, Psyché, Csokonai Lili. Milyen viszonyban van a versek Falcsik Marija velük? Rokonuk vagy inkább ellentétük? Más lenne e Pygmalionok története, ha „nők szülték volna őket”?

Bocsánat, itt egy félreértés van: én nem a bevezető vers figurái közt állok, róluk (Anna Karenina, Psyché, Júlia, Lili és Jolán) csak felvezetésként írok! A kötetbe beletett Marinak nem velük van közössége, hanem a 48 verset költő 48 nővel, akiket ő talált ki, aztán közéjük rakta magát. A Pygmalion-klub figuráival nyilván én is szobrász és szoboralak viszonyában vagyok. És mivel női alkotó vagyok, kíváncsian nézegetem a férfi teremtette nőalakokat, hátha megvallják az elégedettségük mértékét és miértjét. Velük csak azt próbáltam elmondatni, amit kihallok belőlük arról, hogy érzik magukat a férfikéz szabta bőrükben. De egy sorban a kötet általam kitalált versíróival állok!

És hogy más-e a nő szülte nők története, mint a férfiak alkotta nőfiguráké? Nos, ennek további vizsgálatára ez a kötet mindjárt 48 példával is szolgál.

Falcsik Mari

Az én kedvencem a Minden szeretőm szíve című vers, és Maya Hathawi története. Ön melyiket érzi magához legközelebb állónak?

Hadd kérdezzek vissza: miért épp ez? Mi fogta meg Mayában?

Valahogy a történet és a vers is közel áll hozzám. Szerintem csodásan ötvözi az erőszakot, a dühöt, a csalódottságot, és érzek benne némi megalázottságot is. A történet is megrendítő, bár sokáig nem tudtam nagyon, hogy ez a történet vagy a Cecily Briscotté az első nálam.

Nekem ebből is csak az hallik ki, hogy ma hatalmas igény van a rosszul végződő női történetekre. Sok nincs még kibeszélve itt, és ennek egyszer meg kell lennie – de hadd ismételjem meg, az én kötetem semmi mód nem ezt célozza. Magam a női boldogság sok formáját éltem meg és láttam magam körül, ezeket meg is éneklem e versekben is. Én inkább vagyok a kikerekedő, önmaguk felelősségében és sértetlen büszkeségében alakuló női sorsok tanúja, mint azé az iszonyaté, amit sok nőtársamnak el kell szenvednie. Hála apámnak, aki a maga 87 évével máig ezt a gyakorlatot éli, én teljes nemi demokráciában nőttem fel, kellően meg is lepett a nagyvilágban az a nő-lekezelő attitűd, amit csuklóból oszt a férfivilág egy része. De épp neveltetésem révén, a fiú barátaimat és társat – a kalandokért már nem kezeskedhettem – a maximális nemi egyenrangúságban működő férfiak közül választottam, másképp egy napig se tűrném el az életet velük. Én nem vagyok nőügyi harcos. Mind a magánéletben, mind a társadalmiban csorbítatlan emberi jogokban élek, személyes érintettség híján se tartozom a bántalmazott nők ügyének szószólói közé. Nekem az erőszak áldozatává vált vagy a nemi diszkriminációval sértett nők nem alaptípusa, hanem fájdalmas együttérzéssel figyelt csoportja, és – végtelen remélem – kisebb létszámú csoportja a gyönyörű hatalmas nőtársadalomnak.

Akkor tehát melyik áll Önhöz a legközelebb a saját maga teremtette figurák közül?

Annyira közel, hogy azonos velem: Vagányi Csajka, a záróvers jövőbe vetett kortalan szerzője. Ha van a habitusunkat jellemző állandó lelki életkorunk, akkor én úgy 26 évesen fedtem egész önmagam. Lendületével, energiájával, lehetőségeivel, teljes felelősségével egészen az én korom a fiatal felnőttség. Előtte naiv cserkészek közé tévedt öreg vagánynak éreztem magam, azóta a teste egyre rosszabb viccein megdöbbenő, de fáradni nem tudó, megtöretlen idealistának. Csajka semennyi idős, de fiatal és vagány – és a jövőben felelős a múltak kacatjáért. Ez én vagyok. Nem véletlen, hogy a záróversé az egyetlen kollázs, amiben egy fotótöredéken én is látszom, épp 26 éves koromban.

Triceps Nyolc és egy gyertya című képe

Rengeteg munka van ebben a könyvben, mikor kezdte el írni? Egyáltalán, Triceps képei voltak meg előbb és ahhoz íródtak a szövegek, vagy a versek ihlették Tricepset?

A verseket, amik ebbe a kötetbe kerültek, az elmúlt mintegy tizenöt évben írtam, mindegyiket a maga apropóján, a maga okán. A műhelymunkám hordalékából valók: hangolás, szerepjáték, saját vallomás, dal-parafrázis és még sok más formai próbálkozás. Eddigi köteteimbe alig került ezekből, hisz nem én beszélek bennük, még akkor se, ha némelyiket személyes érintettségben írtam, mondhatni „magam helyett”.  És van egy versréteg itt, ami több művésztársammal együtt évekig működtetett, hihetetlen népszerűvé lett internetes női személyiséghez kötődik, aki virágkorában a Facebookon aratta példa nélkül álló sikereit. Egy darabig az ő lírai hangjaként írtam verseket, ezekből a legjobbak most itt vannak, ebben a kötetben.

Az életrajzot imitáló rövidprózák, amint a kötet koncepciója kikristályosodott, két nap alatt születtek meg. A képek meg két hónap alatt, kifejezetten a versekhez, de teljesen szabad asszociációban. A kollázsok nekem különleges nyereségérzés: ez egyszer tényleg, a szövegről leszakadó önálló életükbe kezdve, megelevenedtek a kitalált figurák!

A Scolar Kiadóé a hatalmas érdem, hogy ezt a nagy pénzigényű alapanyagot befogadta, és ilyen magas nívón megtervezett és kivitelezett könyvben adta vissza. A Scolar csapata, köszönöm nekik, a kiadásban nem ismert sem szellemi, sem anyagi kompromisszumot.

Hevesi Judit