Mondókák felnőtteknek
Tóth Kingát az irodalmi és művészeti lapok olvasói közül sokan ismerhetik. A fiatal szerző nem csupán írással, de vizuális művészettel, hangköltészettel és zenével is foglalkozik. Kiállításait, estjeit rendszeresen látogatja az egyre növekvő közönség. Nem csoda, ha első kötetét nagy várakozás előzte meg. Az Irodalmi Jelenben is sokan olvasták, kommentelték versrajzait.
A Zsúr már külsejében is szikár, visszafogott költői világot sugall. Ötletes fogásként a könyv két különböző borítóval jelent meg: feketével és fehérrel (a könyvbemutató alapján a fekete változat népszerűbbnek bizonyult). Az oldalakat Tóth Kinga saját, gyerekrajzokra emlékeztető grafikái illusztrálják, amelyek befejezetlenségükkel, vázlatosságukkal arra bátorítanak, használjuk a képzeletünket. A gyerekrajzszerűség nem véletlen: a tanárként is dolgozó szerző láthatóan a kicsik világába akarja el- vagy inkább visszavezetni olvasóját. Komoly és izgalmas célkitűzés; kérdés, hogy sikerült-e. Hogy ne tartsam bizonytalanságban az olvasót, elárulom a rövid választ: nagyon is.
A kötet alcíme éppolyan rejtélyes, mint a megjelenése: Más mondókák. De miben és mihez képest mások? Az már elsőre világos, hogy a Zsúr nem a szó szoros értelmében vett gyerekverskötet, amennyiben nem gyerekeknek szánt szövegek állnak benne. Bizonyos értelemben fordított a helyzet: olyan versek ezek, amelyeket akár gyerekek is írhattak volna. Ha világirodalmi párhuzamot keresünk, leginkább a svéd gyerekversek kínálkoznak, amelyek szintén az óvodás-kisiskolás psziché sajátos igazságait kutatták. A hasonlóságot a rímtelenség, a rövid, egyszerű mondatok és az elsőre alig érezhető ritmus is erősíti – mindez rendkívül szigorú, minimalista formavilágot hoz létre, amit tovább fokoz, hogy a versek többsége kevesebb mint tíz sorból áll. A legtöbb szövegnek még címe sincs, csupán számozott. Ugyanezt a lecsupaszítottságot hangsúlyozza a nagybetűk és az írásjelek hiánya, ami Tóth költészetének egyik jellegzetessége. A tagmondatok határai gyakran nem esnek egybe a sortördeléssel, ami szaggatottá, darabossá teszi a verseket.
A formai megoldások rendkívül sűrű szövegegyüttest eredményeznek, amely egyszeri olvasásra nem adja meg magát. Egyenesen az az érzésünk támadhat, hogy egy kifejezetten zárt, titkos világba tolakodtunk be, amely saját törvényei szerint működik, és nem tűri a felnőttek jelenlétét. Nyugtalanító, olykor szinte ellenséges hangulat árad a szövegekből, emellett sajátos őszinteség is. Őszinteségen azonban nem a szókimondást kell érteni, legalábbis nem abban az értelemben, hogy transzparens kijelentésekkel találkoznánk. Ellenkezőleg: a Zsúr versei a jelképek sajátos nyelvén beszélnek, és a maguk különös, álomszerű logikája szerint haladnak, látszólag alig összefüggő elemeket társítva egyazon képben. Népmesék, közismert mondókák anyaga keveredik a mindennapi élet tapasztalataival; ártatlannak induló jelenetek gyakran nyers, morbid végkifejletbe torkollnak, vagy valami még ijesztőbbet sejtetnek.
Az utalás, a körvonalazás a kötet szövegeinek többségére jellemző, és egyik legnagyobb erősségüket adja: a kisgyerek, aki hiányos tudását saját fantáziájával tölti ki, hasonló világképet alkothat magának, mint ami a versekből elénk tárul. A kimondatlan, az elhallgatott mágikus jelentőséget nyer, és egyben védelmet is biztosít a fenyegetésektől. Jó példája ennek a gondolkodásmódnak az Az ágy alattiak című kétrészes szöveg, amely egy mindennapi félelem (valami vagy valaki van az ágy alatt) homályos kifejezése. A vers alanyai soha nincsenek megnevezve, csupán tevékenységükből következtethetünk jellegükre vagy akár a létezésükre is: „a szandálból kiálló / ujjakra vadászik a / még fejletlenek izgatják / fel” vagy „nyirkos helyeken a kihullott / fogakból fon láncot védelmül / a folyamatos szél ellen”. A szöveg mellé kerülő illusztráción az ágyon fekvő gyermek arctalan figura, csupán legvédtelenebb testrésze, a talpa van valamennyire kidolgozva. A meztelen lábujjakra vadászó titokzatos lény szintén elmarad a képről, csupán az általa fűzött fogláncot látjuk, amely körbezárja az ágyat. Hasonló félelem mutatkozik meg a 62. szövegben, amelyben az alvás jelenti a menekülést az ajtóban leselkedő idegenek elől.
A gyerekirodalom egyik leggyakrabban (Kosztolányitól Krusovszky Dénesig) fölbukkanó toposza az elmúlás, az egyén megszűnésének fenyegetése. A Zsúr sem kivétel ez alól; számos szöveg kapcsolódik az olykor ködbe burkolózó, olykor kézzelfoghatóan naturális halálhoz, annak minden megnyilvánulási formáját letapogatva: a bennünk rejtőző szadisztikus hajlamokat (26. a kis peti…, 33. Macska, cica arra…), a tehetetlenséget (52. toronyórán rohan…), az élet eltűnésének lenyűgöző mivoltát (46. cérna…), az ősidőkből örökölt primitív félelmeket (37. galléros sárkány…). Az élet végének elkerülhetetlenségét helyezi előtérbe a 63. szöveg(a jegesmedve megette…), amelyben a szóban forgó jegesmedve az eszkimó egész családját fölfalja, míg végül az eszkimó önként odadobja magát elé: „a jegesmedve megette / az eszkimót magát is / nem kellett már futnia / megállt előtte a jégtáblán”. Az egyszerű ismétlésekre, párhuzamos szerkezetekre épülő szöveg igen közel áll a hagyományos mondókákhoz, rövid soraival szinte mantraszerű jelleget ölt.
A halálfélelemhez igen közel álló érzés az elhagyatástól való szorongás, az elszakadás traumája, amelyet a kötet szintén alaposan körbejár: a 40. szöveg(peter peter tökevő…) címszereplője csak úgy tudja megtartani a feleségét, ha bezárja a tök héjába, így mintegy bekebelezi, saját maga részévé teszi. A18. szöveg(kék madár kék madár) beszélője magához akarja csalogatni a kék madarat, hogy aztán soha ne engedje el – miközben régi barátja, a nyúl holtan hever. A verset kísérő illusztráción a hatalmas, groteszk méreteket öltő ketrec vastag rácsai kapják a legnagyobb hangsúlyt. A veszteség előre megjósolhatatlan és visszafordíthatatlan mivoltát fedezi föl a tíz zöld üveg… (17.), amelyben a megfigyelő a következő észrevételt teszi: „és ha véletlenül / balesetszerűen egy leesik / kilenc zöld üveg lesz a falon / véletlenszerűen leeshet több is / nem pótolják”.
A gyerekközösség élményei, amelyek legtöbbünkben csak homályosan maradnak meg, itt is csupán villanásokból állnak össze. Ezek rituális jelentőséget nyernek: a busz a kiránduláson, a csicskák a táborban. A nyaralás, a természet képei is gyakran szerepelnek a mondókákban: a beszélők a méhek, bogarak, békák világát figyelik, hogy azután sajátos következtetéseket vonjanak le belőlük.
A fönti témák azonban csak egy szeletét adják a Zsúr mozaikszerűen gazdag világának. Tóth Kinga tehetségét és tapasztalatát dicséri, hogy a versek a legtöbb esetben tényleg úgy hatnak, mintha kisgyerekek által szerzett szövegeket olvasnánk. A tematikájában sokszínű, kidolgozásában és stílusában azonban egységes kötetben hiába keresünk egybefüggő ívet: fragmentált, meanderező szerkezetet találunk, amelynek belső rendszere végső soron kifürkészhetetlen marad. Rendkívül hatásos, szuggesztív kötet lett a Zsúr, amely sajátos jeleneteivel mintha elfelejtett emlékeket idézne föl, de egyben jelzi is: ebbe a világba nincs visszatérés. Legfeljebb egy verseskötet erejéig.
Tóth Kinga: ZSÚR és más mondókák. Palimpszeszt-prae.hu, 2013.
Evellei Kata
