Ugrás a tartalomra

Megszüntették a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót, búcsúznak a munkatársak

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kiadó. A tudás, a szakértelem, a megújulás a nagyszerű alkotók és alkotások sokasága lakott itt. Megvívta csatáit az ötvenes évektől napjainkig. Mindig talpra állt. Mindig utat mutatott. A regnáló hatalomnak nem tetszett, bevégeztetett.” – írja Barta Liza, a kiadó egykori munkatársa a legnépszerűbb közösségi oldalon egy fénykép kíséretében.

A kiadó elődje 1949-ben jött létre Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat néven. A rendszerváltás után 25%-a maradt állami kézben, majd fő részvényese a Lánk Kiadó és Holding Zrt., 2006-től pedig Sanoma lett, később pedig az NKT-Perfekt Holding Zrt. birtokolta a többségi tulajdont. 1992-ben kapta a Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat nevet. Az állam 2007-ben lemondott tulajdonrészéről. 2013-ban ismét hazai tulajdonba került, 2014-ben pedig állami kézbe. Október 1-jével megszűnt a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó néven működő cég, feladatait az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet látja el.

Pethőné Nagy Csilla, a Nemzedékek Tudása kiadónál megjelent irodalomtankönyv-sorozat szerzője a következőképpen búcsúzott a közösségi oldalon munkatársaitól: „Én köszönöm a csapatnak, hogy tagja lehettem, köszönöm, hogy a könyveimet simogattátok! Köszönöm azt a professzionális tudást, amit beletettetek. Méhes Edit vezetőszerkesztőnek külön is hálás vagyok. A szétszóratás fájdalmas. Vajon lesz-e alkalom egyszer összeszedni és összefoltozni az amphora darabjait. Nincs mit, nem lehet többet mondani. Vége.”

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.