Az internet idegméreg?

„Napi minimum egy liter folyadék és egyórányi felesleges információ elfogyasztása: vegetatív szükségletek.”

Brückner János

Veszelszki Ágnes, a tavalyelőtt megjelent Netszótár szerzője 2013 végén újabb érdekességgel lepte meg az internet iránt érdeklődő olvasókat. Új esszégyűjteményében 77 értelmiséginek, tudósoknak, egyetemi tanároknak, kutatóknak, fejlesztőknek, művészeknek és üzletembereknek tette fel a kérdést: Hogyan változtatta meg az internet az Ön gondolkodását? Egy-két oldal terjedelemben olyan nevek válaszoltak, mint Réz András, Vekerdy Tamás, Kukorelly Endre, de még Böjte Csaba is nyilatkozott a pápa internetes jelenlétéről.

Mint az előszó írja, a könyv nem páratlan. A magyar „okos emberek” internethasználatát firtató könyv ötlete a John Brockman szerkesztette és 2011-ben megjelent Is The Internet Changeing the Way You Think? The Net's Impact on our Minds and Future című kiadvány kapcsán merült fel. Annak koncepciója a mostanihoz hasonló: nem interjúkötet, hanem egyféle gondolatgyűjtemény arról, hogyan használják az internetet a különböző generációk és szakmák képviselői.

A világhálóba keveredett ember szerkesztésén is megmutatkozik a hálózatelv. A különböző válaszok nem logikailag (vagy születési dátum, foglalkozás, tudományos fok, a megszólalók nevének kezdőbetűje) szerint követik egymást, hanem a válaszokból körvonalazható problémák mentén. Érdekes olvasni, hogy az egymás szakmájától oly távoli bölcsészek, képzőművészek és természettudósok mennyire hasonlóképp élik meg az internethasználatból következő változásokat.

A könyvben mégis zavaró, hogy – tisztelet a kivételnek – egyes válaszadók úgy nyilatkoznak meg, mintha nem állna mellettük még 76 hasonló szöveg. Az is meglehetősen próbára teszi az olvasó figyelmét és türelmét, hogy a válaszok nagy hányada ugyanazt a történetet meséli el az internetről.

Ez a mintatörténet így hangzik: Az internettel 1995-ben, az egyetemen találkoztam, ekkor még csak IRC volt, a Netscape-en böngésztük az AltaVistát, ha valamit kerestünk. E-mail címe még alig volt valakinek, hát még weblapja. Aztán lett e-mail címünk, weblapunk, ráadásul már a napi dolgokat is Facebookon intézzük. A világ megváltozott, bizony, bizony.

Persze ez az édes nosztalgia csak nekem, a könyv szerint „bennszülött” internethasználónak lehet furcsa. Mélyen egyetértek a könyvben azokkal a véleményekkel, melyek azt mondják: nem a távoli jövő, hanem az internet előtti (vagy mint ahogy többen rövidítik: i. e.) korszak elképzeléséhez kell fantázia. Ez főleg nekünk, az 1990 körül vagy az után születetteknek lehetetlen feladat. Abba pedig már egyenesen borzalmas belegondolni is, hogy mi lesz, ha az internet egyszer csak leáll.

Hogy is nézett ki az a bizonyos „távoli”, internet előtti világ? A válaszadók többsége a könyvtárban, a könyvkupacok halma felett görnyedő bölcsészt vizionálja, aki a könyvekben (Ctrl+F híján) keresni nem tudván, szépen betűről betűre mindent végigolvas. A mai időfogalmunkhoz képest ideje, mint a tenger. Nem csipog az okostelefon, ha valaki bejelölte Facebookon. Igaz, nem is volt mindenkinek 2000 ismerőse. Sokkal kevesebb „kapcsolattal” rendelkezett, és ők is ritkán találkoztak. A levelek postán hömpölyögtek, az üzlet telefonon folyt, információból pedig pont annyi volt, amennyit ez a lassú világ elbírt.

Ma mindenki túl gyors, túl sok mindent tud meg, túl sok csatornán, másképp, nagy sebességgel férünk hozzá korlátlan mennyiségű információhoz. A pszichológus szerint az idegrendszerünk ennyit már nem bír el. A biológus szerint a hálózatok jók: az agyunk így ért, erre van kitalálva. Az esztéta örül: minden alkotás elérhető, a művészet szabad. Az egyetemi tanár szomorú, a diákok megbízhatatlan információkból dolgoznak, rossz tudáshoz férnek hozzá, a gyakorlott felhasználó szerint az interneten „kidobták a lexikális tudást az ablakon és még utána is köptek egyet”. Az író szerint viszont soha nem olvastak annyit a (fiatal)emberek, mint ma. A gyakorló szülő aggódik: gyereke biztonságban van-e az interneten? A játékfejlesztő szerint nagyon jó hatással van az internet a személyiségfejlődésre, ha megtanuljuk helyesen kezelni. A közösségi portálalapító szerint „az emberek imádnak félni a túlzott kiszolgáltatottságot jelentő és túl sok személyes adathoz hozzáférő szolgáltatóktól”, de a kényelmük többet ér, mint a biztonságuk. A szkeptikus szerint éppen ezért fogják majd gonosz emberek ellenünk fordítani saját lustaságunkat, míg az optimista szerint ez a transzparencia a valódi szabadság.

Amint látjuk, és amint tapasztaljuk, az éremnek itt is két oldala van. A kérdést viszont, hogy a gondolkodásukra hogyan hatott a net, nem tudják megválaszolni. Sőt inkább abban értenek egyet: a gondolkodásuk, köszönik, ugyanolyan, de már más eszközöket használnak gondolataik kiteljesítéséhez.

Nemcsak személyes, hanem tudományos szempontból is reagálnak a kötet szerzői az internet jelenségére. Az elmúlt 15-20 évben ugyanis az emberiség nagyobb mennyiségű információt gyártott, mint az azt megelőző 500 évben összesen. Sokan – véleményem szerint nem túl helyesen – a médiakutató Marshall McLuhan főbb téziseire (világfalu, a technikai protézis, a médium az üzenet) hivatkoznak, anélkül hogy rálátnának: az internet nem olyan jellegű médium, mint amelyekről a jeles tudós életműve során elmélkedett. Sőt érdemes belegondolni (egy kicsit keményebb, technikaközpontú médiaelmélet felől), hogy pont fordított a viszony ember és gép között. A gép, a net van előtérben, az ember pedig az így előállított „mátrixban” oldódik fel (oszlik szét). Mivel éppen a technika tulajdonságai azok, melyek mentén átalakul az életünk: a tér- és időhasználatunk, alapfogalmaink, tapasztalataink, világképünk. Olyan, egy ponttá zsugorodott, mégis totális világban élünk, melynek minden pontjából minden másik elem könnyen elérhető. Egyfajta folyamatos jelenben éljük meg a képernyőn villogó, ezeken megképződő információkat. A múlt, a történelem nem futtathatók a világháló hardverén. Nem avulnak el, nem enyésznek el, csak más kondícióba helyezkednek.

De közelítsünk akárhogy is az internethez: hasonlítsuk csőbútorhoz, sziréndalhoz, könyvtárhoz vagy műszerhez, mindenképpen beszélnünk kell róla, és ezért fontos a könyv. A Veszelszki Ágnes szerkesztette kötet jól dokumentálja azt, hogyan gondolkodik a ma embere arról a technika-mediális környezetről, melybe „belekeveredett”. Mindezt pedig olyan formában tárja elénk az Eötvös Kiadó, melyet kellemes élmény forgatni, olvasni, vagy ahogy manapság mondani szokás: jó beszkennelni agyunk korlátlan virtuális memóriájába. Nem is beszélve a könyvet díszítő Jaska Tímea fotóiról.

Veszelszki Ágnes: A világhálóba keveredett ember. Hogyan változtatta meg az internet az Ön gondolkodását? Eötvös Kiadó, 2013.

Braun Barna