Könyvfesztivál – a könyvkiadó és a látogató szemével, 1.

Fesztiváli sorozatunkban két nézőpontból mutatjuk be a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerzett élményeket: Szabó Tibor Benjámin az Athenaeum Kiadó főszerkesztőjeként, Laik Eszter látogatóként és tudósítóként számol be a látottakról-hallottakról.

Adogatás, csütörtök – Szabó Tibor Benjámin naplója

Bár állni látszék az idő – nem áll. Április vége megnyitotta újra a nagy bazárt, dobok, csörgősipka, az írott kultúra ilyenkor mutatja a leglátványosabb arcát. A valóságnál is látványosabbat. Cirque de Úrnő. Circque de Anjouk.

Igazából nem csütörtökön kezdődött a Könyvfesztivál, kiadói szempontból, hanem kedden kora délután. A Líra vezérkarával álltunk a még néptelen pavilonban a még pucér B19-es stand mellett, a tervrajzok fölé hajolva, tanakodás, egyeztetés, Kolosi Beáta néha felnézett, és mutatta az építésért felelős Török Zolinak, hogy akkor melyik dekor hová. Hartay Csaba merre nézzen. A Bunkerrajzoló hová mutasson. Meg a többi. Vagy nem is most kedden kezdődött, hanem előző pénteken, amikor az utolsó fesztiváli újdonság, a Nem boci! is megérkezett a nyomdából. Meg lehet simogatni a védőborítón a tehén szőrét. Az ilyen truvájoktól én elkábulok. Szemvényvesztéseinknek simán áldozatul esnék.

Sokkal otthonosabban érzem magam a Fesztiválon, mint a Könyvhéten. A Millenáris zöld parkja, a tavak, a halak, a kacsák, a padlószőnyeg zöldje a pavilonban, a standok fémszerkezetének csillogása odabent (főleg a Líráé) – ezeket a civilizáltságokat nem tudja produkálni a zsúfolt és poros Vörösmarty tér.

Programunk még nincs csütörtökön, vásárlók viszont meglepő számosan. A csütörtök az intellektuális nap, ilyenkor, a hétköznapi délutánban a keményvonalas bibliofilek és az írástudók járnak fesztiválozni főleg. Esterházy és a Behódolás a két nagymenő. Az Athenaeum könyveinek a hétvége a szüret, a családos napok, a szórakoztató irodalom más ágyúval lő, másféle célpontokra, bár Bíró Szabolcs történelmi regénye (Liliom és vér), Géczi János élettörténet-rekonstrukciója (A Bunkerrajzoló) és Hartay Csaba tehenészregénye (Nem boci!) olyan magasra teszi a szórakoztató könyvészet szellemi színvonallécét, ahol az eddig nem járt.

Hét órakor, a pénztárzárásos pakolászásban a kereskedők mind mosolyognak, ami csalhatatlan jele a sikernek. Ők már látták a számokat.

Aztán éjszakába nyúló fogadás a színházteremben, Dúzsi kiváló borai, hűvös elegancia, de meleg catering – a tolmács akkora beléléssel fordítja angolra a beszédeket, mint a tömegprédikációkon.

És aki eljön vasárnap estig a B19-es standra, az kaphat idézetes karkötőt, színes katalógust, mágneses könyvjelzőt és nem mágneses könyvjelzőt – a könyvek mellé. Meg egy csomó élményt – az írók már készülnek.

Fotók: Szabó Tibor Benjámin

Hazai ízek, péntek – Laik Eszter naplója

A rutinos Könyvfesztivál-látogató, ha az igazi programos-dedikálós forgatagra kíváncsi, no és nem megátalkodott rajongója Jonathan Franzennek, átugorja az első napot, ami a hivatalos megnyitóé és díjátadásé.

Az igazi élet mindig pénteken indul be, s a nyugalmasabb nézelődés jogát is pénteken vívhatjuk ki magunknak, ekkor még ugyanis nem zúdul be a Millenárisra a hétvégi tömeg, és nem trópusi pálmaházban érzi magát a belső terekben a látogató. A hőmérséklet így is néhol az elviselhetőség határán táncol, bizonyos különtermekben meg lehet fulladni – valahol érthetetlen, miért nem oldják meg ennyi év után legalább ventillátorokkal a „szellőztetést”. Na bumm, legyen háromszáz forinttal több a belépő, csak levegőt, könyörgünk!

A levegőtlenség és egy fájós láb ellenére az egyszeri látogató (aki tudósító is egyben) különös élvezetet lel ebben a tavaszi kirakodóvásárban. A Millenáris a meleggel együtt százszor tágasabb, barátságosabb helyszín, mint a Könyvhéten a Vörösmarty tér. A különtermekben és standokon zajló programokhoz eligazodhatunk a programfüzetből, bár a termeket jelző molinókkal valahogy mindig spórolnak – mennyivel egyszerűbb lenne csak felnézni egy nyílra, mint folyvást a füzetkét és a térképet bogarászni.

De ennyit a hiányosságokról, a többi csupa pozitív élmény. Pénteken jobbnál jobb programokon vettünk részt, és ezen a napon vehette birtokba a közönség a „220 éves a magyar könyvpiac” című eseménysorozat kiállítását. A hatalmas B1 stand hagyományosan mindig a díszvendég országé, s mivel idén fordult a kocka, mert Magyarország mutatkozik be a világnak, különösen gazdag könyv- és nyomdászattörténeti tárlatot rendeztek be itt. A vitrinek előtt folyamatosan zajlottak a szakmai viták: kiadók versus kereskedők (ez utóbbiak csöppet sem győzték meg a laikus hallgatót arról, miért jó, ha a könyvek árának ötven-hatvan százaléka a kereskedőhöz kerül); állam versus könyvesek (arról viszont meggyőztek, hogy idehaza sehogy sem iktatható ki az állam e szakma támogatásából).

Kora délután bekukkantottunk az idei irodalmi Artisjus-díjasok beszélgetésére. A Nagydíjat néhány napja Kukorelly Endre nyerte el, irodalmi díjat Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton kaptak. Bár egybeesett a két program, de azért elcsíptük még Gazdag József Egy futballfüggő naplója című könyvének bemutatóját, hiszen Esterházy Péter beszélt a könyvről, s itt éreztünk némi személyes érintettséget… EP azt is elmesélte, hogyan focizott egyszer egy pályán Hidegkuti Nándorral. A pénteki nap egyébként is az „Esterházy fan club” napja volt, nem sokkal később kezdődött ugyanis „Az író, a színésznő, az egyetemi tanár” című program, ahol EP, Mérő László és Für Anikó mutatták be legújabb hangoskönyveiket, és avattak be a bakizásmentes felolvasás műhelytitkaiba (ami persze nem létezik). Mérő ilyet sosem vállal, ott van a feladatra Für Anikó, Esterházy viszont németül is szívesen olvas: előkerült az emlékezetes felvétel története is, amikor egy éjszakán át olvasta fel Goethe Wertherét.

Aki a fenti programról lemaradt volna, még egy dedikáláson kárpótolhatta magát: mindhárom fellépőtől kérhetett aláírást a cédéikre: Esterházy a Ha minden összejön, Für Anikó Alice Munroe: Anyám álma, Mérő László a Maga itt a tánctanár? című hangoskönyvét dedikálta.

Mint a fentiekből is látható, annak ellenére, hogy a Fesztivál fókuszában a nagyvilág irodalma áll, ugyanolyan bőségesen jelen vannak a kínálatban a magyar szerzők és újdonságok. Pénteken mutatta be például a Nap Kiadó megkapóan igényes kivitelű „Magyar esszék” című sorozatának legújabb darabjait. Két kötetük szerzője is születésnapját ünnepli idén: Kiss Gy. Csaba és Szörényi László is a hetvenesek klubjába lépett. Ez utóbbi tudós tiszteletére állította össze a kiadó a Nem olvastam hiába című interjúkötetet, amely a hetven éves mester nevetős arcát hozza közelebb az olvasóhoz.

A világirodalmi újdonságokról is képet kaphatott az érdeklődő: az Európai Unió fordítástámogatási projektje keretében megjelent műveiket ajánlották a Gondolat, a L’Harmattan és a Typotex kiadók szerkesztői. Üdítő újítás volt az idei Fesztiválon a „műfordítói ügyelet”: a Magyar Műfordítók Egyesülete standján bárki bekapcsolódhatott Székely Magda műhelyébe, ahol francia és román nyelvű fordítási tanácsadás, eszmecsere zajlott. Az ötlet kitűnő, még magunk is elidőztük kicsit a foglalkozáson, ami igazán megvalósítható lenne más európai (vagy távolabbi) nyelvek esetében is.

A nemzeti standok közül szubjektív első díjunkat változatlanul Romániának ítéljük: visszafogottságában, „skandinávos” letisztultságában is páratlanul ízléses környezetet teremtettek műveiknek. Szaúd-Arábia és Törökország tarkaságával nyert, ez utóbbi igazi területhódító a stand mérete alapján, de impozáns területen jelentek meg a kínaiak és az izraeliek is. Ez utóbbiak Herzl Tivadarnak külön kiállítást szerveztek – a cionista mozgalom atyja 120 éve álmodta meg Izrael állam létrehozását. Ez alkalomból a Spinoza Ház is a Fesztiválra költöztette egy előadás erejéig a Ha akarjátok, nem álom című produkcióját.

A fentiken kívül még ezer más könyvbemutatón, dedikáláson vehetett részt a látogató, hiszen a Könyvfesztiválon csak egy dolgot nem lehet: unatkozni.

Fotók: Laik Eszter

További képek a galériában!