A történelem elszenvedőinek regénye

Paradoxonnak tűnik, de Rakovszky Zsuzsa új könyve, a Szilánkok úgy történelmi regény, hogy valójában nem is az. Inkább szépprózává formált történelem, napló- és levélregény. A könyv hazánk egy kiemelten fontos, prózai művekben alig ábrázolt időszakát jeleníti meg, a 20. század eleji viharos átalakulások és visszarendeződések korát: a Monarchia szétesését, az első világháború hátországát, a tiszavirág életű Tanácsköztársaságot, a kulturális útkeresést, a konzervatív és progresszív erők egymásnak feszülését. A Szilánkok mégsem a történelmi eseményekre fókuszál, hanem azok „gyártóira”, átélőire és szenvedő alanyaira.

Sodró erejű mesélésben lehet része annak, aki kezébe veszi Rakovszky Zsuzsa művét. A cselekmény fő helyszínéül választott Sók (Sopronhoz hasonló határ menti kisváros) családi, személyes tragédiákon, barátságokon, szerelmi csalódásokon keresztül tükrözi az akkori magyarországi viszonyokat. A valódi történéseket egy láthatatlan erő irányítja, ezek a szereplők belső világában zajlanak, és döntéseikben jutnak napvilágra. A sok karaktert mozgató szövegben rendkívül izgalmas végigkövetni azt, ahogyan az ember a történelem sodrásában gonosz tetteihez ideológiákat gyárt magának, és ahogy a „bohém lelkű hírlapírók, finom lelkű költők”, joghallgatók szempillantás alatt átvedlenek „lánglelkű fanatikusokká”.

A hirtelen változás felforgatja az örökletesnek tűnő régi rendet, bevilágít az úri, a polgári világ kulisszáiba, érezteti hatását a nyomornegyedekben, a kopott pesti albérleti szobákban is. Ugyanis Budapest a másik helyszín, az új élet centruma, az egész országra kiható változások vezénylője. De azzal, hogy nagyrészt sűrített térbe, egy kisvárosba helyezi az eseményeket, Rakovszky átélhetőbbé teszi, közelebb hozza azokat olvasójához.

Az első fejezetben a szerző egy fikciós történetben tárja elénk munkamódszerét: „emlékeim szilánkjaiból meg az újságokból szerzett információtöredékek alapján összeraktam” egykor élt embereknek „valamiféle lehetséges történetét”. A regény szerkezete is erről tanúskodik. Az idősík-váltásokkal bonyolulttá tett cselekményszövést érzékletes stílusban, belső ritmika szerint követhetjük, hol az egyik szereplő, Rauch Géza naplója, hol a levelek révén, hol a konzervatív Sóki Napló és a progresszív Sóki Tükör, esetleg a független Hírek vagy a radikális Radikal napilapok cikkei segítségével. A forradalomhoz vezető tényezők rendre feltárulnak, erre a szerző kellő időt és teret szán, a lelki vonatkozások tekintetében is.

A 21 fejezetből álló nagyregény textúrájának kétharmada a régi rend belső ellentmondásait tükrözi, a maradék egyharmad beszéli el a kommün alatti és utáni helyzetet, a vörös és a fehér terrorban részt vevők rémtetteit, a gyors visszarendeződést, a szereplők sorsának további alakulását. A szerkezet alappilléreit tömegjelenetek képezik, jelezve, hogy minden történelminek nevezhető esemény emberi döntések következménye. Rakovszky korábbi regényeiben, főképp A kígyó árnyékában már bizonyította, hogy nagymestere a tömegjelenetek ábrázolásának.

A regény első pillére egy megrendítő temetői esemény, mely az 1900-as sóki bankcsődöt és a bankigazgató öngyilkosságát követően játszódik. A kétségbeesett sóki lakosok rátámadnak a pénzintézet vezetőjének özvegyére és kislányára, Emmára. A krach ugyanis majdnem mindenkit érintett, a szegények mindenüket elvesztették, kárpótlást alig várhattak, a korruptnak nevezett városvezetés is kárvallottja lett az esetnek. Balkay István törvényszéki bíró védelmébe veszi az özvegyet és lányát, kimenekíti őket a vérszomjas tömegből. Ez a jelenet a régi rend kibillenésének első árulkodó jele volt.

A szerkezet második pillére egy másik tömegjelenet: a köztársaság kikiáltásának sóki fogadtatása. A tömeglélektani ábrázolás itt is érzékletes. Az új rend berobban a maga szabályaival, vésztörvényszékével, mindent felforgató szándékával. A vörös terror képviselői Sókon is munkához látnak. A szereplők több valós személyből gyúrt figurák, talán az egy Barsi az, aki felismerhető. Őt Bors Lászlóról, a soproni direktórium hírhedt alakjáról mintázhatta az írónő.

A harmadik tartópillér az a pillanat, amikor a vörös terrort felváltja a fehér, és egy láthatatlan karmester ugyanazon ritmusra vezényli a kegyetlenkedéseket. Ehhez igazodik a negyedik fontos szerkezeti elem: a vasútállomásra érkezők fogadása. A tartópillérek közti ívekben zajlik a regényes cselekmény, formálódik ki a szereplők jelleme, alakulnak az egyéni sorsok.

Rakovszkynál a váltogatott elbeszélés hangja egynemű, egysíkú. Ez akkor válik zavaróvá, ha a fő elbeszélői hang eluralja a napló-és levélrészleteket is. A szövegbe a szerző korfestésként becsempész az akkori szókincsből efféléket: „tantusz, gramofon, paraplé, automobil”. A tömegjelenetekben a rétegnyelv van jelen, a főszereplők pedig elsősorban jellemükben egyénítettek. Rakovszky az ő viselkedésükben tükrözteti a történelmet, ennek érdekében jellemzésükre többféle eszközt használ, leggyakoribb a belső monológ, prózapoétikai fogásként az irónia és a humor. Számos részletben megcsillan Rakovszky szcenírozó képessége, a drámai feszültségű jeleneteket a humor oldja fel, teszi elviselhetővé. Az egyes szereplők karikatúraszerű ábrázolásának is fontos eszköze ez.  Ebben a regényben is megjelenik a kedvelt rakovszkys metafora, a kígyó, mely jelképi erejével a szerző világszemléletéről tanúskodik.

A világháború csak apróbb jelzésekben van jelen a jegyrendszerre utalással, az üres bolti pultokkal, illetve egy fronton lévő vagy épp hazatérő személy megemlítésével. Az utcai falragaszok palimpszesztként rétegződnek egymásra, az irodákban a szobrok, a festmények egy időre kicserélődnek, hogy aztán Marx és Engels portréi helyére mások kerüljenek.

Rakovszky minden emberi életet nagy becsben tart, bár az emberi természetről nincsenek illúziói. Együttérzését a kicsiny dolgokra is kiterjeszti, regényében személyre szabottak a bűnhődések. A félénk, megalkuvó Rauchot a saját újságcikkeibe tekert kutyaszarral etetik meg. Barsit menekülés közben lövik le, de még holtában is szorongatja a kedvesétől kapott kispárnáját. Rakovszky a véletlen történelemalakító erejét sem hagyja figyelmen kívül. Így  a  véletlen dönti el Moór Ervin és Balkay sorsát is. Elég egy Ervin orra előtt leereszkedő sorompó, hogy üldözői utolérjék, és elég egy rosszul célzott pisztolylövés, hogy a golyó Balkayt találja el, és nem nevelt lányát, Emmát. Pedig a gyilkos féltékenységében neki szánta.  Rogáczot, aki egykor véletlen megjelenésével az erdőben megmentette Emmát az öngyilkosságtól, a gyorsvonat halálra gázolja. A sorsok beteljesülnek.

A regényben bőségesen találunk korunkra vonatkozó áthallást, ilyen például a sajtóviszonyok érzékeltetése, a bankcsőd lehetősége, a szekértáborok megléte, az utcák, terek időnkénti átkeresztelése, valamint az azóta sem csillapodó vita a női szerepről.

„Minden olyan, mintha mi se történt volna”, állapította meg menekülése közben, ziháló tüdővel Moór Ervin, amikor a sóki utcákon minden visszarendeződött. A Szilánkok számos részlete viszont az olvasóban mély nyomot hagyhat.

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Magvető, 2014.

Mosonyi Kata