Kazinczy Erdély-járása

Hiánypótló kötetet mutattak be nemrég a kolozsvári Jókai utcában, az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén. Kazinczy Ferenc élete végéig dolgozott az Erdélyi leveleken, amely az életmű más fontos darabjaival, a Fogságom naplójával vagy a Pályám emlékezetével is párbeszédet folytat. Nagy nyelvújítónk  meghatározó élményként emlékszik vissza az Erdélyben eltöltött néhány hétre.

Kazinczy Erdély-járása

A filológusok és történészek számára valóságos aranybánya a 2013-ban a Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent Kazinczy Ferenc Erdélyi levelek kritikai kiadása, amely számos jelentős információ mellett a korabeli Erdélyről is színes képest fest. A kiadványtsajtó alárendező dr. Szabó Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem tanára a filológiai  kutatás folyamatába és a könyv fontosabb tartalmi szegmenseibe avatta be az EME székhelyén a közönségét,  ezt megelőzően pedig a diákok számára tartott előadást a kolozsvári Bölcsészkaron.

Szabó részletes előadása kitért a mű előtörténetére. Elmondta, hogy az életművel fogalkozó legutolsó kritikai kiadást 1960-ban publikálták, illetve később, 1998-ban Kazinczy verseit tartalmazó kiadvány jelent meg. Időszerű volt újra elmélyülni a munkásságában és új szempontokból megvizsgálni azt. Az MTA kezdeményezte életműkiadást finaszírozási gondok miatt nem sikerült teljes mértékben kivitelezni. De az elképzelést, hogy először az életrajzi munkákkal foglalkozzanak, a Debreceni Egyetmi Kiadó sorozata is szem előtt tartotta.  Eddig napvilágot látott a Pályám emlékezete, Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig: Önállóan megjelent fordításkötetek, Külföldi Játszószín, Fogságom naplója, Szép literatúra, Levelezés, XXIV. kötet (3. pótkötet), Levelezés, XXV. kötet (Hivatali levelezés) és az Erdélyi levelek.

Először tisztázniuk kellett, mit tudnak pontosan az Erdélyi levelek keletkezési körülményéről, hol találhatók és milyen állapotban vannak ezek a kéziratok. Az Erdélyi leveleknek több változata maradt fönn, a kutatások szerint Kazinczy, miután 1816-ban hazatért Széphalomra, haláláig, 1831-ig folyamatosan dolgozott a kéziraton. Sokszor átírta, nagy figyelmet szentelt neki, teljes egészében azonban csak halála után jelent meg, addig csak töredékek láttak napvilágot. 1820-ra nagyon sok variáns készült el, amelyeket maga a szerző küldözgetett barátainak, erdélyi arisztokratáknak, akik szerették volna, ha  minél kedvezőbb képben tünteti fel Erdélyt és persze őket magukat is.

Valószínűleg még halála előtt eljuttatta a kéziratot a felső-magyaroszági Minervához, ugyanis 1831-ben és 1832-ben több részletet is közöltek belőle. Ezt megelőzően 1818-ban megjelent első gyűjteményes kötetében olvashatunk még részleteket a különböző levelekből. A halála utáni kiadások közül csupán kettő vált kanonikussá, tulajdonképpen erre támaszkodik a tizenkilencedik és huszadik századi összes publikáció, és a jelen kutatásnak is fontos pillérei.

Az első az 1839-ben megjelent Toldi–Bajza-féle Utazások című kötetben jelent meg, a második pedig 1880-ban látott napvilágot Abafi Lajos szerkesztésében. Toldi és Bajza az előszóban leszögezik, hogy az Erdélyi leveleknek legalább öt variánsa volt, az elsőről úgy tudni, tűz emésztette el. A két irodalomtudós az addig megjelent műveket összevetette az eredeti kéziratokkal, a leglényegesebb eltéréseket jegyzetek formájában közölték, magyarázatokat fűztek a szöveghez, és csak a helyesírás tekintetében tértek el az eredetitől. Fölhasználták  a Minervában publikált részleteket is.

1874-ben érdekes fordulat állt be a levelek kéziratának történetében. K. Papp Miklós rátalált egy részletre, amelyről korábban azt hitték, hogy Kazinczy elégette. Kiderült, hogy ezt a kéziratot báró Wesselényi Miklós barátjának küldte el. Szabó kiemelte még a 2008-ban megjelent,  Kováts Dániel szerkesztette Kazinczy-leveleket, amely az Abafi-féle kiadást használja föl, de újdonságot jelentenek szómagyarázatai és a korabeli Erdélyt ábrázoló illusztrációk, valamint a Kazinczy-autográfok és a nyelvújító saját rajzainak reprodukciói.

Az Erdélyi levelek eredeti kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár, az MTA, a Ráday és sárospataki levéltárak őrzik, de Kolozsvárott az akadémiai könyvtárban is maradtak fönn ezzel kapcsolatban dokumentumok.

A levelek párbeszédet folytatnak az életmű más darabjaival, Kazinczy a Fogságom naplójában vagy a Pályám emlékezetében is fölhasználja az Erdélyi leveleket. Önéletírói tevékenységére jellemző egyébként, hogy keletkezési idejében és műfajában idegen szövegeket rendel egymáshoz.  A kéziratban gyakran emlékszik vissza gyerekkorára, de érdemes kiemelni báró Wesselényi Miklósról írt jellemzését is, aki meghívta néhány napra magához. „ Nem leltem azt a nagy embert, aki kandallója előtt éjjeli két óráig maradt fent mindennap velem, akinél a kilenc esztendős szép gyermek nyájasan fetrengett és a gyertya lecsorgó viaszából paripákat tapaszgata”.

Egy 1818-as forrás érdekes részletében, amely Kolozsvárott lelhető fel, a  szász vidéken tett látogatását írja le. Bemutatja az itt lakók mindennapjait, a településeket és a közállapotokat,  durva és kulturálatlan népnek titulálva a szászokat. A kutatómunka során még számos izgalmas dokumentumra bukkantak, amelyben az író fölsorolja, kiknél szállt meg, és részletesen leírja a városokat, ahol több időt töltött. Kitűnik, hogy nagyon érdekelte Hunyadi János származása.

Az érdekfeszítő, filológiai alaposságú előadást rövid beszélgetés követte, amelynek során több kortörténeti érdekességre is fény derült a Kazinczy-hagyatékkal kapcsolatban. A levelekben említést tesz például a császári pár erdélyi látogatásáról, amelyet eredetileg őszre terveztek, mégis inkább nyárra tették, hogy a szép táj elterelje el a figyelmet a lakosság szegényes életkörülményeiről. A nyelvújító rácsodálkozik arra, hogy Erdélyben magyarul beszélnek a nemesi körökben, és nemcsak otthon, hanem bálokon, hivatalos helyeken is, ami fölöttébb furcsa számára, hiszen a királyi Magyarországon felsőbb körökben a német és francia nyelv használata volt jellemző.

Varga Melinda