Karakterrajz korunk állapotáról

Közkedvelt, nagy hagyománnyal rendelkező szépirodalmi-publicisztikai műfaj a magyar irodalomban a tárca s a vele rokon tárcanovella. Egyes íróink (a megélhetés biztosításán kívül) ujjgyakorlatnak tekintették nagyobb lélegzetű műveik – regényeik – megírásához, e téren elég, ha Mikszáthra vagy Kosztolányira gondolunk. A tárca természeténél fogva élénken reflektál az aktuálpolitikai, társadalmi eseményekre, és tematikájában rendkívül gazdag. Tárcát tulajdonképpen mindenről lehet írni: a tudományos-művészeti eseményektől kezdve a napi hírekig, de akár egy szem cseresznye is témául szolgálhat, ahogy ezt láthatjuk Hudy Árpád 2011 és 2014 között született tárcáinak Hidegebb napok címmel megjelent gyűjteményes kötetében. S ha élvezettel olvassuk például Juhász Gyula írását a strandolásról, holott ő köztudottan nem szeretett strandra járni, ugyanúgy kedvtelve fedezhetjük fel a könnyed hangvételűnek tűnő „Hudy-fintorok” mögött a jelenvaló világ állapota miatti nosztalgiázást. A titok a megírás szellemességében rejlik, a sűrítettségben, abban az ábrázolásmódban, amely az egyszerű történetmondást képes hol líraivá, hol groteszkké, hol szatírává formálni.

A szerkezetileg hat nagyobb egységre tagolt Hudy-kötet széles hangregiszteren játszik, az elégikus meséléstől a mementók komor hangvételéig. A harminckét írás több mint fele ironikus, a Fintorok I–II címszó alattiak szatírának tekinthetők. A GépVilágNap, mely valamelyest Karinthy-allúzió (benne ráismerünk az Utazás Faremidóba alapötletére), egyenesen swifti szatíra az emberről, vízió a gépek hatalmáról, a technicizálódás veszélyeiről. Ezek a tömör, rövid lélegzetű írások gondolatébresztők, széles olvasóréteghez szólnak, és mindannyiunkat szembesülésre késztetnek. Kérdés, hogy felismerjük-e bennük torzult világunkat, módosul-e általuk gondolkodásunk. Vajon a világháborús események felidézésekor megrendülünk-e azon, amit a szerző által is nagyra becsült E. Cioran állított: „A világtörténelem nem más, mint az eredendő bűn nagy folyama”? Mellesleg a kötet egyik legszebb és az intertextuális utalásrendszer egyik leghasznosabb mementója épp a Cioranról szóló írás, a Hazatér a tékozló fiú hagyatéka. Érdekes, amit a szerző Illyés Gyula és E. Cioran kapcsolatáról ír, illetve mindaz, amit ebből megtudhatunk a magyar karakterjegyekről, sajátosságokról, nyelvünk egyedi vonásairól.

Hudy Árpádot a családi gyökerek a magyar történelem fontos színteréhez, Aradhoz kötik, ez alapvetően meghatározza érdeklődését, látásmódját. Az Irodalmi Jelen online felületén kalandozók régóta figyelemmel kísérhetik publicisztikai tevékenységét. Nemrég Akácos út címmel az Európai Unió egyik készülő törvényét pellengérezte ki. A hadak útján című írása pedig (élvezetes stílusban) több részletben veszi górcső alá az első világháború kitörésének okait és következményeit. Mivel a szerző a kortárs filozófiával szemben meglehetősen szkeptikus (jelen kötetében A tortsalmyzmus kapcsán maró gúnnyal emlegeti gondolatszegény korunkat), tavaly lefordította és megjelentette egy 20. századi kolumbiai bölcselő, Nicolás Gómez Dávila elmélkedéseit. S ahogy Dávila, a „modernitás remetéje” élcelődik az emberi gyarlóságokon, rámutat a civilizációs bajok okaira, úgy lényegre törő írásaiban Hudy is karakterrajzot készít korunk állapotáról.

A tárcagyűjtemény személyes, önéletrajzi jellegű, nosztalgiázó tárcanovellákkal indul, melyekben valós személyekkel és helyszínekkel ismerkedhetünk meg. Az Arcokban és a Villanásokban a szerző jellemrajzokat, kortörténeti pillanatokat rögzít, karcolat jelleggel. Ezekben az írásokban a morális attitűd uralkodik. E szövegek szépirodalmi igénnyel íródhattak, zárlatuk lírai, olykor túlpoetizált. Így az Egy szem piros esetében is, melynek zárómondata akár el is hagyható. Helyenként szükségtelenek a könnyen felismerhető Petőfi-, József Attila- és Pilinszky-idézetek, reminiszcenciák. A szöveget ugyanis nem emelik meg, az nélkülük is teljes.

E tárcanovellák között kivételes szerepet játszik a Friedl című, amely a cseh–szudétanémet viszonyt mutatja be, jellemzően hudys groteszk ábrázolásmóddal. Feledhetetlen a cukrászdai halotti tor jelenete. Megjegyzendő, hogy Hudy a főhőstől, az idős hölgytől, Friedl-től kapta ajándékba Bruno Brehm (1939-es) első világháborús trilógiáját, mely kiváló alapul szolgálhatott a fentebb említett világtörténelmi tárcákhoz.

A kötet harmadik egységétől (Földrészek) már vérbeli tárcákkal van dolgunk, bár ennek a résznek találóbb lett volna a Világunk címet adni. Számos aktuális téma kerül itt terítékre, így például az egyre zavarosabb karácsonyeredet-felfogások, a világvége gondolatköre; s a földgolyót elárasztó hulladékhegyek kapcsán megkérdőjeleződik a gazdaság teoretikusainak állítása a világgazdaság prosperitásáról.  Ezekben a szerző a múlt és a jelen ütköztetésével a jövőre vonatkozó félelmeit fogalmazza meg. A Hűlő levesünk vagy a Sziget egy-egy kibontott metafora segítségével a földi létünkkel kapcsolatos aggályokról tudósít,  meghökkentő összefüggésekkel, közérthetően.

A nyelvészként is ismert Hudy Árpád egyik igen szellemes és tanulságos ismeretközlő írása a Szamojed köszönet, mely kettős mementó: egyrészt emléket állít egy finn nyelvtudós (Castrén) áldozatos munkájának, másrészt megemlékezik a szibériai tajgák és tundrák kis vadásznépéről.

A rendszerváltás utáni illúzióvesztésen túl az értékek devalválódása, az eszmék pluralizálódása jellemzi hétköznapjainkat, és ez az érzet hatja át a Fintorok két részének személyes tárgyú írásait is. Posztkommunista paródiaként olvashatjuk a naplószerű szöveget, mely a családi ház felújítását mutatja be. Ettől a tárcától kezdve a szövegekben elszaporodik a korfestő szóhasználat, a régi és a mai szókincs keveredik, így vehetünk például „hamvába holt pogácsát a sarki szupermarketból”, pályázhatunk disznópásztori állásra „uniós támogatással” (Mesém), vagy a lefektetendő földkábel helyét az „ENSZ-közgyűlés vitatja meg”. Hudy egyre élesebben bírálja az áltudást, az áltudományosságot, mely a történelemírást is eltorzítja, hazugságokat hagyva az utókorra. A szatirikus hang eluralja a Fintorok II szövegeit, lélekborzoló ötletbörze karikírozza, hogy még egyházi kérdésekben is teret nyer „a cél szentesíti az eszközt” gyakorlata.

A csúcsra járatott szatíra a Nemzeti italaink című írásban ér a tetőfokára, miközben lineárisan végigkövethetjük történelmi kocsmánkat (vagy kocsmánk történelmét), megkóstolva többek között az „ágostai kumiszt” és a „muhi pálinkát”, végül pedig az „uniós unikumot”. Jellemző, hogy ez utóbbit hol: a „brüsszeli tömegkocsma alagsorában”.

Hudy keserűségét, csalódottságát szójátékokba, szóteremtésbe, szólásficamokba fojtja. Homonimái fanyar humora Rejtő Jenő-i, olykor hátborzongató. A tárca nála úgy gazdag, hogy a magyarság nagy részének tárcája üres, a lakosság nagy része „mélyszegény”.

A Mementókban a történetmesélői hang elkomorul. Az olvasót két írás is a magyarság-énkép helyesbítésére késztetheti. Az egyik, A vasfejű góbé című a székely nyelvész, Szentkatolnai Bálint Gábor mellőzöttségét fájlalja, a tudós kálváriájából levonható tanulságokkal; a másik pedig a már említett centenáriumi írás Cioranról, aki könyörtelen, ám megindító őszinteséggel vall a magyarok természetéről, a magyar nyelv egyediségéről, vonzerejéről.

A Hudy-kötet talán legmegrázóbb írása a varsói gettólázadásról szóló „Mindenképpen meg kell halnunk”, mely tényszerű, számadatokkal alátámasztott leírása a második világháború e tragikus fejezetének.

A kötet címadó tárcája, a Hidegebb napok főhőse a Szabad Európa Rádió egyik munkatársa, Haág Pista, aki „húzta a kollégákat – és a lábát”. „Emlék a szerb partizánoktól 1944-ből”, menekülés közben szerezte, mikor a vajdasági magyar–sváb falujából átvonszolta magát a határon. A könyv- és tárcacím Cseres Tibor regényére és a belőle készült filmre (Hideg napok) utal. Hudy azzal, hogy kötetcímmé emelte a Hidegebb napokat, egyrészt komor képet fest a jövőről, másrészt emlékeztetni akarja a szerbeket: ők is nézzenek szembe a történelemmel, az 1944–45 telén történt délvidéki vérengzéssel. Hiszen mégsem járja, hogy Cseres Tibor írta meg helyettük A bezdáni embert is. Itt azért megemlítendő, hogy napjaink diplomáciai közjátékaként a szerb vezetés már valamelyest megkövette a magyarokat a történtekért.

A kötet utolsó írásában Hudy történelmi tények és dokumentumok alapján elemzi a napjainkban politikai kérdéssé dagasztott és oly sokat vitatott témát: Horthy kormányzó felelősségét a második világháborús német megszállással kapcsolatban. A jól egybeszerkesztett hiteles korabeli szövegeknek és az élvezetes stílusnak köszönhetően ez a tárca méltán került be a Mementók közé.

A publicisztikát kedvelőknek valódi olvasói csemege a gazdag tematikájú Hidegebb napok című tárcakötet, melynek borítóján a szűzhó fehérségéből élénk, pulzáló neonreklámként, figyelmeztetően villog a vérvörös „o” betű.

Hudy Árpád: Hidegebb napok, Irodalmi Jelen Könyvek, 2014.

Mosonyi Kata