Ugrás a tartalomra

Danyi Zoltán: A dögeltakarító (részlet)

Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Magvető Kiadónál Danyi Zoltán A dögeltakarító című regénye. A rövid bevezető után az Irodalmi Jelen-díjas szerző könyvéből olvashatnak részletet.

A Magvető Kiadó honlapján a következő olvasható a megjelenés előtt álló könyvből:

„A dögeltakarító a menekülő és a menekülni nem tudó emlékezet könyve. Főhőse, miután átéli a délszláv háborút, keresi a biztonságot és a szabadságot. Útja Splitbe vezet, Budapestre és Berlinbe, miközben Amerika ígéretével csábít, de kérdéseinkre a választ talán egy temerini alkony rejtegeti. Danyi Zoltán regénye groteszk és felkavaró történet arról, hogy az emberi létezés miként tud – és miként nem tud – szabaddá válni néha rémületes, néha felemelő körülményeinktől.”

Végel László a következőképpen nyilatkozott A dögeltakarítóról:

,,Danyi Zoltán megírta a vajdasági magyar posztháborús nemzedék tanulóéveit. Dac, tiltakozás, kemény fintor, lázadás, szókimondás, ellenkezés...”

Részlet a regényből:

„Az autóbusz zsúfolásig tele volt, és így csak leghátul kapott helyet, olvasásról pedig szó se lehetett, mert egész idő alatt narodnjak szólt a rádióban, hangosan, erőszakosan és fárasztóan, a padló résein pedig kipufogógáz szivárgott be az utastérbe, úgyhogy nem lehetett tudni, hogy a zenétől vagy a kipufogógázoktól fájdult-e meg jobban a feje. Belgrádban az Arena előtt szállt le a buszról, és onnan gyalog ment tovább, hogy megkeresse a házat, ami egy tízemeletes tömbház volt. Amikor felcsengetett, bársonyosan finom, lágy férfihang jelentkezett a kaputelefonban. Ki az, kérdezte ez a hang, és ő megmondta, hogy kicsoda, és hogy a természetgyógyászt keresi, mivel azonban válasz nem érkezett, azt is hozzátette, hogy a címet a színésznőtől kapta, és erre végül az ajtó berregve kinyílt, és ő belépett a lépcsőházba. Az épületben lift is volt, de inkább gyalog ment fel, közben többször megállt, hogy kifújja magát, odafent azután bekopogott, és egy ezüstösen őszülő szakállú, meleg tekintetű öregúr nyitott ajtót, barátságos mosollyal, de a tartása egy kicsit merevnek tűnt. Az illető bemutatkozott, betessékelte és pálinkával kínálta, de ő nem kért, inkább kezdjék el a kezelést mielőbb, mondta, mert el akarta érni a kora délutáni buszt vissza Újvidékre. Odlično, válaszolta a természetgyógyász, és átvezette a másik szobába, ahol egy karosszékbe ültette, és elmagyarázta neki, hogy először is ingázni fognak, amivel pontosan felméri az állapotát, de neki ehhez semmi egyebet nem kell tennie, csak engedje el magát, lazítsa el a testét és a lelkét. Később majd kérdezni fog néhány dolgot, de addig ne beszéljen, és lehetőleg ne is gondoljon semmire, mondta, és egy faragott dobozkából elővette az ingát, majd hozzáérintette a szájához, mint ahogy a keresztet szokták, azután pedig közel hajolt hozzá, és lengetni kezdte az ingát, egészen közel az orrához, de ő csak a szemét nézte közben, mert valahonnan ismerősnek tűnt a szeme, csak nem tudott rájönni, hogy honnan. A pasas elég sokáig lengette azt a hülye ingát, és ettől elálmosodott, de lehet, hogy el is aludt egy percre, mert összerezzent, amikor egy idő után a természetgyógyász végre megszólalt, és arra kérte, hogy mesélje el, hogy mivel kezdődött, de ne gondolkozzon sokat, hanem kezdje azzal, ami először az eszébe jut. A hányás, felelte egyből, a hányás jut először az eszébe, mondta, előző este az Amadeusban ittak a haverokkal, az Amadeus már nincs meg, nem tudja, hogy most mi lehet a helyén, a tulajdonos egy horvát pasas volt, de akkoriban még nem foglalkoztak ilyesmivel, szóval az Amadeusban ittak, ő vodkát ivott tejjel, és másnap délelőtt azután kivezényelték őket egy mítingre, sok ilyen mítinget tartottak azokban a hetekben, és ezeken az úgynevezett spontán mítingeken mindig kurva nagy szerb zászlókat lengettek, de akkoriban még egyáltalán nem érdekelték a zászlók, és ami azt illeti, most se tudná pontosan megmondani, hogy milyen sorrendben követik egymást a kék, a fehér és a piros sávok a szerb, a horvát vagy a szlovén zászlón, ezeket valahogy mindig összetéveszti, holott a jugoszláv zászlóval soha nem volt semmilyen gondja, a jugoszláv zászlót megjegyezte örökre, ezeket a nemzeti zászlókat viszont nehezen tudja megkülönböztetni egymástól, mondta, és a természetgyógyászra nézett, aki egyre csak lengette az ingát az orra előtt, kifejezéstelen arccal. Baromság, futott át rajta, ez egy szélhámos, otthon kellett volna maradnia inkább a seggén, gondolta, és utána azzal folytatta, hogy ő azon az estén is vodkát ivott tejjel, amiben nem volt semmi különös, mert lényegében mindig ezt itta az Amadeusban, és azelőtt soha nem volt baja tőle, aznap este viszont rosszul aludt, egész éjjel csak izzadt és forgolódott, végül azután hajnalban kiment a mosdóba, és mindent kihányt. Szóval ezzel kezdődött,  ezzel a hajnali hányással, délelőtt pedig kivezényelték őket arra a mítingre, és a nagy szerb igazság mellett tüntettek, de neki a gyomra még mindig émelygett, és a szájának olyan savanyú íze volt, mint a kefirnek, mondta, azon a mítingen viszont nagyon sokan összegyűltek, könnyen lehet, hogy ez volt a legnagyobb spontán míting azokban a hetekben, mivel erre nemcsak az iskolákat, hanem a gyárakat is kivezényelték, és talán még többen voltak, akiket nem kellett kivezényelni, hanem maguktól jöttek, mondta, majd pedig megkérdezte, hogy esetleg kaphatna-e egy pohár vizet, de a természetgyógyász, mintha meg se hallotta volna, szó nélkül lengette tovább azt a nyavalyás ingáját, és akkor ő megint a szakállára nézett, ami majdnem a köldökéig ért, és azt látta, hogy alul a szálak erre-arra meredeznek, mintha szökni próbálnának, és amíg ezt a szakállat nézte, újra elálmosodott, vagy lehet, hogy el is aludt egy percre, és csak akkor eszmélt fel, amikor a természetgyógyász abbahagyta végre a lengetést, az ingát visszarakta a faragott dobozkába, és leült egy görgős irodaszékre. Ami azt illeti, nincs nagy baj, mondta neki végül, de azért jó lenne, ha két héten keresztül minden reggel pálinkát öntene a tenyerébe, felszívná az orrába jó mélyen, és azután kifújná, amilyen erősen csak tudja. Rendben, válaszolta, és megkérdezte, hogy mennyivel tartozik a kezelésért, de közben arra gondolt, hogy ez a pasas meg van húzatva, ez teljesen hibbant. Nem kell fizetni, mondta a természetgyógyász, vagyis nem kell feltétlenül pénzzel fizetni, tette hozzá, ugyanis régóta vannak olyan ügyfelei, akik szerint a pénz rontja a kezelés hatékonyságát, és ezek a kuncsaftok általában valamilyen ellenszolgáltatást végeznek a kezelésért cserébe. Az egyikük például le szokta nyírni a szakállát, és ez neki is jó, mert nem szeret borbélyhoz járni, úgyhogy ha gondolja, valami ilyesmire is van lehetőség, mondta. Érti, válaszolta, akkor tehát borotválja le esetleg a szakállát ő is, kérdezte. Nem,

nem, felelte a természetgyógyász, a szakálla most jó így, ahogy van, a dereka viszont napok óta sajog, nem tud rendesen előrehajolni, és ez sok mindenben gátolja, éppen ezért nagyon hálás lenne, ha például le tudná vágni a körmöket a lábujjairól, mondta. Hogyne, semmi akadálya, válaszolta ő, és közben összeugrott a gyomra. Nagyszerű, vakkantotta a természetgyógyász, majd kihúzott egy fiókot, előkapott belőle egy kisollót, és közelebb gurult az irodaszékkel, hogy az ollót a kezébe nyomja, és adott mellé egy alumíniumtégelykét is, hogy a körmöket abba gyűjtse. Ő leült elé a földre törökülésben, az ölébe vette a természetgyógyász egyik lábát, és lehúzta róla a zoknit. Vékony, fehér és hideg volt ez a láb, görbe ujjakkal és megsárgult körmökkel, az áporodott lábszagtól pedig öklendeznie kellett, de visszanyelte, és elkezdte levagdosni a körmöket, szép sorban levágta mindegyiket, és gondosan az alumíniumtégelykébe rakta őket. A természetgyógyász nagyon elégedett volt, úgyhogy felajánlotta neki, hogy szívesen látja bármikor egy ingyenes kvantumenergia-kezelésre, ami egy sokkal finomabb beavatkozás, mondta, és megkérdezte, hogy hallott-e már a humán kvantumenergiáról. Nem, erről még soha nem hallott, válaszolta. Nem baj, mondta a természetgyógyász, majd legközelebb részletesen elmagyarázza, hogy ez hogyan működik, a lényeg, hogy a vitalitás megőrzésének ez a leghatékonyabb módja, mivel a humán kvantumenergia hatására a kapillárisok rugalmassá válnak, a szövetek megújulnak, a sejtek pedig megfiatalodnak, és egyúttal a polarizáltságuk is megszűnik, ami számtalan jótékony hatással jár, mondta, úgyhogy nagy szeretettel várja két hét múlva. Mindenképpen jelentkezni fog, válaszolta, és közben arra gondolt, hogy humán kvantumenergia a lovak nagy büdös fasza, az autóbusz pedig hazafelé is tele volt, úgyhogy megint csak leghátul sikerült helyet találnia, és olvasni most se tudott, mert a rádióban ugyanaz a narodnjak szólt hangosan, kitartóan és unalmasan.”

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.