A Mátyás-szoborcsoporttól a rovásírásig
A Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján érdekes előadásra került sor a Bulgakovban. A beszélgetés címét – Fadrusz János titka, avagy Mátyás király szobra és az, amit nem tudunk – olvasva valami összeesküvéselmélet-féleségre gondolhatnánk, mindenesetre az ikonikus Mátyás-szobortól a rovásírásig rövid út vezet, s mindezt sztorizgatva mesélte el a közönségnek Mandics György.
A Mátyás-szoborcsoporttól a rovásírásig
Annyian voltak kíváncsiak a titokra, és arra, amit nem tudnak, azaz amit elhallgatnak előlük, hogy szinte többen voltak ezen az előadáson, mint az összes irodalmi eseményen összesen. Sokan jegyzetfüzettel érkeztek. És jött a mester, és mesélni kezdett. Néhány percig csak Fadrusz Jánosról és a Mátyás-szoborról volt szó, aztán hirtelen olyan kulcsfogalmak jelentek meg a diskurzusban, mint a rovásírás, a turulmadár, Tuhutum vajda és hasonlók. Mert minden mindennel összefügg. De hogyan kerülnek ezek egy lapra? – Mandics György elmagyarázta.
Először is: Fadrusz János nem csupán a Mátyás-szobor alkotója volt, hanem az élete szorosan összefonódott a rovásírással, amelynek Mandics elkötelezett kutatója. Az előadás tételmondata: „Fadrusz János rovásírásos intermezzójáról nagyon kevesen tudnak, még a kolozsváriak is, pedig az meghatározta az ő életét.”
Fadrusz 1902 májusában ismerkedett meg a rovásírással, amikor karrierje kiteljesedése előtt állt: elfogadták a Mátyás-tervet, ő nyerte meg a zilahi Wesselényi-szoborpályázatot, s úgy belelkesedett, hogy felajánlotta, készít még egy szobrot ingyen, ajándékba Zilah városának. Méghozzá Tuhutum vajda szobrát akarta felállítani, aki Erdély elfoglalója volt. Hogy mikor is, az a történészek számára nagy kérdés, de az a lényeg, hogy Anonymus krónikája említi. Mivel ábrázolni nem tudta, inkább a turulmadár mellett döntött, „mert ha turulmadár vezette a magyarokat a Kárpát-medencébe, akkor ő egy nagy turulmadarat fog ábrázolni, és annak kéne valamit a talapzatára írni” – magyarázta Mandics. Először Anonymus-idézetre gondolt, de az nem tetszett neki, úgyhogy tovább kutatott a Tuhutum vajdát említő szövegemlékek után, és talált ilyet a Karacsay-kódexben, csak hát éppenséggel kacskaringós kéziratos rovásírással. De ez nem volt akadály, sőt!
Két Temesvár mellett lakó földműves segített neki a rovásírás egyszerűsített változatát megrajzolni, hogy később belefaraghassa a turulmadarat ábrázoló szobor talapzatába. 1902. szeptember 22-én fel is avatták a szobrot, csakhogy sokakat felbosszantott, és máris kezdődik egy újabb felvonás. Cikkek áradata jelent meg a sajtóban, felháborodást váltott ki a szobor, felszólalt a Magyar Tudományos Akadémia is, hogy a Karacsay-kódex hamisítvány. Akkor döbbent rá Fadrusz, hogy mibe keveredett. Hát igen, ilyeneket írtak a Pesti Hírlapban: „Le kell vakarni, ha nem holnap, hát holnapután, de akkor már okvetetlenül!”
És közben egyre csak közeledett a Mátyás-szoborcsoport avatása, nőtt a feszültség. Ráadásul akkor volt Ferenc József 70. születésnapja. És két nappal azután Kossuth Lajos születésének 100. évfordulója. Persze a Parlament csak Kossuth Lajosról beszélt, és elkezdődött a kultuszteremtés. Szinte óráról órára fokozódott az őrület, Ferenc József császár és király születésnapját szinte teljesen elfelejtették. Az uralkodó megharagudott, és lemondta kolozsvári szoboravatási szereplését. Végül József Ágost vett részt a kolozsvári ünnepségen, de cseh rézfúvószenekar várta az állomáson, mert a kolozsváriak nem voltak megbízhatók. Ezután megjelent egy százfős diákcsapat, és Kossuth-nótákat énekelt. Aztán előbukkantak a moráviai huszárok. Aztán verekedtek. Mármint a huszárok a diákokkal. Véletlenül megverték Nessi Pál képviselőt is. Miután mindenkit elengedtek nagy nehezen, a diákok tüntetni kezdtek. Bartha Miklós és Jókai Mór (az egyik szállodában voltak, amikor mindez történt) nyugtatták meg őket beszédeikkel.
Végül másnap felavatták a Mátyás-szoborcsoportot. Szegény Fadrusz János a sok kitüntetésből a legkisebbet kapta: vaskeresztet. Itt be is fejeződhetne a történet, de a rovásírásos balhé folytatódott. Fadrusz a Halotti beszéd íróját kontárnak nevezte. Még mindig a Karacsay-kódex mellett érvelt, ez pedig nem tetszett az Akadémiának. Sorban jelentek meg a cikkek Fadrusz János ellen. Végül azt ígérték, hogy kivizsgálják a Karacsay-kódex ügyét, de hazudtak. Nem is vizsgálták ki rendesen, csak a sajtóban megjelent néhány részlet alapján hoztak döntéseket. Mandics György szerint nincsen bizonyíték arra, hogy valaki egyáltalán kikérte volna a könyvtárból ezeket az iratokat.
Az Akadémia szerint a Karacsay-kódex hamis, és a rovásírás nem hiteles. Fadrusznak nem tetszett az ítélet, később létrejött egy másik bizottság is, ahová őt is meghívták, de visszautasította. Belebetegedett a meghurcoltatásba, német orvosok próbálták meggyógyítani, de nem sikerült. Halála után az Akadémia hivatalos döntése az volt, hogy a magyar nép körében a rovásírás nem élt, a kódex hamisítvány. Azt mondták, hogy a döntés egyöntetű volt, pedig ketten nem írták alá: a halott Fadrusz és Szilágyi Áron.
Nincsen hepiend, és nem tudtuk meg, mi történt a szobor eredeti feliratával. Állítólag darabokra törték és elásták, hogy ne lehessen megtalálni. Talán jobb is így. Marad egy titokzatos szoborfelirat születésének és eltűnésének lehetséges forgatókönyve, és a kétségtelen tény, hogy Fadrusz György nemcsak egy szobrot készített.
Szöveg: Molnár Bea
Fotók: Csiki Réka
