Az író, aki nem provokál, olyan, mint az ivartalan here!
Az év legizgalmasabb versképeiből válogattunk olvasóink körében népszerű költőinktől és műfordítóinktól, a versrészletek néhol dialógusba lépnek egymással.
Az író, aki nem provokál, olyan, mint az ivartalan here!
Fotó: Vass Tibor
„Kikérem magamnak,
hogy barátaim és ellenségeim
ne tudjanak már verset
írni, mert feketére égett
az ujjuk az árulás
izzó acéltollát megragadva”
hogy barátaim és ellenségeim
ne tudjanak már verset
írni, mert feketére égett
az ujjuk az árulás
izzó acéltollát megragadva”
(Vörös István: Az indián)
„Vesd le vándorruhád, Vergilius,
öltözz ünneplőbe! Eleget szolgáltad Dantét,
gyere, ülj közénk, kémleljük együtt az égboltot!
Későre jár. A pokol kapuit már bezárták.”
öltözz ünneplőbe! Eleget szolgáltad Dantét,
gyere, ülj közénk, kémleljük együtt az égboltot!
Későre jár. A pokol kapuit már bezárták.”
(Böszörményi Zoltán: És mindenütt a pénz)
„vedlő bőrünk-
ből
ostort sodornak
hátakat vagy lovakat ütnek vele
hátakat vagy lovakat ütünk vele
generációk halnak bele
mire megtanulok élni”
ből
ostort sodornak
hátakat vagy lovakat ütnek vele
hátakat vagy lovakat ütünk vele
generációk halnak bele
mire megtanulok élni”
(Lennert-Móger Tímea: Kilátó)
„Ebben a versben, amit most építesz magadnak,
megtanulod, miként maradj látható láthatatlan”
megtanulod, miként maradj látható láthatatlan”
(Varga Melinda: A nem női vers)
„testetlen legyen és hallhatatlan,
de érezze őrizze őt átfutóban
az őszi préri,
bár lába már
a földet sem éri"
(Carbonaro: A jó vers)
„az író, aki nem provokál, olyan,
mint az ivartalan here!"
(Alexandru Petria: Provokálok, tehát vagyok)
Fotó: Hományi Péter
„álmomban szemét voltam,
mert írtam valamit és megjelent,
valaki, noha semmi oka nem volt rá,
magára vette — mintha nem az irodalom
veszélyességéről beszélnék annyit.”
mert írtam valamit és megjelent,
valaki, noha semmi oka nem volt rá,
magára vette — mintha nem az irodalom
veszélyességéről beszélnék annyit.”
(kabai lóránt: Motyogás, hajnal)
„Vanessa, ó Vanessa,
térdelsz ott angyalok között,
s el se hiszed, hogy ajkadon
búgó mély torok-hangon
már madárdal az istentagadás”
(Pál Dániel Levente: Vanessa balladája)
„Vakmerő és tudatlan
Az, aki átölel.
Hozzám még magam
Sem engedem közel.”
Az, aki átölel.
Hozzám még magam
Sem engedem közel.”
(Kupihár Rebeka: Én)
„Az életem egy névutó;
befut alám, mire fölér,
hónapokon általfutó,
bágyadt cigarettafüzér.”
hónapokon általfutó,
bágyadt cigarettafüzér.”
(Bék Timur: Nihil)
„Chopinnal kezdte
fél deci kevert
az asztalra szórta nyugtatóit
ez szilva
ez körte
ez barack
ez málna
ez virágoskert
ez a gyerekkorom.”
az asztalra szórta nyugtatóit
ez szilva
ez körte
ez barack
ez málna
ez virágoskert
ez a gyerekkorom.”
(Muszka Sándor: Eső)
Fotó: Bach Máté
„Előled a napot varangyok takarják el,
gázokat eregetve masszává oldódnak fönt,
de te sodródj zajtalan, csendülj a mélyég övén,
és csak a sárkány égette utakra lépj.”
(Áfra János: A fa születése)
„A rét puha test csendből és mohából.
Ködfoszlány a lágy fény felett. ”
(Ármos Lóránd: Fagyoslábú)
„És hova tűnt a mondatokból a lány,
aki, mint egy elromlott névmás,
úgy fest: nem pótolható?”
aki, mint egy elromlott névmás,
úgy fest: nem pótolható?”
(Purosz Leonidasz: A valóság holléte)
„védtelen vagy Te is,
mint egy elrontott hasonlat”
(Turi Tímea: Kedden nem lesz háború)
„a sárkányt védetté nyilvánították az állatvédők,
az unikornist kilőtték”
(Lakinger Tibor: Fazonra nyírt mesék)
„Csak mi vagyunk zombik.
Alvatlan koalák”
(Rónai-Balázs Zoltán: Miami Aiport)
„néha felpróbálja az útra kelők lábnyomait,
mint a kisgyerek az anyja cipőit”
mint a kisgyerek az anyja cipőit”
(Izsó Zita: Az állatgondozó)
Fotó: Anatics Márta
„szorongatom a kulcscsomót
az átvizesedett kabátzsebben
mint aki ölni készül
de nincs hozzá fegyvere”
(Bíró Tímea: Léket vágunk)
„Álmomban beleestem egy
zseb-univerzumba. A kör-alakú
szobák belülről nyolcszögűek voltak,
odébb kúsztak a pontok a helyükről, és
egyre forróbbak lettek a falak.”
(Kemény Gabriella: Zseb)
zseb-univerzumba. A kör-alakú
szobák belülről nyolcszögűek voltak,
odébb kúsztak a pontok a helyükről, és
egyre forróbbak lettek a falak.”
(Kemény Gabriella: Zseb)
„olcsó kölnit s alig-borostát
hord magán a magány, itt a Blahán,
hol lassan sátrat bont az áhítat.”
hord magán a magány, itt a Blahán,
hol lassan sátrat bont az áhítat.”
(Fövényi Sándor: A Blahán)
„Álmaimban a város felett
terpeszben állok
az égre visszadobott
hullócsillagok között.”
terpeszben állok
az égre visszadobott
hullócsillagok között.”
(Magyar Eszter Csenge: Esténként)
„láthatatlan íveket rendezel vaksi kezeddel
a kereten túli semmibe"
a kereten túli semmibe"
(Papp-Für János: Térélmény)
„dombzöldbe bukott a narancs nap.
emlékké lett. felét magamban hordom.”
(Király Farkas: Koordináták)
„Fülünkbe vihar és lódobogás szökött,
a paplanodba sóhajtottam, mert
átfordítottad rajtam az éjszakát”
a paplanodba sóhajtottam, mert
átfordítottad rajtam az éjszakát”
(Szűcs Noémi: Fok-fokozat)
„ha azt hiszed semmi sem lehetetlen
akkor meséld el a vaknak miért szép a naplemente
vagy hogyan ásítanak a macskakölykök”
(Vass Csaba: A százkettesen)
akkor meséld el a vaknak miért szép a naplemente
vagy hogyan ásítanak a macskakölykök”
(Vass Csaba: A százkettesen)
Fotó: Szabó R. Ádám
„köztestet ölt a hiány
csak magába dőlhet a kardvirág
önkéjjel rág a gyomorsav
elvszerűen jön az émely
végtagoltan hadar a nyelv”
csak magába dőlhet a kardvirág
önkéjjel rág a gyomorsav
elvszerűen jön az émely
végtagoltan hadar a nyelv”
(Ilyés Zsolt: helyettesíthetőség)
Fotó: Szilágyi Kinga Magdolna
„szeretnél egyedül lenni, de szemből
és oldalról is lesnek rád, a test hús-
rózsákká bomol a benti nyomástól,
szétkenődik az esőverte táj.”
(Sárkány Tímea: vonat, kelet felé)
„az éj zsebéből kifordul a tél”
(Csepcsányi Éva: télközel)
„Hulló nyárfavatta
Úszik rajtad a partra”
Úszik rajtad a partra”
(Acsai Roland: Nyári tankák)
„törött karfa a világ
és az ülés is kényelmetlen
de nem volt és most sincs
előled hova menjek
mint sötétedéskor
megvadult őzek
nincsen bennünk isten”
(Hevesi Judit: Retúr)
és az ülés is kényelmetlen
de nem volt és most sincs
előled hova menjek
mint sötétedéskor
megvadult őzek
nincsen bennünk isten”
(Hevesi Judit: Retúr)
„feslett szirének
tenger vizétől ittas
fecsegő lányok
incselkednek
a bosszúszomjat habzó
poszeidónnal”
tenger vizétől ittas
fecsegő lányok
incselkednek
a bosszúszomjat habzó
poszeidónnal”
(Laczkó Vass Róbert: Attiki Tragoúdi)
„Ophelia félholt-fehér,
Az éjszakai buszra vár.
Hamlet sehol.”
(Tamás Dorka: Ophelia Budapesten járt)
(Tamás Dorka: Ophelia Budapesten járt)
„És a Margit hídnál megérzed a téli holdat,
amíg fejedben üti a zongorát Thelonious Monk,
pilótád. Nem találsz benne hibát,
ahogy dúdolva újra repülőre szállsz.”
amíg fejedben üti a zongorát Thelonious Monk,
pilótád. Nem találsz benne hibát,
ahogy dúdolva újra repülőre szállsz.”
(Horváth Benji: Relax)
„csak az lehet tiéd, mit felköhögsz.
csaholnak kint a legnagyobb kutyák,
bent magadhoz sincs elég közöd.
vesédbe égett rég az alkuvágy.”
csaholnak kint a legnagyobb kutyák,
bent magadhoz sincs elég közöd.
vesédbe égett rég az alkuvágy.”
(André Ferenc: Foneopátia, szókrátétellel)
„Néhány nappal később kivirágzott a fa,
hogy felakasztotta magát rá az ifjú
a bűntudat kötelével.
Beszélik, hét se kellett, s elhulltak
a szeplőnyi szirmok.”
(Géczi János: …öröktüzét.)
hogy felakasztotta magát rá az ifjú
a bűntudat kötelével.
Beszélik, hét se kellett, s elhulltak
a szeplőnyi szirmok.”
(Géczi János: …öröktüzét.)
„apám a sziklakert
s benne én kövirózsa”
(Laboda Róbert: Félálom III.)
Fotó: Orosz Tamás
„Apám rőt sövény
a lassú dél
előtt.”
(Vass Tibor: Kék Radnóta)
„Elléptél a ködbe előlem! Míg éltél, sose tettem ezt meg,
de halálod után bátor lettem, most először letegezlek.
A vállamon ülsz, a hajamban alszol, máskor motyogsz fülembe,
s ha kérdem néha, mi van veled, nézel rám: hát mi lenne?”
de halálod után bátor lettem, most először letegezlek.
A vállamon ülsz, a hajamban alszol, máskor motyogsz fülembe,
s ha kérdem néha, mi van veled, nézel rám: hát mi lenne?”
(Lackfi János: Kései)
„A szerelem
óvatosan lép a házba,
idegen férfi sötét bútorai közé,
látszik, hogy nem ismeri a járást,
hosszú hajával takarja hátán a szárnycsonkokat,
fehér bőrpántos szandálját kezébe véve,
mezítláb halad a márványlapokon.”
óvatosan lép a házba,
idegen férfi sötét bútorai közé,
látszik, hogy nem ismeri a járást,
hosszú hajával takarja hátán a szárnycsonkokat,
fehér bőrpántos szandálját kezébe véve,
mezítláb halad a márványlapokon.”
(Szokolay Zoltán: Vendég)
„mondd leszünk mi még boldogok
vagy csak várjuk a megváltást
míg a bádogasztal könyökünk kivasalja
és a betonfalakra felköpdössük
a dohányt”
vagy csak várjuk a megváltást
míg a bádogasztal könyökünk kivasalja
és a betonfalakra felköpdössük
a dohányt”
(Pethő Lóránd: Azbeszt)
„egyetlen tévút van: hinni,
hogy belenézhetek a tükörbe.
és egyetlen téboly: ha nem nézhetek bele sohasem.”
hogy belenézhetek a tükörbe.
és egyetlen téboly: ha nem nézhetek bele sohasem.”
(Hidasi Hegedűs Gyöngyi: mintha lélegzetért)
„néha az angyalok leveszik
a szárnyaik. A kuckójukban könnyezve,
piszkos fehérben ülnek hallgatag –
fojtó csendjük megnyugtat
téged.
a szárnyaik. A kuckójukban könnyezve,
piszkos fehérben ülnek hallgatag –
fojtó csendjük megnyugtat
téged.
(Branczeiz Anna: Aki angyalnak hív)
„Valahányszor tükörbe nézek,
ott egy sötét folt, bal felől,
mintha láthatatlan résekből
árnyék szivárogna
a járomcsont alatti siralomvölgybe,
ott őrlik egymást porrá a tiszta igék.”
ott egy sötét folt, bal felől,
mintha láthatatlan résekből
árnyék szivárogna
a járomcsont alatti siralomvölgybe,
ott őrlik egymást porrá a tiszta igék.”
(Dimény H. Árpád: Én sötét foltom)
„Lélegzetem a szürke esti füst,
delírium-udvara van a Holdnak,
bordáimmal tüdőmön – élő üst-
dobon – játsszanak siratót a holtak.”
(Török Panka: Visszamerülés)
delírium-udvara van a Holdnak,
bordáimmal tüdőmön – élő üst-
dobon – játsszanak siratót a holtak.”
(Török Panka: Visszamerülés)
„kavarog tobzódik hunyt szemed mögött a táj
és hajnallá hasad”
és hajnallá hasad”
(Horváth Veronika: Metamorfózis)
„Színvakok festenek
rólam kirakatképeket:
tiritarka árnyalatokkal
készülnek a portrék,
egy felhasított vásznon
szétdörzsölt, fekete foltként
valósághűbb lennék.”
rólam kirakatképeket:
tiritarka árnyalatokkal
készülnek a portrék,
egy felhasított vásznon
szétdörzsölt, fekete foltként
valósághűbb lennék.”
(Kálomista Bence: Portré)
„A remény használt persely
a felszentelt, vadonatúj templomban,
ahol a hívek a falak lebontására
gyűjtenek minden áldott vasárnap.”
a felszentelt, vadonatúj templomban,
ahol a hívek a falak lebontására
gyűjtenek minden áldott vasárnap.”
(Fellinger Károly: Fájdalomcsillapító)
„Más dimenzióba
kiürült szívvel, elmével léptem át,
s azóta ott szobrozok a seholban.”
kiürült szívvel, elmével léptem át,
s azóta ott szobrozok a seholban.”
(Bogdán László: A költői verseny XIV.)
„Szétpukkadt vízhólyag az ég,
hófehér tenyerén
naptükörtojás,
gomolygó ködfátyolcafatok,
ma is elmarad a havazás,
az álom fehér gyolcsot
sző körém.”
hófehér tenyerén
naptükörtojás,
gomolygó ködfátyolcafatok,
ma is elmarad a havazás,
az álom fehér gyolcsot
sző körém.”
(Lőnhárt Melinda: November)
„fehér szoknyájú kamillasárga nyár
hazudom jó ez
de gyöngülő ujjaim közül kiperegnek az esték
csak a hold a szél az igaz
az álmok széthordják az ember gyöngülő testét”
(Birtalan Ferenc: Kamilaének)
„Az ablakban
napoztam, szemközt az irodaház
ablakait tisztították az alpinisták.
Az ég ibolyántúli fényben izzott.”
(Marno János: Bruno Alzheimer emlékére)
„Örömömhöz úgy simul az épület, mint
hang melege a hidegebb erényhez”
hang melege a hidegebb erényhez”
(Ayhan Gökhan: A bécsi szemétégető)
