Irodalmi Jelen

Írótekintetek – Megnyílt a Janus Galéria

2016. december. 07. - 11:46

Kertész Dániel íróportréival nyílt meg Budapesten a Janus Galéria, a Magyar PEN Club kiállítóhelye. A Kossuth térre néző tágas és világos termek rendezvényhelyszínként is szolgálnak majd; a cél, hogy összekapcsolják az irodalmat és a képzőművészetet – mondta Szőcs Géza a megnyitón.

A felújított és teljes karácsonyi pompában kivilágított Kossuth térre „csak úgy” is feltétlenül érdemes elnézni. A belvárosban megújult közterek egyik kiemelkedően sikeres projektje a Kossuth téri, a kivilágított karácsonyfa és a „fényharisnyába” öltöztetett fák erdeje szinte földöntúli élményként hat. Erre a térre néz a december 6-án megnyílt Janus Galéria, a Magyar PEN Club vadonatúj kiállítótere, amely „elsősorban a költészethez és költőkhöz kapcsolódó képzőművészeti és fotóművészeti tárlatokkal kívánja megszólítani a publikumot” – írja az intézmény bemutatkozásában.

Szép számmal gyűltünk össze a már hangulatában is megkapó, egyszerre otthonos és tágas, három helyiségből álló kiállítótérben, ahol a nagy nap alkalmából Kertész Dániel képzőművész „Írókportrék 1981–2008” című tárlata nyílt meg. 45 magyar író fekete-fehér fotóját állította ki a művész, egy „kakukktojással”, de erről kicsit később.

A kiállítást és egyben a galériát Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke nyitotta meg, és maga is az impozáns környezettel kezdte: lehetnénk akár a Szent Márk téren vagy a Campo di Fiorén. Mi több, a galéria határai valóban nem érnek majd véget a falaknál, hanem valamiképp kiköltöznek a térre: Szőcs Géza elmondta, rendszeresen fel fogják kérni a kulturális élet ismert személyiségeit, hogy ők maguk válasszanak egy-egy kortárs magyar képzőművész alkotásaiból néhányat, amelyeket elhelyeznek majd a galéria járdaszinten található kirakatában. A kirakatba kerülő első műalkotások Stefkovics Gábor fotói lesznek Törőcsik Mari színművésznő ajánlásával. „A PEN Club célja tehát hozzájárulni a Parlament környezetének kulturális dinamikájához” – fogalmazott az elnök. De úgy általában az irodalom, és különösen a költészet hasznára kívánnak lenni. A falakra is olyan alkotások kerülnek majd, amelyek képzőművészet és irodalom kapcsolatáról szólnak.

„Jó példa erre mai kiállításunk” – folytatta Szőcs Géza, aki reményét fejezte ki, hogy egykor a tárlatok anyagai egy nagy kortablóvá fognak összeállni. Kertész remek festő és remek fotós, aki csendben dolgozik, alig-alig mutat meg valamit abból, amit vásznon vagy papíron rögzített – jellemezte a művészt Szőcs Géza. Jelen esetben az irodalom alkotóihoz, azok arcainak igazi megismeréséhez viszi nézőit közelebb. Szőcs Géza a Tegnap gróf halála zenemű címét értelmezte a fotó és az öröklét szempontjából: egyfelől a cím azt is jelenti, tegnap meghalt a gróf, és azt is, hogy meghalt Tegnap gróf, mindennap temeti a tegnapját. „Minden napnak megvan a maga halottja. És ez a halott nem más, mint múlt idővé vált saját magunk, saját tegnapi arcunk” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve: a fotókat elnézegetve az ember könnyen megkérdi magától: és ez én voltam egykor?

Zárszóképp a PEN Club elnöke megosztotta a közönséggel: a helyszín nemcsak kiállítótérként szolgál majd, de irodalmi összejöveteleket, teadélutánokat, szalonokat, vetítéseket is tartanak majd itt. És hogy ezen az estén se maradjunk költészet nélkül, Szőcs Géza felajánlotta, hogy felolvassa egy saját versét. Bár Kertész Dániel határozottan szerette volna maga felolvasni, mondván, beszéddel nem készült, a költő végül mégiscsak rávette, hogy mondjon a művész is pár szót. Így Szőcs Géza saját előadásában hallgathattuk meg a „szubjektív történelmi látomást”, ahogy művét nevezte, vagyis az Esküvő a T. tó partján című verset.

A felolvasás után Kertész Dániel köszöntötte az egybegyűlteket, és leleplezte a már említett kakukktojás-fotót, amely nem más, mint Bohumil Hrabalé. A festő-fotóművész felelevenítette prágai élményeit – természetesen neki is első útja az Arany Tigrisbe vezetett, ahol még láthatta a mestert sörözni. Kertész azonban egy meglepő adalékkal is szolgált: hazájában messze nem olyan népszerű Hrabal, mint nálunk, semmi felhajtás nincs körülötte. Származása egyébként morva, nem is cseh, s a morva nemzetiség erősen el is különül a csehtől hazájukban. Van egy morva kocsma Prágában, mesélte Kertész Dániel, s egyszer ottjártában egy helyi kis zenekar muzsikált itt. Egyik tagjuk kiköpött Hrabal volt, ezt szóvá is tette nekik Kertész, onnantól kezdve ráragadt az illetőre a Bohuska becenév.

A Hrabal-fotó azonban valódi, és azért került be a kiállítás anyagába, mert erre a képre nagyon büszke – vallotta meg a művész. Bár szívesen szervezne kiállítást európai írók portréiból, de ilyenek sajnos neki nincsenek. A Hrabal-képet egyébként meg is festette: az előtérben ezt a művet is megcsodálhattuk.

S hogy milyen világokra nyitnak ablakot az írók portréi? Mondják el a fotós szavai, kiragadva csupán néhány jellemzést. „Karinthy Ferenc a Ménesi úti háza kertjében. Nyúzott tréningruha, rosszkedv. Ez az utolsó fotó róla”. „Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs a Vörösmarty téri, azóta lebontott ORI-ház aulájába húzódtak be az eső elől. Ágnes már beteg, senkinek nem engedte magát fényképezni, de rám legyintett, legyen. Ballonján esőcseppek.” „Mészöly Miklós dolgozószobája a Guyon közben. Előtte a tálcán jókora féldrágakövek, egy indiántól vásárolta.” „Fejes Endre a Tündérkert utcában lakott. A háza teraszáról néztük a várost.” Kertész fotóiban a pontos körülmények és helyszínek ismerete nélkül is feldereng a pillanat, melynek beavatottjaivá válunk: a tér és az idő kirajzolódnak az arc barázdáin, a mélység felmérhetetlensége visszacsillan a tekintetekből. Beszélnek a képek.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek a galériában!

***

SZŐCS GÉZA MEGNYITÓBESZÉDE

Tisztelt Egybegyűltek, kedves Egybevegyültek,

két megnyitó résztvevői vagyunk ma délután.

Egyik a Janus Galéria megnyitója. Ez egy új kiállítóhely.

Nem mintha nem lenne elég galéria Budapesten.

De a Kossuth téren nincs egy sem.

Miután a Kossuth teret sikerült egy jó nagy, szedett-vedett parkolóból átalakítani vagy visszaalakítani egy méltóbb térberendezés távlatában, még mindig nyitva maradt az a kérdés: vajon elég életteli-e az Országház közvetlen környéke?

Ha a Szent Márk térrel hasonlítjuk össze, vagy a Campo dei Fiori-val, vagy a kolozsvári Főtérrel, azt kell válaszolnunk erre a kérdésre, hogy a Kossuth tér lehetne – még – életvidámabb, izgalmasabb, élénkebb, dinamikusabb, játékosabb, vidámabb.

Ez is célja volt a Magyar PEN Clubnak, amikor e galéria megnyitása mellett döntött.

Hogy növelje a szellemi értékcserét, a sürgés-forgást, a kapcsolatokat, melyek összekötnek korokat és szellemi tereket.

Azt is helyesnek gondoltuk, hogy a kiállítások mellett – tőlük függetlenül – rendszeresen, folyamatszerűen, életközelből mutassunk meg – mutassunk föl – két-három olyan műtárgyat, amelyekhez valamely szellemi kiválóságunk ajánlását kérjük. Pontosabban: azt kérjük tőlük, hogy ők maguk válasszanak ki egy kortárs magyar képzőművész alkotásaiból néhányat, mi pedig elhelyezzük ezeket a galériához tartozó járdaszinti ablakokban.

Azt mondtuk tehát, hogy a PEN Club célja hozzájárulni a Parlament környezetének kulturális dinamikájához.

De célja az is – miként célja ez az írószervezet értékeit szolgáló Janus Pannonius alapítványnak is – hasznára lenni az irodalom ügyének általában és a költészetének különösen. A Janus Galériában olyan festményeket, grafikákat, fotókat, szobrokat, szőtteseket, kerámiákat tervezünk kiállítani, amelyeknek közös tulajdonsága, hogy mindezek: a képzőművészetek és az irodalom kapcsolatának érintkezési felületein, olyan tartományokban keletkező műalkotások, amelyekben a műről vagy az alkotóról készült képi lenyomatok, szublimált üzenetek, kommentárok, értelmezések születnek.

Jó példa erre mai kiállításunk. Ugyanis, ahogy mondtam, ma délután nemcsak egy galériát, hanem egy kiállítást is megnyitunk.

Aztán majd újabbakat és újabbakat, és azt reméljük, hogy hosszú távon ezek a képek egy nagy kortabló részeivé fognak összeállni.

A mai kiállításon Kertész Dániel több mint negyven fotóját láthatjuk. Kertész remek festő és remek fotós. Csöndben dolgozik, évtizedeken keresztül alig-alig mutat meg valamit abból, amit vásznon vagy papíron rögzített, aztán szerényen letesz az asztalra – jelen esetben: kitesz a falakra – több tucat olyan fotót, amelyek részei a magyar irodalomtörténetnek, kortárs íróink saját életterünkbe való bevezetésének, behozatalának, igazi arcuk megismerésének, avagy mondjuk így: jobb megismerésének. A beléjük történő belelátásnak.

Ezek tehát – mondjuk úgy – Kertész Dániel portrékái.

Tegnap Groff halála – így szól a Vietorisz-kódexben megőrzött egyik zenei mű címe. Ha úgy tetszik, ez azt jelenti, hogy tegnap meghalt a gróf. De arra is gondolhatunk, hogy meghalt Tegnap gróf.

Minden nap temeti a tegnapját, minden napnak megvan a maga halottja, és ez a halott nem más, mint múlt idővé vált saját magunk, nem más, mint saját szelfünk – igen, a szelfünkről van szó, nem a szelfinkről –, nem más, mint saját tegnapi, egykori, hajdani arcunk. Akár földbe kerültünk azóta, akár nem.

Azóta, vagyis mióta?

Mióta a fotó készült rólunk. Egy olyan fotó, amelyet elnézegetve az ember azt kérdi magától: és ez én voltam egykor?

Végezetül hadd mondjam el azt is, hogy ezen a helyen kis koncerteket és irodalmi esteket vagy délutánokat – teapartikat – is tervezünk tartani. Ma délutánra nem tudtunk eljutni idáig, de hogy ne maradjunk vers nélkül, felajánlom, hogy akiket érdekel, azoknak felolvasom egy saját versemet. Ez ugyanis nem kerül semmibe – a szervezőknek sem jogdíjat, sem fellépti díjat nem kell fizetniük az élményért.

Ami persze lehet negatív élmény is. Akik úgy döntenek, hogy meghallgatják ezt a verset – amely nem más, mint szubjektív történelmi látomás, dehát melyik vers nem szubjektív, még a tárgyias líra is az, csak úgy tesz, mintha nem az volna – szóval mindannyiuknak számolniuk kell ezzel a kockázattal. Hogy csalódás érheti őket. Ez esetben nevezzék performansznak.

Kapcsolódó anyag:

Szőcs Géza Esküvő a T. tó partján című verse itt olvasható