Éljen május elseje
Pénteken felhívta az anyja, hogy kimennek-e vasárnap a gyerekkel majálisozni a szabadba. Tekintete a naptárra tévedt, valahogy váratlanul bukkant elő a semmiből ez az avíttas, de annál derűsebb hangulatú szó, majd rögtön szerte is foszlott, mint egy szétpattanó pókháló. Nem, felelte Klaudia, kétnapos csapatépítésre megyek. Aztán gyorsan elterelte a szót, mert nem akarta hallani sem a gondterhes elnémulást a vonal túlvégén, sem a méltatlankodó kifakadást a „hogy megy ez ma”-témában.
Az odautat autókkal oldották meg, csak a Sales-részleg vett részt a kötelező programon, ami alól egyetlen kolléga kapott felmentést, aki az édesapja hétfői temetésére készült. Klaudiának, ahogy máskor sem, nem volt elég erős érv a kisgyerek, a jövője szempontjából egyébként sem volt célszerű ilyen problémákkal előhozakodnia. A vidéki szállodában rögtön „eligazítást” tartott a csoportvezetőjük – Klaudia megborzongott, az úttörőtáboros élmények múlhatatlan nyomott hagytak benne. Miután kiosztották egymás között a szobákat, a szálloda konferenciatermében gyűltek össze, itt kezdődött a tréning. Klaudiának ez volt a harmadik ilyen élménye, évente rendeztek hasonlót, de az előző egy szabadtéri „összetartás” volt, az elsőhöz pedig nem utaztak el, hanem egy vetélkedősorozaton kellett részt venni egy fővárosi hajón, más bankok munkatársaival versengve.
Egy kosztümös nő és egy öltönyös férfi a tréningeztető cég képviseletében rengeteg papírral, felírótáblával, chartokkal és ábrákkal felszerelkezve elmondták, hogy ma a csapattársi kapcsolatokra fognak összpontosítani, megteremtendő a hatékony csapatszellemet, és elhárítandó azokat az akadályokat, amelyek visszahúzó erőt jelentenek a közös célok elérésében. Klaudiát újra megragadták a múlt polipkarjai, lelki szemei elé beúszott csapatvezetőjük, Jablonkai Béláné Klári néni, aki hétköznaponként is vörös nyakkendőt hordott a kék köpenyhez, és hetente tartott csapatgyűléseket az aula lépcsőjének harmadik fokára állva.
A nap innentől kezdve kérdőívek kitöltésével és kiértékelésével telt, megszakítva egy rövid ebéddel, melyet baljós csendben költöttek el, mintha evés közben a délelőtti tesztek eredményeit forgatnák, és őrölnék, és emésztenék. Pedig Klaudiának az volt az érzése, nem csak ő blöfföli végig az abszurd kérdéseket, magában azon töprengve, hogyan fogják ezt kiértékelni, és mennyire borítja fel a válaszokból előállítható ábrák logikáját.
Odakint ragyogott a nap, a nyárelő követelőzőn dörömbölt a csupa-üveg terem ablakain, és Klaudia a majálisra gondolt, amit a lánya majd a korosodó bébiszitterrel tölt. Kezdetben heti két napban állapodtak meg, ebből elég hamar három lett, majd négy, és most már minden nap Jolika hozta el a kislányt az óvodából, és vele volt, amíg az anyja a lefekvés ideje után nem sokkal hazaért. Klaudia fizetése ez idő alatt nem változott, habár egyszer tett egy bátortalan kísérletet a főnökénél, miután elnyerte a bank alapította Malom-díjat – ez valójában az előző team-manager szellemes ötlete volt, egy taposómalom kereke fából, tenyérnyi méretben, amit a legtöbbet húzó kollégának ítéltek oda minden évben. Sajnos azonban a Malom-díj – mint poén – csak derűs vállveregetéssel és tapssal járt, pénzzel nem.
Az első nap délutánja a csapatjátékoké volt, amelybe néhányan olyan élvezettel vetették bele magukat, hogy Klaudia megtévedt léleknek érezte magát, aki nem méltó, hogy az anyaszentcég ölelő karjainak biztonságában tudja magát. A felszabadultságban közre játszott, hogy az este közeledtével majd’ mindenkiben pezsegni kezdett a buja vágy, a csapatépítések e titkos hajtóereje, amely szó szerint testre szabottá varázsolta a módszeres együttműködést munkatárs és munkatárs között, hogy reggel aztán kábán és kipirulva, immár kevésbé titkos titkokat cipelve gyülekezzenek a hallban a reggelire.
A délelőtti program a közeli termálfürdő meglátogatásából állt, innen belátása szerint indulhatott mindenki haza, de a fürdőzést kihagyni nem volt tanácsos, mert ez afféle ajándék volt a cégtől. Klaudia az elsők között ült be az autójába, azon morfondírozott, talán a vasárnap délután egy részét még megmentheti, legalább a szigetre kimennek a lányával, és vesz neki egy lufit. Ahogy a búzamezők üde zöldje mellett suhant el, eszébe jutott, milyen izgatottan bogarászták egykor a felvonuló hangyatömeget a televízió aprócska képernyőjéhez hajolva, hátha észreveszik az apját a vállalati transzparens alatt, de a legnagyobb izgalom mégiscsak az volt, vajon hoz-e neki léggömböt, és gömbölyűt-e vagy nyuszisat. Nyomta a gázt, ha szerencséje van, háromra otthon van, marad még két órájuk a hétvégéből, számolgatta, aztán nekilát a hétfői prezentációnak, mert a HR-analyst a héten teljesítményértékelést tart, és kemény napoknak néznek elébe, ahogy a főnöke szokta mondani.
