Az álommérnök kerékpárra száll

„Novák ebben a művében is szinte minden eszközt bevet: meghökkentő szókapcsolatok, látomásözön, álomturbinákra kapcsolt monológzuhatagok, hirtelen eltűnő, majd más idősíkokban új személyazonossággal előkerülő szereplők.” – Az Álomtourbináról Boldogh Dezső írt.

Lehet, hogy a „kerékpárosregény” már külön műfaj az irodalomban. Elképzelhető, hogy Svetislav Basara Feljegyzések a biciklistákról című könyve nyomán egy új csapás vezet a próza erdején keresztül az ismeretlen terepek felé. Novák Valentin Álomtourbina című, sok irányba elinduló, neoszürreális, történetcsavarintásos, apokrif biblikus elemeket tartalmazó, időutazásos könyve beviheti az olvasót olyan csalitosokba, melyek létezéséről nem lehetett tudomása. A „tekerés” élménye többrétegű, feljogosíthatja az írót, hogy kedve szerint csapongjon, szálakat varrjon el, kiöntse mélytudatát, mint az órák óta monoton kerekezők a végső kimerülés előtt.

Novák ebben a művében is szinte minden eszközt bevet: meghökkentő szókapcsolatok, látomásözön, álomturbinákra kapcsolt monológzuhatagok, hirtelen eltűnő, majd új személyazonossággal előkerülő szereplők más idősíkokban. Ismét az íróra jellemző expresszív lírai prózát kapunk, talán több ismeretlen csalitossal, írói-olvasói csapdahelyzettel, mint amennyit az életmű eddigi köteteiből megszokhattunk.  Novák Valentin azonban mindvégig képes fenntartani az érdeklődést.

A készülő könyv eredeti címe Sziszi volt, ebből lett a kifejezőbb Álomtourbina, mely egyrészt utal a főhős, Szilágyi Szilamér fogadásból tett felkerekezésére (Nagybapestről a „Föld szívcsakrájáig”, Dobogókőig), másrészt Dr. Sz. Sz., a Tartarosz Co. álommérnökének ügyködéseire is.  A regény e kettős szerepben feltűnő figura parallel történeteivel indul, aztán alaposan szétágazik.

Az álommérnökről szóló fejtegetések a könyv negyedétől kezdve elmaradnak. Első olvasás után nehezen tudjuk megmondani, hogy ennek a slendriánság-e az oka, vagy a tudat mélyére került logika játszik velünk tovább. Mindenesetre az ikermotívumok az egész művön át végigkísérnek bennünket, hiszen feltűnik benne Fixi és Trixi, a két szellemkerékpáros, akik házfalakon és zárt kapukon át  közlekednek (mint múlt század eleji időutazók). Megjelennek továbbá a kerékpáros-futball egykori ászai, a Pospisil fivérek, meg Léna és Lea, hús-vér figuraként és szellemnőkként. Továbbá nem árt tudnunk azt sem, hogy a pilisi szívcsakra közvetlenül Mexikóval határos, ahol egy kukoricalikőrtől berúgott azték pap szemléli a talán Quetzalcoatl követeként érkezett sápadt arcú idegeneket.

Az Álomtourbina lapjain végigvonuló egyetlen lineáris cselekmény a fogadásbeli táv teljesítése. Ez a maga módján sikerrel zárul, habár az ígért pénzjutalom odalesz, mivel a haverok az összeget addigra elisszák. Közben Szilamér avagy Dr. Sziszi(fusz) elméjében a teljes magyar valóság és a világtörténelem ismeretlen legendái keverednek, üdítő, sokszor humoros és valóban mesteri eszközökkel, Novák képi és nyelvi fantáziájának teljes arzenálját felsorakoztatva. A könyv szereplői egyszerre használják a hetvenes évek rossz dokumentumregényeinek nyelvezetét (Figyeljetek, hapsikáim!), a kocsma- és a kerékpárfutár-szlenget, a hosszas belső monológok szürreális prózaköltészetét, áltudományos leírásokat, sajátos, érdekes bölcseleti futamokkal nyakon öntött eszmélkedéseket.

A betéttörténetekben is felfedezhető némi vonalvezetés, ilyenek például a teljesen abszurd eseményekről szóló részek, melyek önmagukban is olvasmányosak, bár ezek néha ― Novák Valentin többi könyvéhez hasonlóan ― próbára tehetik a befogadót. Az „adásszünetekkel”, „Lada- és Wartburg-monológokkal”, a „Szent Család tandemmel” tarkított regényfolyamot az olyan típusú olvasó élvezheti leginkább, aki már maga is „edzésben van”, ismeri a Novák-féle stílusfordulatok egyszerre könnyed, de hatáskeltéstől sem mentes terepét. Nem tudjuk, tanulmányozta-e a szerző Basara korábban említett szövegét, voltak-e előképei művének, hány pakliból dolgozott, mely részeket írta laza billentyűzetre eresztve egy-egy kerthelyiségben, de a végeredmény összeállt, és igencsak figyelemreméltó lett!

Mikor Szilamér kelet-közép-európai sorsemlékezete és hányódásai már-már realisztikusan ismerős helyzetekbe ringatnák a cselekményt, Novák mindig új időt és színhelyeket teremt, és olyannyira élvezi ebbéli tevékenységeit, hogy regényét alig tudja abbahagyni. Többször utal is erre, például erről szól az utolsó fejezet, A befejezhetőség dilemmái. Hogy Szilamér vagy a Tartarosz Co. álomgyártó főmérnöke alkotta-e ezt a művet, végül sosem derül ki, de nem is olyan fontos. A cél megvalósult, a főhős megnyerte maga képzelte Tour de France-át, noha igencsak honi keretek között. Ezt némileg színesíti az a tény, hogy kerekezésének utolsó állomásaként az ezerötszázas esztendők Mexikójának egyik véradó fesztiválján találja magát, ahol kerékpárosfutball-csapatával még az életéért is meg kell küzdenie. A végső feláldoztatás előtt azonban Szilamér különféle kocsmákban ébred záróra után ― van is happy end, meg nincs is. A tanulságok levonására egyedül David Suchet képes, aki Poirot alakjában, egy fejezettel korábban már megoldott egy csavarosan kusza, kerékpárlopással egybekötött gyilkossági bűntényt. Személye, ha figyelmesen olvassuk a regényt, valóban szinte kihagyhatatlannak tűnik. Az pedig elengedhetetlen Novák Valentin művét olvasva, hogy mi is nyomozókká váljunk, mert csak így bonyolódhatunk bele a végeláthatatlannak tűnő bicikliüldözésbe.

Boldogh Dezső

Novák Valentin: Álomtourbina. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2016.