Isten, Sátán, rock – meg egy jó beszélgetés

„…kötelező olvasmánnyá tenném hittanórára meg erkölcstanra gimnazistáknak. (…) Horváth Gergely stílusa pont olyan, amilyet minden tizenhat éves kíván magának egy hajnalig tartó világmegváltó beszélgetés során.” Juhász Kristóf melegen ajánlja a könyvet, de hevesen vitatkozik is vele.

Egyház és kereszténység személyes megismerési és beavatási utakból álló szellemi és lelki alakzat. De történeti, kulturális, gazdasági és politikai alakzat is. A történelemben a krisztusi út éppolyan vargabetűs, mint egyetlen ember istenképének változása. Istennel, az istenivel viaskodik az egyes ember és az emberiség, hitvita, zsinat, reformáció és rekatolizáció, illetve az istentagadásra épülő társadalmi rendszerek mindig adott korszellemre jellemző módon ölelgetik egymást. A Krisztus-impulzus a kereső hajlamú alkotók, gondolkodók révén újra és újra beszivárog jelenségekbe, amikben talán már addig is jelen volt – észrevétlenül. Végül is a teremtett világból elég nehéz maradéktalanul katapultálni, ebben Donatien Alphonse François de Sade márki és Jurij Alekszejevics Gagarin tökéletesen egyetértett.

A misztériumjátékok történetéből ismert, hogy a színház képes volt profanizálni a templom szakrális, és szakralizálni a piactér profán terét. A középkor leggrandiózusabb színházi cselekményei a misztériumjátékok, a 21. századéi a fesztiválkoncertek és a sportesemények. Természetesen egyik sem ér föl a misztériumjáték deklarált funkciójához: összekötni láthatót és láthatatlant, történetet és érzetet, tanítást és hatást. De szellemi vonatkozása minden jelenségnek van, és Krisztus-impulzust is láttunk már rosszabb helyeken.

Horváth Gergely Jézus és a rock and roll című könyvében egyszerre történik meg az, ami már Szakács Gábor Nagy rock’n’roll könyvében is megtörtént, vagyis a Krisztus-impulzus rocktörténeti hullámzásának elemzése – illetve az erről való tanúságtétel –, és az, amit még soha nem láttunk ennyire testközelből: egy teljesen privát istenkép (világkép, énkép) alakulásának története. Olvasmányosan, érdekesen, vitára inspirálón, provokatívan és mindnyájunkra vonatkozóan.

Horváth Gergely ismert rádiós, publicista, sajtós, literátus ember. Vezette a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz műsorát, írt mérsékelt visszhangot kiváltó útkeresős könyvet A szív útjai címmel, készített mind szándékában, mind hatásában érthetetlen kiadványt a kortárs zeneipar egyik – annyira marginális, hogy már egyszemélyes – holtsávjáról, Mr. Bustáról, Rád találni című, párkapcsolatokról és romantikaképünkről szóló kötetét pedig Tari Annamária pszichológussal közösen jegyzi. A férfikor nyarán túllévő, érett, tapasztalt szerzővel állunk szemben, aki valamiért az aktuális popkultúra reáliáinak nyelvén (is) kíván nekünk Istenről beszélni. Meghallgassuk-e?

Egyrészt hallgassuk meg, főleg, ha kamaszok vagy fiatalok vagyunk. Mert Horváth Gergely stílusa pont olyan, amilyet minden tizenhat éves kíván magának egy hajnalig tartó világmegváltó beszélgetés során. Hogy legyen neki olyanja. Meg összes beszélgetőpartnerének is.

Másrészt pedig vitatkozzunk szerzőnkkel, de folyamatosan, különben borzasztó dolgok történnek velünk. És minden borzasztóságoknak csak egyike az, hogy maradéktalanul hiszünk neki.

Horváth Gergely ugyanis nem térít, de evangelizál.  Nem teologizál, de értelmez. Nem filozofál, de bölcselkedik. Bölcselkedését a populáris kultúra manifesztumainak segítségével teszi, vagyis Nicolas Cage munkássága vagy kedves Terminátorunk sarkalatos szerepet kap a történetben. Vigyázat: tapasztalt és jó tollú publicistával állunk szemben; ha a könyvet esszékre szétdarabolva olvasnánk bármelyik internetes kultúr-hulladékgyűjtő hasábjain, azt hinnénk: boldogult Popper Péter mesterünk következő inkarnációját élvezzük. Sajnos vagy szerencsére nem így van. Horváth Gergely úgy olvasatja magát, mint egy indián titkos naplója, de mihelyst évezredes összefüggésekre tekint, mintha kissé elhomályosulna a tekintete.

Black és death metal zenekarokkal mint szellemi halálbrigádokkal, a Sátánt trónra ültetőkkel példálózni kézenfekvőnek tűnő, de felületes gondolat. Ezek az együttesek kultúrtörténeti fázisokat testesítenek meg. Krisztus eljövetele előtti állapotok, a törzsiség, az animizmus, a – horribile dictu –  szektásság teátrális praxisai, melyeken mind az emberiségnek, mind az egyes embernek át kell esnie. A posztmodern kor embere, ahogyan az egész világot atomjaira bontja, úgy oszt magára egy-egy archetipikus szerepet. Szép új világunk bárkinek lehetőséget biztosít arra, hogy egész életében ördögöt vagy halált játsszon a misztériumjátékban. A Sátán nem olyan együgyű, hogy fesztiválszínpadokon kergesse a saját farkát. Őméltósága fehér gallérban dolgozik. Kultúrtörténeti jelenségekre pedig ne süssünk bélyeget, de tegyük őket helyükre, a többi kultúrtörténeti jelenség közé. Nem kevesek megtérését előzte meg istentagadás.

Szerzőnk minden nagyvonalú maszatolásával együtt – hisz. És hite elvitathatatlan, megkérdőjelezhetetlen, megfellebbezhetetlen. Egy hívő ember beszél nekünk a saját istenkereséséről, viaskodásáról Istennel, megtéréséről, és legfőképpen önnön kicsinységéről. Könyve – túl a talán önkéntelenül is vitaindító szándékon – példázat a mindnyájuk életén végigvonuló kérdésre. Nem írhatom, hogy a megválaszolására, hisz az írott szövegben nem létezik. De olyan igenis létezik, hogy vezetőt kapjunk egy megismerési úton.

Horváth Gergely ért korunk nyelvén, ért a fiatalok nyelvén. Az a stiláris és narratív nagyvonalúság, ahogy előcitálja a globális geek-árnyékvilág valamennyi sarokkövét az Indiana Jonestól a Csillagok háborújáig, és ezek meg saját (a pitiánerségig vállaltan) személyes élményei, érzetei, sejtései és bizonyosságai között tereli át a Szentírás, az evangéliumok dübörgő és harsogó textúráját, elképesztő sodrást ad művének. A témához itthon nélkülözhetetlen Pajor Tamás történetének fölidézésén, valamint egy rossz Vad Fruttik-dalszövegen és egy jó Esterházy-bekezdésen túl nem nagyon találunk magyar vonatkozást, inkább a nemzetközi pop-, rock- és filmtörténet alakjai, manifesztumai a szamárvezetők. Éppen ezért a Jézus és a rock and roll bármilyen nyelvre fordítva, bármelyik országban élő fiatalnak teljesen érthető olvasmány lehet. Igény is lenne rá.

A könyv alcíme Tanúságtétel és freestyle nekifutás. Tegyük hozzá: bátor nekifutás. Életveszélyes.  Horváthnak volna annyi rutinja, hogy mindenféle zavaros metanarratívákkal széteffektezett, többszörösen összetett, posztmodern gegmondatokba csűrje-csavarja tanúságtételét, mint oly sok ünnepelt kollégánk. De nem teszi. Szépen asztalhoz ül, és végig a szemünkbe nézve elmondja a mondandóját. Az pedig minden hiba ellenére olyan, hogy kötelező olvasmánnyá tenném hittanórára meg erkölcstanra gimnazistáknak. Horváth Gergely pedig a legbátrabb magyar író, akit idén olvastam. 

Juhász Kristóf

Horváth Gergely: Jézus és a rock and roll. Athenaeum Kiadó, 2017