Határidős szerelem

A fejlődésregény, a napló és a memoár műfaji jegyei keverednek Lanczkor Gábor új könyvében, az Apás szülésben, amelynek segítségével egyszerre éljük át a rendszerváltást, az apává és fiatal özveggyé válást.

Lanczkor Gábor Apás szülés című legújabb könyve elég vékony, mégis egyszerre olvashatjuk generációs regényként, a férfilélekről vagy a felnőtté válásról szóló személyes naplóként, de sokszínűsége és tagoltsága miatt kis túlzással akár novelláskötetnek is címkézhetnénk, amelyből kiderül, hogyan szeret egy férfi.

Az Apás szülés története miatt sem egy könnyű olvasmány. Főhőse egy viszonylag átlagosnak mondható fiú, Gergő, aki többnyire Szombathelyen él és dolgozik, s itt ismerkedik meg későbbi feleségével, Évával. Kapcsolatukból gyermek fogan, aki csak úgy jöhet világra, hogy anyja nem éli túl a szülést. Megismerkedésük és rövid életű házasságuk részleteit, Gergő családi hátterét a főhős maga mutatja be – innen a rendkívül erőteljes, naplószerű személyesség is, amely olyan stíluselemeknek enged teret, mint a kendőzetlen véleménynyilvánítás, a naturalista, legkevésbé sem szemérmes beszédmód a szexualitásról és a legbensőbb érzésekről.

A könyv tehát egy élettörténet 130 oldalba sűrítve. A zsúfoltság mégsem érezhető: a szöveg, az elbeszélés szellős, kisebb-nagyobb időbeli ugrások váltják egymást, miközben együtt öregszünk Gergővel.

Két nagyobb részre tagolódik a kötet, amelyek további fejezetekben bontják ki a nem mindennapi szerelem történetét. Az epizódok felváltva követik egymást, körülbelül minden második szól Éváról és az egyre fejlődő kapcsolatukról. Ezen egységek között szerepelnek a meghatározó élmények, amelyek férfit és embert faragtak a szombathelyi kisfiúból. Az első szerelem, az első igaz barátság, a nagyapával megtett erdei séták, a gombászás, a vállalkozás buktatói vagy a zene kamaszkori szemléletformáló hatása mind terítékre kerülnek. Közben közelről ismerhetjük meg Szombathely mindennapjait is. A megfelelő helyismeretről árulkodnak a hosszú, részletező leírások, amelyekbe érezhetően boldogan feledkezett bele a szerző – legyen szó például a Szent Márton út és a Hunyadi út forgalmának korlátozására felállított taxisblokádról vagy Ovidius sírjának elképzelt városbeli lelőhelyéről.

A rendszerváltást megelőző időkben járunk, 1989 eseményei főhősünket Szombathelyen érik, így a városszövet egy újabb rétegébe nyerhetünk betekintést: megtapasztalhatjuk a Burgenland és Vas megye között húzódó, soha le nem dönthető határt, amelyet az Európai Unióba való belépéssel sem sikerült enyhíteni a szombathelyiek szerint. Az ehhez hasonló leírások Lanczkor könyvének egy újabb rétegét alkotják, már-már a memoárhoz közelítenek: „Miután megnyitották a határt, a Rohonci úton állt Bucsutól a szombathelyi kocsisor. A szocializmus minden gyermeke Tefal fritőzt és Gorenje hűtőládát akart. Mégpedig sürgősen. Kindertojást akartunk és Milkát, gyümölcsjoghurtot és Adidas cipőt. Úgy tébláboltunk az oberwarti szupermarketekben, akár a – hadd ne fejezzem be a megalázó hasonlatot. Amikor évekkel később ráébredtünk, hogy az oberpullendorfi Billa kivételes kínálata ellenére sem a Szabadság temploma, már késő volt. Mire Magyarországon is lehetett extraszűz olívaolajat és százszázalékos narancslevet kapni, mire egyáltalán megtudtuk, hogy léteznek ilyesmik, úgy veszítettük el az elszigeteltség okán viszonylagosan megőrzött ártatlanságunkat, akár a búcsúi bál éjszakáján leitatott tinédzserlány, aki másnap nem emlékszik semmire, de a bugyija véres, az öle pedig ég és viszket.”

Az Apás szülés a rendszerváltást és a közvetlenül azt követő időszakot is részletesen értékeli:

„Én még voltam úttörő. Iskolaköpenyem is volt. És mai, érettebb fejjel úgy látom, Magyarországon a huszadik század legízléstelenebb épületei nem a szocializmusban épültek, hanem a század végén, a kilencvenes években. Ekkoriban öltözködtünk a legborzalmasabban. Ekkor szóltak a legkínosabb popzenék a rádióban. Ekkoriban ment végbe teljes mélységében a kijózanodás a rendszerváltás eufóriájából; és amint a Horthy-korszak polgári ízlése is kitartott még egy ideig a proletárdiktatúrában, úgy a Kádár-kor elfojtásai 1989 után, a demokráciában hozhatták csak meg dús gyümölcseiket.”

Az egyes epizódok önálló novellákként is megállják a helyüket: az előző fejezetekhez való kapcsolódásuk legtöbbször elég esetleges. Előfordul, hogy nem is lineárisan haladunk előre az időben. A szöveget időnként versek, Lanczkor Lorca-átiratai tagolják, amelyek kissé zavaróak olvasás közben, bár tekinthetünk rájuk úgy is, mint emlékdarabkákra, amelyek időről időre, nosztalgikusan törnek a felszínre főhősünknél. Gergő első szerelme, Lili ugyanis a spanyol költő alkotásaiból olvas fel a szerelmes fiúnak.

A versek jelentősége nemcsak a tagoláshoz használt fordításokban mutatkozik meg: a főhős gyermekkori, autisztikus problémáira is érdekes módon a költészet jelent megoldást. „Mind egy-egy iniciálé börtöncellái, az összes összetett mássalhangzó és mind a hosszú magánhangzók. Így láttam őket. Az autizmus határsávjában toporogtam kisiskolásként. Ezek a betűk (a mássalhangzók) az adott hangot jelölve nem léteznek semmilyen más nyelvben, csak a magyarban. A latinból átvett ábécéhez merőben formális és gyökértelen a viszonyunk; a magyar nem neolatin nyelv. Alsós koromban napi iskolai olvasmányunk volt a Régi magyar mondák című kötet (a kommunista érában!); itt láttam reprodukciókon azokat a régi, díszes iniciálékat, amelyekhez a folytatólagos szövegek latinul kapcsolódtak a kódexlapon. Eszes, minden lében kanál kisfiú voltam, ám az összetett mássalhangzók és a mellékjeles magánhangzók – a cs, a gy, az ű, az á meg a többi – egyszerűen nem fértek a fejembe. Anya elcipelt mindenféle orvoshoz, akik egybehangzóan állították, hogy diszlexiáról szó sincs: enyhe autizmusként írták le az esetemet.” – olvashatjuk a visszaemlékezést. A találékony anyuka és a tanítónéni közösen legyőzték a „majdnem-autizmust” úgy, hogy a kisfiúnak minden nehezen megjegyezhető betűhöz egy verset kapcsoltak.

A könyv második része az esküvővel indul, s kislányuk, Anita születésével ér véget. A párnak kevés idő adatik meg együtt, nem volt alkalmuk igazán megismerni egymást. A közösen megélt kalandokat viszont kendőzetlenül tárja elénk a történet narrátora: a nyers szexuális vágyakat éppúgy, mint a gyors lefolyású betegség egyes stádiumait. Az ifjú feleség derekasan viseli a döntésével járó következményeket és a halálos kórt, miközben minden pillanatban együtt van a férjével. A hátralévő időt a család vidéki házában töltik, az erdő és a természet közelségében, egyedül, csak ők hárman. A sokszor kissé távolságtartónak vagy hűvösnek ható beszédmód megfelel egy olyan férfi hangjának, aki elveszítette feleségét, s kislányával, kislányáért újrakezdésre kényszerül. Eleinte csoportterápiás alkalmakon vesz részt, családi segítséggel beletanul a kisgyermeknevelésbe, s felnő az apaszerephez. Az élet úgy hozza, hogy ismét lehetősége adódik családot alapítani, de a jelenlegi történetben ennek sikeréről már nem esik szó, csak az utalásokból sejthető, hogy minden rendben alakul.

Lanczkor könyvének jelentésrétegei gördülékenyen oldódnak fel az olvasás során, ahogyan egyre beljebb jutunk az Apás szülés mindennapjaiba, amelyek feltehetően egy kissé a mi életünk részévé is válnak.

Kadlót Nikolett

Lanczkor Gábor: Apás szülés. Jelenkor, Budapest, 2016.