Isten vakablaka – Kupihár Rebeka versei
Isten vakablaka
Kupihár Rebeka versei
madarak
egy kövér bolygó ereje
formálja és bénítja utam,
s csak nézem, hogy az apró test
felfelé, felfelé zuhan.
irgalom
ha lenne anyám,
nem aludnék többé ágyban.
és csak azért csípne a hő,
mert az öröm sem hibátlan.
ha lenne anyám,
nem ennék többet,
s érezném, ahogy a férgek
bőrömön átszöknek.
anyám nekem olyan,
mint a mindenható Isten.
már nem haragszok rá,
hogy csak nekem nincsen.
létmetafora
hajítottál már követ bükkfának?
az erdő akusztikáját ismered?
melyik ágon ül, s mit énekel
a levélnyi istened?
vakablakok
szégyenletes hatalom a tudat.
sovány gyerek vagyok,
isten vakablaka alatt.
amerre rohanok
csak vakablakok.
az isten szerelmére
én melyik mögött lakok?
büdöske
idomul a hegy a vízhez,
idomul az arc a könnyhöz.
Isten büdöskéje vagyok,
aki engem vérrel öntöz.
összjáték
összjátéka vagyok
az anyagnak, a ráknak,
nevet adok a nem
javuló bénaságnak.
plafonomon lógnak,
lihegnek az angyalok.
szemükbe nevetek.
testidegen vagyok.
zokogj, ha bírsz,
és üzend meg anyámnak,
sajnálom, az óriások ma
vesztésre állnak.
tavaszi tanács
emlékezz, nem vagytok, csak hárman;
te, a kék s a domb csipkebokra,
ne izgasson ember, tárgy, az állam,
engedd pupillád a horizontra.
