Ugrás a tartalomra

Időtlen nyár – Varga Melinda verse

nyár 
 
 
VARGA MELINDA
IDŐTLEN NYÁR
                    Balla Zsófiának
Sem közös rémület,
sem közös sors, mely így is
megbontatlanul fölöttünk lebeg,
sem erős pajzsunk, közös nevetésünk,
semmi, ami közös emberben, jelben,
nem védhetett a nyári mélyben.
                    (A nyár barlangja)
 
 
Szárítókötélen ruhák,
üde, izgága illat száll a nyárban,
de fehér lepedőjét Ágnes asszony
rég elszaggatta,
csak foltok maradtak,
és télre emlékeztető
kockahideg fodrok,
ez a június inkább október,  
ideges huzatos, nyákos, esős, fekete,
lábára tompazöld mohát húz az este,
jeget csurgat a mennybolt.
Csönd térde roppan,
mázsás a magány,
múlt nyarak arca
néz vissza a tóból,
emlékek, mosoly, táj.
Száraz, hosszú séta a nemlét,
a hallgatás izzó szeméből
olvas hieroglifákat a tér, s a
barátság bóvli, mit félredobnak,
ha a vásárban cifrább portékát
mutat fel a kofa,
lógsz, mint pótgomb
az ünneplőkabát
zsebébe varrva.
Nincs kedved ehhez a tánchoz,
talán átviszik még a szerelmet a túlsó partra,
a nyár mély barlangjából égi zenitre,
a láthatárról lehasad a fény,
magadhoz hívod,
kitart a melankolikus őszig,
elraktározod rosszabb időkre,
téli délutánon reggelt szősz belőle,
ha a költők nem csüggednek
az embertőzsde dübörgő ünnepében,
hársízű derű nyílhat a szóból,
nyár lesz,
örök és időtlen
káprázat a szívben,
s kering a vérben a lelkesedés.
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!