Ugrás a tartalomra

Egy zseniális magyar a nagyvilágban

Kettős könyvbemutatón idézték meg Cs. Szabó László emlékét a Magyar Művészeti Akadémia beszélgetésén, noha e kivételes, „világfi” honfitársunk olyannyira aktuális és kortárs, hogy az emlék szó nem is igazán illik a neve mellé. Hogy miben áll tudásának, stílusának és említett modernségének titka, ezt vitatták meg Szakolczay Lajos, Falusi Márton, Kucsera Tamás Gergely és a műsorvezető Nagy Borbála Réka.

 

A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó két kiadvánnyal is jelentkezett, amelyek Cs. Szabó László (1905–1984) író, esszéista életművét hozzák közelebb az olvasóhoz. Az MMA Művészetelméleti Tagozata 2017 októberében rendezte meg „A tág haza” címmel emlékülését az író tiszteletére. Az ülés előadásainak szerkesztett tanulmányai most a konferenciafüzetek sorozatában láttak napvilágot. A másik, megkapóan impozáns kötet a Szakolczay Lajos által szerkesztett Hazajáró lélek, amelybe Cs. Szabó László irodalmi témájú, adomákkal, személyes történetekkel átitatott esszéit, portréit, kritikáit, glosszáit gyűjtötték össze, melyek a külföldre költöztetett Irodalmi Ujságban jelentek meg 1957-től. 

Szakolczay Lajos, Nagy Borbála Réka

Kucsera Gergely Tamás, az MMA főtitkára köszöntője után Szakolczay Lajos egy mára anekdota értékű idézettel érzékeltette, mit jelentett még néhány évtizede Cs. Szabó mellett kiállni. 1984 áprilisában a Népszabadságban maga a főszerkesztő támadta meg Szakolczay Lajost, aki egy tanulmányában „odáig ragadtatta magát”, hogy a Szabad Európában és a BBC-ben elhangzott Cs. Szabó-előadásokat hangos kultúrmisszónak nevezte. Mint az irodalmár felidézte: Cs. Szabó barátságát épp ezzel a tanulmányával nyerte meg, s amikor a neves esszéista hazalátogatott, első dolga volt Szakolczayval találkozni – aki szerinte jobban ismerte életművét, mint saját maga. Egyébként nemcsak Cs. Szabó neve váltott ki akkoriban a fentihez hasonló ideges reakciókat, hanem úgy általában a nyugati magyar irodalom – magyarázta a válogatáskötet szerkesztője. Cs. Szabóra azért reagáltak idehaza különösen érzékenyen, mert a „vonalas” irodalomtudomány ferdítéseire (például Révai József Attila-képére) azonnal reagált az emigráns Irodalmi Ujság hasábjain, és kiigazította a torzításokat. 

Nagy Borbála Réka, az MMA Kiadó szerkesztője a kiváló esszéista személyiségére is rákérdezett: mi volt a varázsa? Halála után tizenegyezer kötetes könyvtár került hagyatékként Sárospatakra – magyarázta Szakolczay Lajos, s már ez jól mutatja, milyen műveltség birtokában volt. Orvosi egyetemre járt, közgazdászként kezdte a pályáját, és szenvedélyesen gyűjtött szobrokat, képeket, nyomatokat. Humora már tizenöt évesen megmutatkozott, amikor leközölték első novelláját, A különcöt, melynek alcíme: Egy ifjú visszaemlékezése 1825-ből. Az is jó humorérzékére vall, hogy amikor harminc év elteltével visszatért ismét előadást tartani a Képzőművészeti Főiskolára, ott vette fel a fonalat, ahol annak idején megszakítani kényszerült: „Onnan folytatom, ahol a múltkor abbahagytam…” – kezdte tréfásan előadását.

 

Falusi Márton a magyar esszéírói hagyományról beszélt

Falusi Márton – maga is esszéista, és „A tág haza” konferencia egyik előadója volt – épp e műfajon keresztül került közel nagy elődjéhez, aki egyfajta lírizált esszéprózát fejlesztett ki, s ezt a rendszerváltás után divatjamúltként aposztrofálták – magyarázta az irodalmár. A Hazajáró lélek című kötetben szereplő írásaiban is gyakran megemlékezik a Nyugat második nemzedékének esszéíróiról, így Halász Gáborról, Szerb Antalról, és kimutatja, miért volt ez a generáció oly termékeny e műfajban. Egyfelől a Kemény Zsigmondtól, Gyulai Páltól örökölt hagyománnyal büszkélkedhetünk, miközben a nyugati irodalom, Proust, Joyce nyelve hatott termékenyen a magyar esszéírásra. Cs. Szabó életműve is ennek az üde találkozásnak a szép példája – hangsúlyozta Falusi Márton.

Kucsera Tamás Gergely egy Kolozsvári Grandpierre Emil-idézetet olvasott fel Cs. Szabó örökérvényűségének illusztrálására: „Prózája meg fog maradni, mert a tudás elavul, de a stílus örök.” Sosem avuló korszerűsége mellett életműve bármely részét is tanulmányozzuk, az mindig egységes, megbonthatatlan marad – tette hozzá a főtitkár. További sajátos jegye, hogy a leghétköznapibb dolgokról szólva is a legnagyobb magasságokba tud emelkedni. Szakolczay Lajos ezt Csé – ahogy a barátai hívták – anekdotikusságával toldotta meg: például, amikor Goethével ellentétben Hölderlin mellett teszi le a voksát, akkor a vulkánba azbesztruhában bemászó (majd ki is mászó) Goethét utasította el: az igazi szenvedély az volna, ha beugrana a vulkánba, és ott halna meg. 

Kucsera Tamás Gergely mint a Művészetelméleti Tagozat díjának névadójáról is megemlékezett Cs. Szabóról

Falusi Márton azzal folytatta: magyar, európai és világirodalom nála organikus egységet alkotott, s ezt a szemléletet Babitstól sajátította el. Eredetileg Babits fogalmazta meg a kettős szempontot, hogyan lesz világirodalmi értékű egy nép irodalma. Egyfelől nemzeti sajátosságokat kell felmutatnia, másfelől a nagy európai kifejezőeszközök nyelvén kell ezt tennie. Cs. Szabó életműve ennek a példája – folytatta Falusi –, de nemcsak a papíron, hanem a valóságban is, hiszen utazásai során nem egyszerűen turistáskodott, hanem a megismerés útjait járta végig. Ahogyan a képtárakat is végiglátogatta, amelyek gyűjteményeiről írt. Vagyis messze nemcsak egy könyvtári tudóssal állunk szemben, hanem egy igazi „világfival”, fogalmazott az irodalmár.

Zárásképp Nagy Borbála Réka megkérdezte az MMA főtitkárát, miért döntött úgy a Művészetelméleti Tagozat, hogy Cs. Szabó Lászlóról nevezi el közelmúltban megalapított díját. „Mindazért, ami eddig itt elhangzott” – összegezte a választ Kucsera Tamás Gergely, majd persze részletesebben is megindokolta. Cs. Szabónál a nihilizmussal szembeni esztétikai és erkölcsi szerepvállalás magánemberként és esszéistaként is természetes magatartás volt; a magyar és az európai alkotó felelősségtudata egyszerre jelenik meg mind a közéleti szerepet vállaló ember, mind a művész munkájában – jellemezte őt Kucsera. Emellett nemcsak szellemi muníciót adott a nyugati magyarságnak, de odaült a mikrofonhoz, napi szintű feladatokat, szervezőmunkát vállalt, ezt sem érezte rangon alulinak. Vallottan és vállaltan ökumenikus keresztény volt, aki felette állt az egyházakat elválasztó tanoknak. Mindezek az emberi, tudósi, művészi vonások méltóképp jelennek meg egy összművészeti akadémia díjának szellemiségében – fogalmazott a főtitkár. 

Zárszóként Szakoczay Lajos felolvasta Cs. Szabó László Álmatlan éj című versét, melyben erdélyi települések nevét sorolja egymás után, a vers csúcspontján egykori otthonát, a kolozsvári Rózsa utcát idézve meg. A költemény utolsó szava minden bizonnyal József Attila-i allúzió: „Levegőt!” – azaz szabadságot!, tette hozzá Szakolczay Lajos.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!