Sorselkerülés – Vörös István versei

SORSELKERÜLÉS

A sorselkerülés

         mozgatta tetteim,

és ez nem is kevés,

         de nem volt legitim.

Nem érdemeltem azt,

         bár elértem hamar,

nem volt, ami nyomaszt,

         nem volt, ami zavar.

A sorselkerülés

         egy életprogram is.

Nem éles, mint a kés,

         létnek mégis hamis.

Csak kitérni a rossz

         csapásai elől,

még izgalomba hoz,

         miközben meggyötör.

A sorselkerülés

         nem gyávasági szám,

elszárad sok lidérc

         a vékony ég falán,

hol már nem néz be Úr,

         de űr se látható,

vad felhőként vonul,

         majd megáll, mint a tó.

Nem rezdül semmi sem,

         most ritmust vált a sors.

A nem mától igen.

         Az igen haldokol.

Mozgatta tetteim

         a sorselkerülés –

de nem volt legitim,

és ez nem is kevés.

ÖNTISZTELET

Az engesztelhetetlen gyűlölet

támadhat annyi okból,

hogy létrehív az emberdarabokból

bármiféle szörnyet, s az őrület

józan formát, polgári arcot ölt.

Hamis tudatból építi magát,

ez már évszázadokon át bevált,

így ármánykodhatott, és néha ölt,

de közben azt hitte, hogy ő a jó.

Hogy végül is ez így való,

talán igaza is volt.

Az öntisztelet furcsa gyávaság,

a nagyságnál nem adhatja alább.

Ám fel se ismeri a tébolyt.

VOLT PÁR ESKÜNK

Na, kisöreg,

ez a közeg

olyan, mintha

a becsület

csak egy lyukas

fazék volna,

amiben a

víz felforr, ha

a lyukat egy

kéz befogja.

De ki tudja,

de ki bírja?

Ez a közeg

olyan, mintha

nem Föld volna,

hanem hinta.

Ég ring erre,

Föld hull arra,

sose sejted,

hol az alja,

aminél már

nincsen lentebb,

beszakad az

ég, hideg lesz.

Na, kisöreg,

ne nézz ott ki,

nem fog vissza-

nézni senki,

nem fog vissza

a hagyomány,

jelentés a

szavak alján.

Jelentés? Egy

titkosügynök

mobiljáról

frissen küldött.

Arról szól, hogy

nincsen remény.

Elolvassák,

de túl kemény.

Visszahívják.

Kiröhögik.

Nem kell titkos

jel már nekik.

Szabadkőmű-

vesek voltunk,

volt egy falunk,

egy égboltunk,

amit magunk

fölé húztunk.

Nem nevetnek

most már rajtunk.

Volt pár eskünk,

összetettük.

Volt egy világ,

és pár tettünk.

Egyik elmúlt,

másik nincsen.

Hogy hol vannak?

Kiderítsem?

Felhő mögül

kisüt a Hold,

Kérdi: minden-

ki meglakolt?

A TÖRTÉNELEM ÚJRAINDÍTÁSA

Csak vár, ha vár. Bevár, kivár:

történelemre nincs szabály.

Az egyszerű, az egyszerű,

történik, ez törvényszerű.

A végzet vet véget neki,

talán nem ő rugdossa ki

a lejárt embereket innen?

Nyakkendőben, kihízott ingben.

Nem indul be, aztán repül –

a bűneinkkel egyedül

maradunk. Jobb, ha nincs

sok sötét folt, min széttekints,

mert rád telepszik bármelyik,

és múltad sötét árnyait,

úgy fölnagyítja, szinte sírsz.

Az arcodat az arcradír,

a sorsodat a dzsin, tonik

simán simára rendezik.

Hát készülődj, most indulás,

nem szól a jel, de így szokás,

ki túl sokáig volt szemét,

az eldobta a végzetét,

mi elrepült, de visszaszáll,

és váratlan összekuszál

minden biztosnak hitt napot.

A többit már tudod. Tudod.