Menetiránnyal szemben

Pulóver

                   Balázsnak

Csomót kötöttél a nadrágomra,
nem bontom ki, hagyom.
Mikor egyedül vagyok,
benyomom alá
az ujjam,
forgatom az anyagot.

Kihajolok Budára,
működik a klímaberendezés.
Együtt fázom a villamossal,
pulóverrel takarjuk be a vezetékeket,
nem ülünk menetiránnyal szemben.

Csomót kötöttél a nadrágomra,
bemasnizom.

Szokodi Bea fotója

Vasárnapi ebéd

Szedjük a húslevest, apám néha felbüfög,
anyám a szoba sarkát bámulja, oda kéne elbújnia,
húsz éve tervezi a szökést,
lesi a szemközti házat.
Képzeletben kötelet feszít közénk,
elvégzi az artistaképzést,
lemarad a kötéltánc-workshopról.

Apám kérdezi, hogy megy a suli,
négy éve abbahagytam,
hányas lett a matekod, fiam,
ötös, édesapám, ötös.
Felidézzük az első napot,
büszkén vitt be a suliba.
Megemlékezünk a zsíros mekis kajáról,
amit ajándékba kaptam.

Anyám beül a sarokba,
fejére húzza szoknyáját.
Sikít, hogy őt most nem látja senki,
aztán azért,
hogy miért nem megyünk utána.

Kanalazom a semmit,
mímelem a tésztát,
az apám
a sarokban ülő láthatatlant,
a húslevest,
az ötöst,
a gyerekkortól feszülő öklöm.