Effundam spiritum meum
A fényfoltos nyárból csak te hiányzol.
Forr a vér, tobzódnak eretnek álmok.
Vak tér, és merő képzetek, szememben
merev pillanat, a szél meg sem rebben.
Mint aki rejtett múlttal bíbelődik,
nem érzi a bőrén matató semmit,
a tested tüzes illatát és ízét
kutatom mindenben, öled örömét.
Míg sejtjeimbe szeszély és szenvedély
költözik, parttalan nyár, tündöklő éj
vigyázza lelkem vérvörös tájait.
Tarts velem, megőrzöm forró csókjaid.
Részegít melled illata: ópium.
Még egyszer effundam spiritum meum!*
*Kiöntöm lelkemet (lat.)