Ugrás a tartalomra

Egy különc pénzügyminiszteri közszolga

A híres labdaház. Tulajdonképpen nem lehet eldönteni, hogy ezen a híres júniusi napon egy összeesküvés vagy a forradalom legszentebb aktusát látni – gondolta Jacques-Louis David festményét nézve, amelyen a parázs hangulatú ülés végén a közel 600 küldöttből 576-an írásban is megerősítették esküjüket, hogy a Nemzetgyűlést az új alkotmány elfogadásáig feloszthatatlannak tekintik. Az uralkodó rendek képviselői fejenként egy, míg a társadalom többségét kitevő parasztok és a polgárok összesen egy-egy szavazattal rendelkeztek. Ez váltotta ki a haragot. Vajon, ha ő is ott lett volna, hogyan érezte volna magát? Talán pontosan ugyanígy – tette hozzá magában.

Az angol pénzügyminisztérium képviselője a festménytől visszafordulva grimaszt vágott, és miután leült a székébe, unottan körbenézett az asztalon ülőkön, akik a szünetben szürcsölgették teáikat. Hetek óta egyre rosszabb a kedve. Ez a sok tekintélyes férfi életek millióiról és generációk sokaságáról dönt most és mindörökre, méghozzá úgy, hogy akikről döntenek, nem lehetnek jelen. Hirtelen bevillant neki egy baráti vendégség, amikor az egyik ismeretlen vendég bizalmaskodva azt mondta neki, hogy „szerencsére sok idiótát és degeneráltat” küldtek a frontokra. Meg hogy: „Legalább a természet elvégzi a dolgát ezzel a spanyolnáthával.”

Ma már apelláta nincs, fogcsikorgatott düh, felületesség, vakság, pökhendiség… az ókori tragédia valamennyi eleme annál inkább.

Gallérját kissé kilazította, mandzsettáit megigazította, és megmasszírozta csuklóit. A mindennapjait hosszú ideje megkeserítő zsibbadás nem szűnt meg.

Előtte a 121. és a 297. (b) cikk tervezett szövege feküdt, miszerint „a szövetséges és társult hatalmak fenntartják maguknak a jogot, hogy visszatartsanak és felszámoljanak minden tulajdont, jogot és érdekeltséget, ami a jelen szerződés hatályba lépésének időpontjában német állampolgárok vagy általuk irányított vállalatok tulajdonában van”.

Vele szemben ült két legnagyobb ellenfele. Éppenséggel ugyanabból az országból valók, mint ő. Lord Cunliffe és Lord Summer elégedetten hátradőltek székükben, s buzgón csócsálták a cikkelyek tervezeteit, miközben kavargatták az italaikat, mint két iker, még a mozdulataik is szinte egyformák voltak. Felsóhajtott, majd becsukta fáradt szemeit. Nem hagyta, hogy képzeletét a társadalmi konvenciók irányítsák, ezúttal is szinte bizsergő érzéssel figyelte, ahogy a két férfi egymás mellett ül. A két lord valósággal egy párként támogatta egymást.

Amikor felnyitotta a szemét, ismét lenézett az irataiba, és elkeseredetten lapozgatni kezdte a tervezeteket. A békeszerződés, amely kirajzolódni látszott előtte, valósággal megőrjítette. Egyre inkább rádöbbent, hogy a tervezet szerint a szövetséges államok polgárai és a német polgárok közötti, a háború előtti szerződések érvényteleníthetők vagy felújíthatók a győztesek kívánsága alapján, s így a Németország előnyét szolgáló valamennyi szerződés felbontható, míg Németországot kötelezik a számára hátrányos megállapodások teljesítésére.

Őrület! A 258. cikkely szerint Németország lényegében lemond arról, hogy részt vegyen bármilyen nemzetközi jellegű vagy gazdasági szervezetben! Vagy tényleg megőrültek ezek? Hiába mondom én, hogy még ha Németország 1936-ig évente ki is fizet 750 millió dollárt, addig az időpontig újra több mint a felével nagyobb összeggel fog tartozni a szövetségeseknek, mint 1919-ben?! 1936-tól évente 3,25 milliárd dollárt kell fizetnie a győzteseknek, csak hogy a kamattal lépést tartson. Ez az összeg óriási! A háború kitörése előtt az ország összes exportja alig érte el a két és fél milliárd dollárt. Azokban az években, amikor az ország ennél kevesebbet teljesít, többel fog tartozni, mint az adott év elején. Ha pedig 1966-ban – ezerkilencszázhatvanhatban! –  be akarja fejezni a törlesztést, évente ezenfelül még 650 millió dollárt kell fizetnie, amivel az évi törlesztés összege 3,9 milliárd dollárra növekedik! Ez lényegében azt jelenti, Németország kötelezi magát arra, hogy beláthatatlan ideig nem maga rendelkezik a termelési többletével! Generációk nőnek fel úgy, hogy nem maguknak és a családjuknak fognak dolgozni!

Én ezt nem bírom tovább!

Őfelsége, a király legmagasabb tisztséget viselő szolgája, Lloyd George miniszterelnök végül délután fogadta a köztiszteletben álló közgazdászt. Rövid udvariaskodás után a pénzügyminisztériumi köztisztviselő rögtön rátért a lényegre, és lassan, higgadtan belekezdett:

– Közölnöm kell Önnel, hogy szombaton feltűnés nélkül távozom erről a lidércnyomásos konferenciáról. Itt már semmi hasznosat sem tehetek. Még ezen utóbbi iszonyatos hetek alatt is reménykedtem abban, hogy ön talál valamiféle utat-módot arra, hogy a szerződést igazságos és célravezető okmánnyá formálja. Ezzel azonban már elkéstünk. Az ütközetet elveszítettük. Távozom, hadd örvendezzenek az ikrek Európa pusztulásán, s hadd számolgassák, mi lesz ebből a brit adófizetők része. − A tisztelettudó, ám kevésbé alázatos közszolga ezzel sarkon fordult, és az elképedő miniszterelnököt magára hagyva távozott. Amint megérkezett szállodai szobájába, azonnal összepakolt, és másnap, 1919. június 5-én elhagyta az első világháborút lezáró békekonferenciát.

Amint hazaért, keserűen emlékezett vissza az Eiffel toronyra és az ott kedvesen sétálgató, jól öltözött emberekre. Megragadta kedvenc tollát, és írásban folytatta kavargó gondolatait és számításait: „A gazdasági nélkülözés lassú szakaszokban hódít tért, és amíg az emberek türelmesen elviselik, a külvilág jószerint ügyet sem vet rá. A fizikai teljesítőképesség, és a betegséggel szembeni ellenálló képesség lassan csökken, de az élet valahogyan folytatódik, amíg végül el nem érik az emberi tűrőképesség határát, és a kétségbeesés és őrület válik a tömegek tanácsadójává, fölrázza őket a válságot megelőző tompultságukból. De ki a megmondhatója, mennyit lehet még elviselni, vagy az emberek mely irányban próbálnak majd végül is elmenekülni balsorsuk elől?

John Maynard Keynes tarkójában a zsibbadás nem múlt el, még akkor sem, amikor átnézte a számlákat mint a Cambridge-i Egyetem Eugenikai Társaság kincstárnoka. Csak akkor derült jobb kedvre, amikor legkedvesebb barátja, Duncan kopogott be a King’s College-ben lévő szobájába, amit csak férfiak látogattak. Felcsillant a szeme, amikor meglátta barátja kezében a távcsövet és a szokásos festői készletét, és lelkesen keresni kezdte a papírhegyei között az egyik feljegyzését, amelynek az Állati ösztön címet adta. Egyre izgatottabban kereste a jegyzeteit, miközben gondolataiban a kedvenc tisztásukon járt már, ahol annyi kellemes percet töltöttek el kettesben. Miután megtalálta, hozzácsapta a Cambridge-i Egyetem ornitológiai kézikönyvét, és nevetgélve elhagyták a szobát.

 

 

Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése, valamint a soknemzetiségű nagyhatalmak − mint az Osztrák-Magyar Monarchia vagy az Oszmán Birodalom − egységének megtörése volt, miközben szintén soknemzetiségű utódállamokat hoztak létre Közép- és Kelet-Európában.

Versailles-ban legendák keringtek a Mennyei Ikrekről, akik nem mások voltak, mint a brit miniszterelnök, Lloyd George leglojálisabb segítői, Lord Sumner bíró és az ex-jegybank-vezér Lord Cunliffe. Rájuk és az ausztrál miniszterelnökre, Billy Hughes-re hárult az a feladat, hogy meghatározzák az első világháború után Németországot terhelő jóvátételi kötelezettségeket. Keynes és az „ikrek” közt ádáz konfliktus alakult ki, hiszen jelentősen eltérő összegekben gondolkodtak. A brit miniszterelnöknek, Lloyd Georges-nak egyensúlyoznia kellett a francia követelések, Németország Franciaországgal szembeni, britek által kívánt regionális ellensúlya, valamint a wilsoni 14 pont és a változó hangulatú hazai közvélemény között. Ráadásul George-ot óvatosságra intette, hogy pártbeli hivatali elődje, Herbert Henry Asquith miniszterelnök, akit a háború közepén, 1916-ban cseréltek le, annyira népszerűtlenné vált a választók körében 1919-re, hogy ki is esett a parlamentből. Ugyanebben az évben jelent meg Keynes munkája A ​békeszerződés gazdasági következményei címmel.

A döntéshozók a magyarokkal szemben Európa-szerte kialakult ellenséges hozzáállást sem hagyták figyelmen kívül az 1920. június 4-én, a magyar delegációval aláíratott trianoni békeszerződéssel. A történelmi okirat alapján a Magyar Királyság új határainak megállapításával Magyarország – a Monarchia vezető államával, Ausztriával ellentétben – területének kétharmadát elvesztette. Hasonló mértékű területcsökkenés legfeljebb Mexikó esetében következett be az USA javára a 19. században egy hosszabb folyamat eredményeképpen.

Keynes munkáságának egyik eleme a csordaszellem, illetve az állati ösztönök hatásának vizsgálata volt, amelynek során megállapította, hogy a nemzetközi tőkeforgalom szabadsága kapcsán sokszor még akkor is tőkemenekülés következik be, amikor nincs arra racionális gazdasági ok. Bár Keynes nem érhette meg (1946-ban hunyt el), de Richard Nixon volt az első (republikánus) amerikai elnök, aki a baloldalinak tartott Keynes hívének nevezte magát, sőt Ronald Reagan és George H. Bush is hozott keynesiánus intézkedéseket a gazdaság élénkítése érdekében.

Keynes úgy élt homoszexuális kapcsolatban Duncan Grant festőművésszel, hogy ő egyben később a Lydia Lopokova ballerinával kötött esküvőjén is a tanúja volt. Keynes nemcsak biszexuális és az egyik eugenikai társaság tisztviselője, hanem a Marie Stopes Society for Constructive Birth Control alelnökeként a nők jogainak harcos szószólója, a nők saját testük feletti kizárólagos önrendelkezésének is híve volt.

 


Illusztrációk: Drovenna

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.