Esélytelen véletlenek

[fogást keresve]

fogást keresve az időn sárgadinnyés 
parmezános reggelek nyomába eredsz 
a remegő test az összeránduló 
szemöldök tolmácsolja fenntartásait 
csődöt mond térfigyelőrendszered 
győz a türelmetlen vágy a borzongás felett 
s engedi hogy ízét illatát birtokba vedd… 
kint elered az eső… felkavart múlt 
matat a kitakart emlékek között 
– hitszegők ölelkezése ez – pillája 
némán összezár s fölébreszti 
depresszióba süllyedt érzékszerveit 
– már nem hancúrozni vágyó 
reggel ez a harangszó-ringatta pillanat 
hanem álmok sikolyába fúló kapaszkodás 

esélytelen véletlenek

mostanában nem alszol jól 
mintha várnál valakit hogy segítsen 
feltörni a beszáradt emlékeket 
keresni ami még él s ami még súg valamit 
nem dehogy is akarnád föladni 
csak jó volna beavatottnak lenni 
már nem akarsz messze nézni 
beéred a köréd szűkülő világgal 
hisz rég kiszakadtál a végtelenből 
és beálmodtad magad az esélytelen 
véletlenek közé ahol nincs jövője az időnek 
csupán egy picinyke remény makacskodik 
mielőtt a testet a boncmester átöltözteti 

[akkor még] 

(Sz. E-nek)

akkor még álruhák nélkül szerettünk 
meghalni lehetett de elmúlni nem… 
olykor még fölsejlik a régi mozi 
a park csupasz fái közül visszapillant 
az elkésett esély rándulnak az izmok 
a meszesedő vérkörök a megbántott hiúság…
hagytam hogy kisatírozzon az idő 
hiányos tartalomjegyzéked maradtam 
rosszul idomított szemtanú 
– csak nemrég a szüleid sírjánál állva 
szúrt belém a felismerés hogy ők talán még 
holtukban is álmodnak felőled 
visszaléptem hát oda ahol először 
kapott fényt az elgyávult emlékezet