„Hogy megálljon az idő”
A PIM legújabb, írói naplókat bemutató kiállítása 2024. december 3-ától nyílt meg a nagyközönség előtt, és mivel a naplóírás minden szempontból érdekes irodalmi műfaj, hiszen a magánélet, a történelem, és a művészet kényes határán egyensúlyozik, nagyon kíváncsi voltam rá.
A szisztematikusan elrendezett tárlat először a naplóírás indíttatásaira keres válaszokat falra festett idézetek formájában. Szerb Antal például 1927-ben így okolja meg, miért fogott hozzá: „Naplót fogok vezetni ‒ hogy formát adjak az életemnek.” Illyés Gyula 1959-ben pedig így: „Hogy megmaradjon az élet. Hogy megálljon az idő. Illetve, hogy ennek is, annak is hiedelme keletkezzék bennünk.” Ezután újévi naplóbejegyzésekkel találkozhatunk. Szabó Lőrinc az újévnek igencsak dicsérendő, pozitív lelkülettel vág neki, és azt írja, mindenkinek megbocsát, és mindenkit szeret. A fiatal Erdélyi Józsefet 1916-ban a harctéren érte az újév.
A következő térben már maguk a naplók is megtekinthetők, és egy naplóírói ranglistát is megismerhetünk, amelyből kiderül, hogy a dobogó első helyén Szentkuthy Miklós áll, aki nem kevesebb, mint hatvan évig írta folyamatosan a naplóit. A második helyezett Cs. Szabó László ötvennyolc évvel, a harmadik Fodor András ötvennéggyel, a negyedik Füst Milán harminckilenccel, az ötödik Csáth Géza húsz évvel, és a hatodik Móricz Zsigmond, aki tizennyolc éven át vezetett naplót.
A kiállításon további napló leg…-ekkel is megismerkedhetünk. Kiderül, hogy a legnagyobb méretű napló birtokosa Bölöni Györgyné volt, a legkisebbé pedig Halász Erzsébet. Az is lelepleződik, hogy a legkedveltebb naplóborító a kockás minta, és hogy a legtávolabbról, Kanadából érkezett napló Kemenes Géfin Lászlóé.
Miután megtekintettük Csáth Géza egyik naplójának teleírt oldalait, arra is fény derül, hogy az írók bizony sokszor nem válogatták meg, mibe vezessék napi élményeiket. Lázár Ervin például Lázár Fruzsina második osztályos tanuló egykori matematikafüzetét vette kölcsön, Petri György pedig szintén egy iskolai füzetbe vezette naplóját, bár ő már legalább vonalasba. Ezután a mindenkit izgató, kényes és személyes tartalmakat érintő „zárolt naplók” következnek a tárlaton. Solymos Ida például hosszú évekre zárolta naplói tartalmát, de Szentkuthy Miklós naplóinak egy részét is kizárólag csak 2038-ban szabad kinyitni…
Mivel modern, multimédiás kiállításról van szó, a következő teremben egy kivetítőn megtekinthető, hogyan fonódik össze a naplókban a történelem és a személyes élet. Az Irodalmi Jelen itt annyiban érintett, hogy egyik szerkesztőjének, Laik Eszternek neve is feltűnik Kemény István a Covid-járvány alatt írt naplójában, aki a bejegyzés tanúsága szerint interjút készített akkoriban a szerzővel. A falon lógó fülhallgatókban színészek által tolmácsolt részletek hallhatók többek között Illyés Gyula, Csáth Géza és Móricz Zsigmond naplóiból. A következő tér az útinaplókkal foglalkozik. A vonatkupénak berendezett teremben a videóvetítő a vonatablak mögött elsuhanó tájat imitálja, és Németh László felakasztott, kék ‒ és meglepően jó állapotban lévő ‒ télikabátja is látható.
Az utolsó terembe a rendhagyó, különleges naplók kerültek. Csáth például orvosi könyvébe vezette élete utolsó részében egyre ziláltabb lelket tükröző feljegyzéseit; Munk Artúr vagy Bethlen Pálné babanaplókat vezetett. Csinszka és Ady főleg háztartási kiadásaikat szerették nagy gonddal és pontossággal rögzíteni, amely némileg ellentmond a szertelen Ady mítoszának.
A technika fejlődésével több író a hangrögzítésen alapuló naplókkal kísérletezett, magyarán kazettákra vették fel gondolataikat. Tandori Dezső költő-író hagyatéka például több száz ilyen jellegű kazettát tartalmaz, és e kazetták digitalizált tartalmába a kiállításnak köszönhetően már bele is lehet hallgatni. Tandori hangja és verebeinek csipogása negyven év távlatából szól hozzánk, egészen pontosan 1984. június 10-éből. A költő meg is indokolja, miért választotta ezt a megőrzési formát: írásban nem hallatszana a madár hangja, és a papírt le is piszkíthatja a madár. Egy Flórika nevű fiókáról két felvételrészlet is szól. Az egyikben Tandori lelkesen újságolja, hogy a madár jól van, és tudják etetni, míg a következőn már a haláláról számol be. Egy másik felvételen az író arról beszél, hogy ezek a verebekkel otthon töltött délelőttjei, amikor a rádióban tánczene szól, azokra a gyerekkori délelőttjeire emlékeztetik, amikor betegség miatt nem kellett iskolába mennie, aztán szomorúan megjegyzi, hogy sajnos majd ezek a verebekkel eltöltött délelőttjei is elmúlnak, miképpen elmúltak a gyerekkor szép percei is. Ez így is történt, még jó, hogy e hangfelvételek megőriztek ezekből a pillanatokból valamennyit.
A kiállítás végén egy régi televíziót találunk, amelynek bekapcsolásakor kortárs íróink vallanak a naplóírásról. Bartis Attiláról megtudható, hogy rengeteg naplót írt már, de egyiket sem a nyilvánosság igényével, ezért nem szeretné, ha az irodalomtörténészek vagy a muzeológusok megtalálnák őket, és közkinccsé tennék. De mivel annyi munka van bennük, a teljes megsemmisítésüktől is vonakodik. Ezért Bolyai példáját próbálja követni, aki, bár elégette verseit, de a hamujukat tartalmazó üveget megőrizte. Bartis úgy döntött, a naplóit apró darabokra tépi, és a papírcafatokat üvegbe rakja majd. Ha ezzel a munkájával a halála előtt nem végezne, a megmaradt naplóit Kemény István költő fogja hasonló módon felszámolni. Szavai végén viszont kiderül, hogy van olyan naplója is, amelyet a nyilvánosságnak szán: az álomnaplói.
Az invenciózusan, modernül és szépen válogatott és berendezett kiállítás ‒ melynek kurátora Borbás Andrea, grafikai tervezője Csuport Andrea és látványtervezője Mihalkov György ‒ 2025. augusztus 31-éig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Talán még a néző is kedvet kap ehhez a régen nagy népszerűségnek örvendő, ma már kiveszőfélben lévő műfajhoz, a naplóíráshoz.
További képek a lapozható galériában.
Fotók: Acsai Roland
