Könyvheti ajánló 6. – Böszörményi Zoltán legszebb versei (szerkesztette: Bakonyi István)

2024. június. 10. - 15:51

Könyvheti ajánlósorozatunk 6. részében Böszörményi Zoltán legszebb verseiből kínálunk ízelítőt, a verseket Bakonyi István válogatta és szerkesztette kötetté.

Böszörményi Zoltán (Arad, 1951. december 18.) József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, szerkesztő. A Nyugati Jelen napilap és az Irodalmi Jelen folyóirat alapító-főszerkesztője, a Magyar PEN Club elnöke.

Kolozsvári iskolaévei idején és költői pályája kezdetén Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor és Fodor Sándor volt a mentora. Versei, riportjai, cikkei ez idő tájt a romániai magyar sajtó neves kulturális és irodalmi orgánumaiban jelentek meg.

Torontóban szerkesztette a helyi rádió heti egyórás magyar adását. Két évig a CBC (Canadian Broadcasting Corporation) torontói tudósítója volt.

Első verseskötete, az Örvényszárnyon 1979-ben jelent meg, a második, a Címjavaslatok 1981-ben, szintén Bukarestben.

Az ezredfordulótól sorra jelennek meg újabb verskötetei, és prózaíróként – regények és novellák szerzőjeként – is bemutatkozik. Művei számos nyelven láttak napvilágot, többek között angolul, franciául, németül, oroszul, lengyelül és románul.

A közelmúltban jelent meg Márton László válogatásában Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című gyűjteményes verseskötete a Magyar PEN Club kiadásában. Ebben Bollobás Enikő így ír a költő lírájáról: „Böszörményi költészetének talán legszembetűnőbb jellemzője az, ahogyan megszünteti a gondolat és az érzelem kettősségét, mi több, a konkrét és az absztrakt kettősségét is. Verseiben egységbe olvad össze a szellem és az intellektus, illetve az érzékiség és a szenvedély, igazolva Paul Valéry meglátását, aki szerint »az értelem világának sajátja az, hogy állandó izgalomban tartja az érzéki világ«, miközben a gondolat úgy rejtőzik el a versben, »mint tápérték a gyümölcsben«. Ez érvényes nagy témáit kezelő minden versére, így a természet, a szellem és a szerelem együttállását, az idegenség/otthonosság kérdését (Calgary 1984, Idegen), Istennek a természetben való magasztos jelenlétét (Barbadosi reggel) és a nemzet megmaradásáért való aggodalmát taglaló darabokra, amelyekben – Kabdebó Lóránt kifejezését kölcsönvéve – »a létezésre való rákérdezésnek« lehetünk tanúi.”

Böszörményi Zoltán műfordítóként is ismert: az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg fordításában Traian Pop Traian román költő verseinek magyar nyelvű gyűjteménye Hamuszerda címmel (Irodalmi Jelen Könyvek).

Böszörményi Zoltán legszebb verseit az idei Ünnepi Könyvhétre Bakonyi István válogatta össze egy kötetbe az AB-ART Kiadó gondozásában.

Bakonyi István utószava a Böszörményi Zoltán legszebb versei című kötethez

Egy termékeny lírai életműből nehéz kiválasztani a legszebb 96 verset. S tegyük hozzá: minden ilyen válogatás alapjaiban szubjektív. Nem is lehet ez másképp. És vitatható. De ha már erre vonatkozik a felkérés, ám legyen!

Jelen esetben az Aradról indult és világlátott poétáról, Böszörményi Zoltánról van szó. Akinek életműve igencsak sokirányú. Hiszen verseskötetei mellett fontos prózaírói teljesítménye is, és mindemellett az élet oly sok területén tevékeny. Csak egy példa a sok közül: az Irodalmi Jelen című folyóirat főszerkesztője. Annak idején – 1981-ben, második kötete megjelenése után – a román hatóságok találtak némi kivetnivalót a tevékenységében, és költőnk nyugatra távozott. Hosszú hallgatás következett, de aztán visszatért az irodalom világába.

Legszebbnek tartott verseinek kötetében igyekeztem viszonylag teljes képet adni lírájáról. Nagyjából időrendben. A Ki az, aki visszakérdeztől a Karácsonyi imáig. Az emberi dialógustól az isteni válaszig. A világgal küzdő, azzal (is) párbeszédet folytató költő vallomásai ezek. A hétköznapiság és az ünnepélyesség jelen van költészetében.

Formai gazdagságát is érinthetjük, hiszen a minimális terjedelem, a tömörítés szép példái éppúgy jellemzik, mint a nagyobb lélegzetű művek, közöttük például az „el nem küldött levelek” emlékezetes verspillanatai. Itt is, ott is a gazdag képiség erényeinek egyike. Gyakran egy-egy verscíme ugyancsak ezt mutatja. (Visítanak a fényes tollú délibábok) Ugyanakkor igazat adhatunk Bollobás Enikőnek, aki szerint Böszörményi Zoltán lírájának erénye, hogy megszünteti a gondolat s az érzelem kettősségét, „mi több, a konkrét és az absztrakt kettősségét is”. Igen, az intellektualitás és az érzelmek áradása egymás mellett van jelen ebben a lírai életműben.

A szülőföld, Arad jelképisége sem marad említetlenül. Hiszen a történelmi érzékenység jelenlétét sem feledhetjük nála. „…Aradom a bearanyozott glóriám…” – vallja. Arra szolgáltat példát, hogy a magyar költő, éljen bárhol a világban, az összekötő szálakat nem tépheti szét. És kötődik a kisebbségi léthez is, hiszen elődei és sors- és kortársai hasonló élethelyzetekben írták műveiket. „Mondd a verset, hogy belélegezhetővé váljon a valóság…” – írja A vers első sorában, és persze hogy eszünkbe juttatja Kányádi Sándor híres mondatát arról, hogy az a vers, amit mondani kell… S a Böszörményi-versek jól mondhatók! Van akusztikájuk, zeneiségük, gondolatritmusuk.

Nyelvezete bővelkedik a metaforikus szépségekben. Akkor is, ha látjuk: a műfaji átcsapások sem ritkák, hiszen találunk epikus részleteket is a szövegben, hogy aztán a továbbiakban a lírai emelkedettség megjelenjen. Egyik legemlékezetesebb költeménye a Megmaradni. Építkezése József Attila hosszúverseire emlékeztet, de a „mégis-morál” is megjelenik benne. Magyarságvers a javából. Nyilvánvalóan hatott versbeszédére a nagy költőelőd, ám az sem lehet véletlen, hogy Faludy György is elismerően szólt róla. Mint ahogy Pilinszky János szellemi rokona is, ha rendkívüli tömörségű verseire gondolunk.

És emlékezik Kertész Imrére, Kocsis Zoltánra vagy Bodor Pálra – többek között a szellemi nyitottság jegyében. Mint ahogy ezt igazoljak az ún. „el nem küldött levelei” is. Ezek között van olyan, amelyben a címzett stílusbeli sajátosságai is föl-föltűnnek, például a Csoóri Sándort megidéző műben. A címzettek közé tartoznak olyan szerzők, mint Updike, Konrád György, Szőcs Géza vagy éppen Tandori Dezső. Sajátos és izgalmas kísérletek ezek a szövegek, egyenletes színvonalon. Megjelennek bennük a különböző sorsok és életutak. Sokszor a szabadság fogalmának körüljárásával, műfajteremtő szándékkal.

Böszörményi Zoltán költészete arra példa, hogy jelenkorunk költészete is alkalmas a lét teljességének bemutatására. A fenti jellemzést még kiegészíthetjük azzal, hogy az ilyesfajta költői hang arra is alkalmas, hogy vigye a magyar irodalom jó hírét a világba. Nem vitás, hogy maradandó értéket hozott létre eddigi lírai életművével. S ez az életmű nyitott még!

Ízelítő a kötet verseiből

Halandónak Isten nem írt soha ily meghatóan

Szöveget másol íróasztalomra a napfény.
Naponta, tudatosan,
hátha egyszer végképp megfejtem szavait.
Halandónak Isten nem írt soha ily meghatóan.
Az ördögűzést nem várja el tőlem,
azt akarja, legyek olyan, amilyennek
megteremtett: kíváncsi és szorgalmas.
A földi kincseket ne kívánjam,
a művészet adjon értelmet életemnek.
(Szavakat szeretve a szerelmet szeressem!)
Ne féljek!
A félelem megrontja az embert.
Olyan legyek, mint a tűzhányó:
jót, rosszat lövelljek az égbe,
s tisztuljak meg, hogy tisztítani tudjak.
Csak a hitet nem kérte tőlem soha számon.
Minek is tette volna?
Aki hisz, úgyis keresztre feszül egyszer.

A szó homlokára csillag feszül
Októberi emlék

Ha nem mondjuk el, senki sem mondja,
mi esengve fáj, s belülről éget,
lázálommá vált, szégyenét ontja,
piramist épít, szíveket tépdes.
Ha nem látjuk meg, senki sem látja,
mi lett velünk, és mire ébredünk.
Eleink vére, szökkenő láza,
mártíromsága magas bércet ül.
Ha nem halljuk meg, senki sem hallja,
ami a mélyben motoz ellenünk.
Megkötözve a semmit akarja,
az égi látomás ellenszegül.
Ha nem verjük meg, senki sem veri
árnylovasok bősz hadát belül.
Mi messze visz, az bennünk emberi.
A szó homlokára csillag feszül.

Ahol a szerelem naponta kiköt

A fájdalom ágaiba
kapaszkodom,
hogy ne felejtsem
az öröm szakadékait,
a lármát,
a gyermekek kacagását,
mindent,
ami ehhez az emberi világhoz köt.
Tájakat képzelek neked,
szőke homokpartot,
ahol a szerelem
naponta kiköt.

A kötetben olvasható versek

Ki az, aki visszakérdez?
Teherdobozok
Béna mosolyom elé
Téglaház
Én, a lélek nyílt és őszinte partizánja
Csillagharamia
Ide tartozom
Lélegző tájak
Vissza
Közérzetem
Jó elődeim
Közöny
Képlet
1999
Idegen
Visítanak a fényes tollú délibábok
Tavaszváró
Arad
Tágas teret
A mondat
A vers
A pillanat
Az idő
Sortüzet
Majorana Kölcseyt idézi
Antiguai képeslap
Létem pora
A veréb
Katedrális az örök télnek
Egy álom alkatrészei
Ha benned már nem ragyogok
Szavaidat oltod
A vers nem lett osztályharcos
Halandónak Isten nem írt soha ily meghatóan
Megmaradni
A vámos egyetlen szál virága
Dizájn
Eszme
Az arc
A szó homlokára csillag feszül
Fénypórázon
Krúdiász
Búcsú Bodor Páltól
Mint aki nem fut mindhiába
El nem küldött levél John Updike-nak
El nem küldött levél Konrád Györgynek – A sejtelem és a képzelgés örvényei
Suttogó levelek ölén
Hajnali látomás
Képzeletem fűszálai
Hóhullásban
Ne röppenjen el
Simogató
Ahol a szerelem naponta kiköt
Karácsony Acapulcóban
El nem küldött levél Csoóri Sándornak
Délibáb
A tudatom játszik velem
El nem küldött levél Bogdán Lászlónak
El nem küldött levél Szőcs Gézának
Szőcs Géza-apokrif
Az első hajnalon
Az évek ragyogásában
A jövő arca
Apokrif párbeszéd: Bartók Béla és Pilinszky János levélváltása
El nem küldött levél Salvatore Quasimodónak
El nem küldött levél Tandori Dezsőnek
A lélek varázsbotja
Így vigyáz, ha vigyáz rád a sors
Fohász
Csillag a csillagcsordában
A dezertőr
A költőkről
Menekülnék, de nem teszem
Amint a lélek
Ábránd
A quabradai sziklaugrók bátorsága
Barbadosi elégia
Felragyog a remény gyémántja
Francesco Petrarca
Összeszorított szájjal ül a lélek
Dal a szélben
Kakas kiált
Az erdei lak emléke
Korom
Balatoni szonett
Darabokra tépve
Gyergyó felől
Éhség
Magány
Paradigma
Mint dobot
A fák lelkiismerete
Torontói levél
El nem küldött levél Lászlóffy Aladárnak
Második el nem küldött levél Szőcs Gézának
Karácsonyi ima