Sématerápia

Egy, kettő, három, négy, öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz. Egy, kettő, három, négy, öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz. Még egyszer elmondom. Még egyszer visszamegyek, ellenőrzöm, minden rendben van-e. Újra bezárom az ajtót, megnéztem a vasalót, ki van-e húzva a konnektorból, mindig kihúzom. Remeg a kezemben a kulcscsomó, egymáshoz ütődnek a fémek, anyám kertjében hallani hasonlót, ázsiai szélcsengő, szebben cseng. Rendben minden, kijutok az utcára, bezárom a kaput, megnyugszom.

Sokat kell sétálni, nem szállok buszra, se villamosra, jobb egyedül, kitisztul a fejem. A monoton mozgás jót tesz az idegpályáknak, menni kell a jól bevált pályákon, rengeteg útvonal létezik, járjon be annyit az ember, amennyit csak tud. Kilométerenként kizuhan az agyból egy rossz gondolat. Tíz kilométer alatt nem érdemes elindulni.

Franci, hallom a hátam mögül, Franci, ismétli egy hang. Nem fordulok meg. Lépek kettőt előre, megtorpanok, a környéken nem sok igazvörös Franciska lakik, felismertek, nem mehetek tovább. Lassítok. Akárki is az, nincs kedvem hozzá. Meg kell fordulnom. Ránézek. Rohan felém, nyakamba ugrana, örül nekem, nem tudja hova tenni a két kezét, nyurga, hirtelen, esetlen, meg akar ölelni, kitérek előle. Petya, mi van veled, kérdezem. Péhádés vagyok Pécsen, képzeld, felkértek egy nemzetközi projektre, válaszolja. Szívből gratulálok, mondom. Lélegzetvételeknél kitárul a szívem, több levegőt tudok beszívni. Meghat a volt osztálytársam sikere, jó lenne sikeres lenni valamiben. Petya, mennem kell, ne haragudj, írj rám, kíváncsi vagyok a részletekre, mondom neki, és elindulok. Gépelni, csetelni jobban tudok, ott nem kell nézni a másik arcát, nem látják az enyémet sem.

Hülyének nézett, idiótának, nem tudom. Mondtam volna, hogy tanulok, vagy dolgozom. Nem mondtam. Örült nekem, most meg kiábrándult, mi lett a lányból, vékony, furcsa, nem mosolygott, nem beszélt. Ezt gondolja rólam. Szegény Franci itt bóklászik a kerületben, ezt gondolja rólam. Biztos látott máskor is, ha kimegyek a boltba, körbe-körbe sétálok a telepen, mindenki látja, jobb lenne otthon. Nem maradok otthon. Nem vészes a helyzet, eltúlzom, nem foglalkoznak velem, akivel összefutok, megismer, ennyi. Lesétálom a tízest, kisöpröm ezt a baromságot a fejemből.

Egy, kettő, három, négy, öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz. Egy, kettő, három, négy, öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz. Mondogatom, észreveszem, leállítom. Egy, kettő, három, négy, öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz. Öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz. Öt. Hat. Hét. Nyolc. Kilenc. Tíz. Rohadt életbe, elég már, befejezem. Hány öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tízért kellene mennem gyónni Lajos atyához a babonák miatt, nem tudom.

Tizenhat éve nem voltam munka nélkül, rám szakadt az idő, finom illatú a nyár, orromba szállnak a hófehér szöszök, vibrálnak a napfénytől a fák közti rések. Felnézek az égre, fűzfát látok, világoskék végtelent, Balaton, szabad vagyok. Ez nem Balaton, szabad vagyok, oda megyek, ahova akarok, állok a létrán a Kerényi néninél, vizes ruhával törlöm a gázcsövekről a port, a zakózsebemben megcsörren a mobilom, billen az ezüst létra, a Tescóban vagy a kisháztartásiban, a Selmeczi végén lehet ilyet kapni, le kell másznom azonnal, öthathétnyolckilenctíz. Nem esem le, fél siker. A dékáni hivatalból hívnak. Nyelvvizsga hiányában nem fogok tudni segíteni, nem az én hatásköröm, mondja az iskolatitkár. Szóltunk ezerszer, mondja, a tanszék honlapján is kint van az információ, részletesen elmagyaráztuk, hogy változás lehet oktatásügyben. Ne várja meg, hogy baj legyen, ha nem érdekli, nem hívom többet, nem pazarlom olyanokra a drága időmet, akik nem foglalkoznak a jövőjükkel, sorolja az érveit Marosvári Mariann a vonal másik végén. Hallom, beszél, a szavak nem tapadnak az agyamban, egy dalt dúdolok, beyaz gül, kırmızı gül, fehér rózsa, piros rózsa. Az Anatolian albumon a négyes szám, sokszor visszaléptettem, majd kimásoltam egymás után tízszer. Szól a keleti dallam a fejemben, a tanszéki titkárnő már letette, kész lettem, csillognak az ablakok is, elköszönök, jövök egy hét múlva.

Franci, a kis vörös még mindig itt bóklászik, nem tudom, mi van vele, megkopott a fénye, nincs semmi a szemében, a haja még csillog, ezerből is felismerném, tuti ezt meséli valamelyik volt általános iskolás osztálytársam egy másiknak. Senki nem ragadt itt, családot alapítottak, majd visszaköltöztek. Visszahívja az embereket a környék, nem találják a helyüket máshol, szűkös lesz a belváros, vagy túl nagy a zavar. Itt szép gyermekeik lesznek, feleségük, férjük, romantikáznak a kertjükben esténként, grillkolbászt sütnek meg hatalmas fej gombákat, megszórják durvára őrölt sóval, rózsabors is kerül rá, a kispiacon veszik hozzá a paradicsomot és a tévépaprikát, az is itt terem.

Mindenki elmegy. Amikor már érettebb az ember, a legtöbben elmennek, természetes, ez az élet rendje, elmennek, és kész. Egyszerű, mint a pofon. Amikor kaptam, egyszerű volt, mégsem mentem el, soha sem sikerült. A férfiak nem szeretik a bonyolult nőket.

Elmentél, kérdezi, túl szép a hang, selymes, nem tetszik, anyám szélcsengője erősebben cseng, felidézem, válaszolok, itt vagyok. Kimegyek a fürdőszobába, belenézek a tükörbe, nincs hányingerem, ömlik a testemre a víz, elfolyik, pazarlás, nem érdekel, menjen, vigyen el mindent, utálom az állóvizet. A Balaton más. A régi szerelmem oda vitt nyaralni. Néztük a mozdulatlanságot este, évekig jártunk, nem emlékszem, meddig, a hangját sem tudom felidézni.

Apám régi hangját sem tudom felidézni. A kedvenc zakóját igen, én vittem a tisztítóba, ugyanolyan anyaga volt, mint annak a zakónak, ami a túl szép hangú férfié volt. Ha ittfelejtette a zakót, betettem a szekrénybe, ne lássam, amikor újra jött, kiakasztottam egy vállfára, mintha azóta itt lógna. Mondott valamit, azóta lóg a levegőben, majdnem ugyanazt a jelzőt használta, amit apám gyerekkoromban, szépségem, gyönyörűségem, nem emlékszem. Szépségem. Gyönyörűségem. Állítólag szép kislány voltam, csodaszép, nem tudom, apám a pénztárosnőnek is azt mondta, gyönyörű. Az Ápiszban az eladónak is, miközben ceruzákat válogattunk, ő is gyönyörű volt, meg a felszolgáló a Korona szálló aljában, ahol a legjobb volt a kávé meg a somlói és a Gundelben, a Robinsonban, a Vörös Postakocsiban. Mindenhol gyönyörűek voltak.