Birta-Székely Noémivel a fejlesztő irodalomterápiáról, a pedagógusok önismeret-fejlesztéséről, a versek esztétikai értékéről, az irodalom- és művészetterápia iskolai hasznáról beszélgettünk. A novemberi hónap alkotójával készült anyagunk beharangozza a Pszichologosz nevű új rovatunkat is, amelyben az irodalom, a művészetek és a pszichológia viszonyával foglalkozunk. 

Szilágysomlyón születtél, egyetemi tanulmányaidat Kolozsvárott, a Babeș¬¬–Bolyai Tudományegyetemen végezted pedagógia–magyar nyelv és irodalom szakon, majd ezt követően Budapesten az ELTE Neveléstudományi doktori iskolájában szereztél doktori fokozatot. 2022-ben a Pécsi Tudományegyetemen két éves biblioterápia-képzésen vettél részt. Jelenleg a BBTE Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet egyetemi docense vagy, közben irodalomterápiás csoportokat vezetsz Kolozsváron, jelentek meg gyermekverseid és meséid a Bárkában, Napsugárban, és azt is látom, hogy hangsúlyosan figyelsz a kortárs irodalmi művek népszerűsítésére a munkád során. Először személyesen a BBTE Alkalmazott Pszichológia Intézet legutóbbi konferenciáján találkoztunk, ahol irodalomterápiás workshopot vezettél, emlékszem, hogy egy Szabó Magda szöveggel dolgoztunk a csoportban, és rendkívül megmozgatta a jelenlévőket a tevékenység. 
Ha visszatekintesz az egyetemista éveidre, foglalkoztatott már akkor az irodalom önismeret-fejlesztő, önreflexív szerepe, hol volt ennek a pályának az origója, meg tudnád határozni?

Az irodalom szeretete a középiskolára tehető, akkor kezdtem el masszívan olvasni, akkor kapott el a gépszíj, de akkor kezdtem el írni is, először naplót, majd verseket. Ha visszaemlékszem, sosem gondoltam úgy az irodalomra, mint hasznos, lexikális műveltséget kialakító eszközre. Mindig szívből olvastam. Eszembe jutnak a nagy felismerések, a felfokozott érzelmek, sírások, amiket olvasás közben átéltem. Na és anyukám hangja, ahogy szólít éjjel, hogy kapcsoljam már le a villanyt 😊. Egyetemista éveimben az irodalom alap volt, hiszen bölcsészszakra jártam, de az önismeret is. Az egyetemi képzésünk nem tartalmazott ilyen foglalkozásokat, viszont mi kerestük a lehetőségeket. Elmentünk pszichodrámás önismereti csoportba, mert éreztük, hogy ez kell, fontos, személyes és szakmai szempontból is. Később a munkám kapcsán azt láttam, hogy a pedagógusok képzésébe (és minden segítő szakmáéban) alapvető, elengedhetetlen, hiszen egy pedagógus a személyiségével dolgozik. Ezért mindent megtettem, hogy valahogy becsempésszem az önismeretfókuszú tevékenységeket a munkámba, mert sajnos a képzés még mindig nem tartalmazza ezeket. 

A biblioterápia keretén belül a fejlesztő ágat választottad. Mit is jelent ez pontosan? Miben különböztethető meg a fejlesztő ág a klinikaitól? 

Az irodalomterápia művészetterápiás módszer. Két fő területe van: a fejlesztő- és a klinikai. A személyiségfejlődést támogatja szövegek élményszintű felhasználásával. Klinikai területen főként kiegészítő terápiaként alkalmazzák. A fejlesztő irodalomterápia az egészségesek terápiája, és az életvezetéssel (párkapcsolat, válás, karrier, szülői szerepek, veszteségek, gyász stb.) kapcsolatos elakadásokban, a szakmai önismeretben, de a személyiségfejlődés (kommunikációs készség, empátia, problémamegoldás stb.) szinte minden területén alkalmazható. Gyermekek esetében az életkori sajátosságokból adódó problémák pontosítása és megoldása terén hasznos. A fejlesztő ág sokkal közelebb áll hozzám, hiszen pedagógus vagyok, úgy érzem, ezen a területen tudok hasznos lenni.

Kutatási területed a pedagógusok szakmai önismerete. Mennyire tud egy pedagógus önfejlesztésre figyelni? Milyen tapasztalataid vannak e téren? 

Sajnos napjainkban a pedagógusok túlterheltek, sok az órájuk, sok a dokumentáció, amit el kell készítsenek, egyesek több iskolába is ingáznak, hogy kijöjjön az állásuk. Egy ilyen zaklatott és terhelt munkabeosztásban a legtöbb pedagógus nem tud időt szakítani az önfejlesztésre, örül, ha a kötelező továbbképzésekre eljut, azokat kibírja. A paradoxon viszont, hogy pont emiatt is nagy szükségük lenne a mentálhigiénés szolgáltatásokra. Nem beszélve arról, hogy a pedagógus munkája szellemi és érzelmi szempontból is terhelt, hiszen folyamatosan változó, fejlődésben lévő gyermekekkel, azok szüleivel, valamint pedagógus kollégákkal dolgozik. Személyes és szakmai szempontból is nagy igénye van az önfejlesztésre. A lehetőségek viszont eléggé gyérek. Az iskolapszichológus is túlterhelt, emiatt hozzá kevésbé tudnak fordulni. Alig vannak olyan lehetőségek, ahol legalább havonta egyszer, vagy, amikor szükségét érzi, elmehet, és magát helyezheti fókuszba, ventilálhat.

Milyen műfajú szövegekkel dolgozol a foglalkozásokon? A vers hatékonyabb, vagy inkább próza? 

Nagyon szeretem a verset, mert kompatibilis a másfél, két órás irodalomterápiás foglalkozás időszerkezetével. Szoktam rövidebb prózai műveket is vinni, novellákat, meséket, de volt, hogy egy dalszöveg is nagyon jól tudott működni. 

A könyvespolc előtt című fogadkozásod havi rendszerességgel tartod a Megyei Könyvtárban. Miben merül ki ez a fejlesztési program pontosan? 

A könyvespolc előtt egy nyílt irodalomterápiás csoport felnőtteknek, azaz nemtől s kortól függetlenül bárki felnőtt csatlakozhat. Nem tematizált, hanem olyan, mindenki számára fontos, életvezetéssel kapcsolatos témákra fókuszálunk mint a szabadság, magány, változás, ünnep, szeretet, veszteségek stb. Persze ezek tervek, de egy csoportvezető mindig nyitott a résztvevő által hozott problémára, és úgy alakítja a beszélgetést, hogy a jelen lévőket segítse. 

A csoportterápiákon nem az irodalomismereten vagy a szöveg szemantikai hálóján van a hangsúly, a szerzők személye sem hangzik el, inkább arra fókuszálsz, kiben mit indít el a szöveg. Kíváncsi vagyok arra, mi alapján válogatsz irodalmi műveket. Mennyire fontos ilyenkor a saját viszonyulásod az illető műhöz? 

A szövegválasztást nagyban befolyásolja a célcsoport, mennyire ismerem a résztvevőket, mi a foglalkozásuk stb. Természetesen nem tudom kizárni a saját viszonyulásom, és mikor azt gondolom egy szövegről, hogy ez nagyon jól tudna működni, abban benne vagyok én is. Szerencsére vannak már olyan kézikönyvek, amelyek segítik az irodalomterápiás munkát, azaz kipróbált szövegeket ajánlanak. Az irodalomterápiás képzés alatt pedig rengeteg olyan szöveggel ismerkedtem meg, amelyeket már évek óta használnak a szakmában. A szerző kilétét csak abban az esetben szoktuk elhallgatni, ha azt gondoljuk, hogy ez befolyásolná az olvasatot. Népszerű szerzők esetében a résztvevőben már lehet egy olyan attitűd, ami meghatározhatja a hozzáállását a szöveghez.  

Mi dönti el, hogy egy irodalmi mű hatásos-e? Vannak olyan jellemzők, amelyek több impulzust, reflexiót váltanak ki a csoportodból? 

Nagyon sokszor dolgozom kortárs szövegekkel, hiszen ezek legtöbbször a ma emberének problémáit, életvezetését dolgozzák fel. Ha ismerős a helyzet, a résztvevő is könnyebben tud kapcsolódni. Számomra egy szöveg szépirodalmi színvonala a döntő. Próbálok úgy választani, hogy ne legyen közhelyes, ne puffogtasson „majd én megmondom” típusú bölcselkedéseket. A versek vagy a lírai szövegek ezért is alkalmasak, mert árnyaltan és sűrítve fejezik ki az élményeket és érzelmeket. 

A versek segítenek azonosítani, megfogalmazni az érzelmeinket 

Farkas Árpád nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas költőnk szerint a vers megtisztítja az érzelmi járatainkat. Mit gondolsz erről? 

Egyetértek. Sokszor gondoljuk azt egy jó verset olvasva, hogy ezt mi is pont így érezzük, mi is pont így fogalmaztunk volna meg. Sokféle problémával, érzelmi válsággal találkozunk életünk során, de nem mindig vannak meg rá a megfelelő szavaink, hogy ezt meg is nevezzük. A versek kimondják helyettünk, segítenek azonosítani és megfogalmazni érzelmeinket. Egy olyan csatornát kínálnak, amelyen keresztül támogatják, áramoltatják az érzelmeket. 

Mondhatjuk azt, hogy a fejlesztő irodalomterápia érzelemfókuszú? 

Szerintem minden önismeretfókuszú terápia az. Nehéz lenne érzelemmentesen viszonyulni önmagunkhoz. 

Azt tapasztalom, hogy a kortárs irodalmi szövegek egy szűkebb réteget tudnak csak megérinteni, illetve az is gond, hogy nem jut el a mű az olvasóhoz. A gyógyító irodalom – ha nevezhetjük ennek az irodalomterápiát – lehet az egyik útja annak, hogy a kortárs szövegeket jobban megszeressük? Ha az olvasó önkifejezésre, érzelemszabályozásra használja a szöveget, felfedezzük az irodalom „hasznosságát”. 

Igen, hiszen tapasztaltam, hogy nem ismerték a résztvevők a szerzőt, de megszerették és tovább is olvasták, keresték a műveit. Az irodalomterápiának nem titkolt szándéka az olvasásnépszerűsítés, az olvasóvá nevelés. Olyan csoportokban, ahol a résztvevők nem olvasnak, lehet egy ilyen utóhatása a terápiának, hogy felismerik, az irodalom élni segít, és nem csak az iskolába való a magyar nyelv és irodalom órákra. 

Pedagógusokkal foglakozván biztos jobb rálátásod van arra, hogyan lehet a fejlesztő irodalomterápiát az iskolában, a kamaszok, kisiskolások körében népszerűsíteni. Sok ismerősöm panaszkodik arra, hogy a gyermekét nagyon nehéz rávenni az olvasásra. Hogy segíthet ezen az irodalomterápia, esetleg a pedagógusok fejlesztése?

A pedagógus csoportomban résztvevők sokszor számolnak be arról, hogy viszik tovább saját gyakorlatukba is a foglalkozáson átélteket. Többször is elhangzott az a kijelentés, hogy milyen jó lenne így is tanítani az irodalmat. Vannak próbálkozások, hiszen ismerek olyan pedagógust, aki tudományos, módszertani dolgozatot is írt a témában. Az irodalomterápiás foglalkozásokat külsősként bevinni az iskolába kicsit nehezebb, mert szülői, igazgatói  engedély kell hozzá. Viszont van kimondottan pedagógusoknak szóló fejlesztő irodalomterápiás képzés Magyarországon. Ha azt egy pedagógus elvégzi, könnyedén be tudja építeni a munkájába, szaktárgya oktatása közben vagy osztályfőnöki órán is. 

Te magad is írsz, meséket, verseket publikáltál. Mi vezetett az alkotáshoz? 

Az első kérdés kapcsán említettem, hogy középiskolás koromban kezdtem el írni, de nem találtam annyira jóknak ezeket az alkotásokat, hogy publikájam őket. A gyermekeim születése volt az a tapasztalat, ami esetében úgy éreztem, hogy ez már olyan, amit meg lehet mutatni. Gyermekeim nevelése, fejlődésük, az őket ért hatások olyan inspirációs erővel hatottak rám, amit ilyen módon tudtam csatornázni.  

Szoktál saját szövegeket is bevinni foglalkozásokra? 

Nem. Azt gondolom, nehéz lenne elvonatkoztatnom. Csoportvezetőként fontos, hogy ne én legyek a fókuszban, és, ha lehet, vonjam ki magamat az érzelmi folyamatokból, hiszen mindkettőt, azaz a csoportvezetést és a folyamatokban való részvételt, nem lehetséges egyszerre működtetni. Ha saját szöveget vinnék be, az érzelmileg meghatározná a hozzáállásom, ezért nem találom szerencsésnek. 

Az expresszív írás is a terápiás folyamat része lehet

James W. Pennebaker a nyolcvanas években kezdett el foglalkozni az expresszív, érzelemkifejező írás mentális és fizikális egészségre gyakorolt hatásával, kutatások sora erősítette meg azóta a pozitív hatásokat, kimutatták többek között, hogy a pszichoszomatikus betegségekre is jótékony hatással volt. A szakmai pályafutásod során milyen tapasztalataid vannak ilyen téren? 

Az expresszív írásra mindig biztatom a résztvevőket és a hallgatóimat is. A naplóvezetés is egy expresszív írásforma, amit hasznosan tudunk alkalmazni a pedagógusok önreflexiójának fejlesztésében. Az írásra időt kell szánni, amit nem mindenki tud megengedni magának, viszont, aki kipróbálta, általában véve pozitív tapasztalatokról számol be. 

A csoportterápiákon alkalmazol expresszív írásterápiát is? 

Nem mindig van rá idő, ezért házi feladat marad 😊. Arra viszont van példa, hogy nem mindenki érzi jól magát a kreatív írásgyakorlatokban, ezért ilyenkor mindig felajánlom, hogy, ha nem megy a kreatív írás, nyugodtan alkalmazza az expresszív írást, hiszen az nagyon fontos, hogy komfortosan érezze magát a foglakozáson. 

És apropó miért csoport? Milyen jelentősége van annak, hogy ezek az ülések csoportosan valósuljanak meg, és nem egyéni terápiákban? 

A csoportos terápiának rengeteg előnye van az egyéni terápiához képest. Vannak olyan terápiás tényezők, amelyek csak csoportban működnek. Ilyenek az egyetemesség, az utánzás, az interperszonális tanulás vagy a csoportkohézió. Mikor résztvevőként ráébredünk arra, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, hogy mások is küzdenek hasonló vagy akár nehezebb dolgokkal, segít megérteni sajátunkat. Nagyon erős élmény tud lenni, amikor egy résztvevő megosztása ráébreszt valakit valamire, és ezt ki is tudja fejezni, meg tudja köszönni, vagy el tudja engedni. Az empátia és a tolerancia fejlődéséről nem is beszélve, hiszen mások problémái elfogadóvá és érzékenyebbé tudnak tenni saját problémáinkkal szemben. A csoporthoz való tartozás, az ott kialakult bizalmi légkör is olyan tényező, amit másképp nehéz megteremteni. 
 

Hogyan fejleszthető ezzel a módszerrel gyermekek pszichológiai jólléte, és mennyire nyitottak rá a pedagógusok? Összefonódik-e más művészetterápiás tevékenységekkel? Van egyáltalában nálunk ennek hagyománya? 

Sajnos nincs hagyománya, és, ha alkalmazzák is a pedagógusok, a legtöbbször ösztönből teszik, nem tudatosan. Természetesen összefonódhat más művészetterápiával is, mint például a zene-, tánc-, mese- vagy kreatív terápia. A gyerekek esetében, főleg ha fiatal korosztályról van szó, ez elengedhetetlen, hiszen őket izgalmas és interaktív tevékenységekkel lehet megfogni.  

C. G. Jung Pszichológia és költészet című művében a következőképp fogalmaz: „Nyilvánvaló, hogy a pszichológia – mint a lelki folyamatok tudománya – kapcsolatba hozható az irodalomtudománnyal. Hiszen az emberi psziché minden tudomány és művészet anyaöle és hordozója. A psziché tudományának ennélfogva képesnek kell lennie egyfelől egy műalkotás  pszichológiai struktúrájának magyarázatára, másfelől azoknak a lelki feltételeknek a feltárására, amelyek az alkotó ember kreativitása mögött húzódnak.” Foglalkozol a művek ilyen értelmű struktúrájával? 

Az irodalomterápiás munkámban és az irodalmiban is inkább maga az alkotás érdekel. Nem szoktam mögé nézni, keresni, kutatni az okokat. A szerzői motiváció inkább csak érdekességként érdekel, tudományosan nem foglalkoztam ezzel. 

Hogyan segítheti az irodalomterápia a pszichológiai tanácsadást, vannak-e ennek Erdélyben hagyományai?

Sajnos nem tudok róla, hogy lenne hagyománya, de ehhez a pszichológusokat kellene megkérdezni. Mikor elkezdtem az irodalomterápiás tanulmányaimat, kerestem, kutattam romániai szakembereket, de nem találtam. A kreatív írásra van példa, sok képzéssel, műhellyel találkoztam, ahol ezt a módszert alkalmazták. 

Ha ki kellene emelned tíz olyan szöveget, amely minden esetben működött a csoportfoglalkozásokon, melyek lennének azok? 

Tóth Krisztina: Idő, idő, idő; Szabó T. Anna: A változás; Demény Péter: A jó tanár; Áfra János: Félreértések kicsiny tárháza; Háy János: Élmények; Erdős Virág: Hazudós mese; Lázár Ervin: A kalapba zárt lány; Szabó Magda: Ezüstgolyó; Túri Tímea: Találkozás egy fiatal lánnyal; Kántor Péter: A könyvespolc előtt.

Dean Keith Simonton amerikai kreativitáskutató nevéhez fűződik az őrült–zseni paradoxon elnevezés, az ő kutatási eredményei szerint a rendkívül kreatív személyek körében nagyobb arányban fordul elő a pszichopatológia, mint a kevésbé kreatívak körében, azaz egyenesen arányos a kreatív produktivitással a pszichopatológiás zavar. Sarkítva fogalmazhatunk úgy is, hogy a kiemelkedő alkotókra, tudósokra, feltalálókra nagyobb veszélyt jelenthet a saját kreatív énerejük, mint amennyi „hasznot” hoz. Mit gondolsz erről? 

Nem foglalkoztam az őrült–zseni jelenség kutatásával, de mindig lenyűgözött egy-egy történet. Önmagukra nézve valószínűleg káros, de az alkotói folyamatra és magára az alkotásra a megszállottságszerű hozzáállás mindenképpen produktív lehet.

A foglalkozásaidon találkozol ilyen rendkívül kreatív személyiségekkel is, akiknek az irodalomterápia, mások szövegeihez kapcsolódás segíthet az önreflexióban, esetleg kiegészítő terápiaként működhet? 

A fejlesztő irodalomterápiában nem foglalkozunk klinikai esetekkel, azaz kizáró jellegű a részvétel, ha az egyén bármilyen pszichés zavarban szenved. Kreatív személyekkel viszont már találkoztam, akik nagyon jól érezték magukat a kreatív írásgyakorlatokban, és fontos felismerésekhez is segítette őket. 

Sok kreatív személy azért nem fordul pszichés problémákkal szakemberhez, mert úgy véli, hogy az állapot alkotófolyamat forrása, és hogy a kezeléssel veszítene a kreatív produktivitásából, illetve stigmatizációhoz is vezetne adott esetben a segítségkérés. Csak a szomorúságból, traumákból származó mű lehet hatásos? 

Szerintem inkább az van, hogy nem természetes számunkra, nem alapelvárás magunkkal foglalkozni, nem része a kultúránknak. Aki egészséges, és általában véve elégedett az életével, annak eszébe sem jut, hogy szakemberhez forduljon. Mivel legtöbbször olyankor kerülünk közel bármilyen mentálhigiénés szolgáltatáshoz, ha baj van, vagy elakad az életünk (valamilyen veszteség: válás vagy gyász, bántalmazás stb.). Nyilván ezek a helyzetek szomorúak és traumatikusak, ezért is segíthetnek a hasonló tartalmú szövegek. 

A szomorú vagy a boldog vers hatékonyabb? 

Maria Kraxenberg és Winfried Menninghaus 2017-ben végzett kutatása arra világít rá, hogy a szomorú verseknek nagyobb esztétikai értéket tulajdonítunk, ami más kutatók szerint az ismerősséggel van összefüggésben, azaz a német társadalomban inkább a szomorú verseknek van hagyománya, a résztvevők, olvasók ezeknek tulajdonítanak esztétikai értéket. Reflektálnál erre? Munkád során mit tapasztalsz? Mely művek váltanak ki nagyobb hatást a foglakozások során? 

Ahhoz tudunk kapcsolódni, amire nekünk szükségünk van. Volt olyan, hogy valakit nagyon megfogott egy anyaságról szóló vers, mert foglalkoztatta őt az édesanyával való viszonya, de nem volt ekkora hatással egy másik résztvevőre. A szomorúság ugyanolyan fontos érzelem, mint a vidámság. Helye van az életünkben, és nem kellene rangsorolni a többi érzelemhez hasonlítva. Azt, hogy szomorúak leszünk, nem mi akarjuk, az történik velünk, ahogyan a többi érzelem is. 

Az olvasás lehet egy szükséglet? 

Azt gondolom, igen, válhat belő szükségletté, mivel az olvasás sok esetben pótolhat olyan hiányokat, amelyeket az ember másképp nem tud kielégíteni. 

Megosztanád az olvasókkal, mit olvasol most? 

Mivel könyvklubot is vezetek (Kolozsvári Könyvklub), ahol tematikusan fókuszálunk minden hónapban egy témára, most nagyon lekötnek a naplók és a levelezések. Háy János Ne haragudj, véletlen volt című karanténnaplóját, Eszterházy Péter Hasnyálmirigynaplóját és Szabó Magda Hullámok kergetése című útinaplóját olvasom újra. De ott van az asztalamon még jó néhány olvasatlan levelezés és napló, ami még rám vár novemberben. Nagyon érdekel a személyes narratíva, ennél közelebb kerülni egy szerző belső érzelemvilágához szinte lehetetlen mint a naplóin és levelezésein keresztül. 

Olyan olvasó vagyok, aki egyszerre több könyvet olvas. Szeretem az újdonságokat, ezért most Finy Petra Ultramarin című legújabb regényét is olvasom, ami egy fejlődéstörténet, és nagyon tetszik. 

Melyik öt klasszikus és öt kortárs verset ajánlanád az őszi, borongós napokra hangulatjavítónak? 

Nem biztos, hogy hangulatjavító, de mindenképp hangulatteremtőek ezek a versek, szeretettel ajánlom őket:

Reményik Sándor: A nagy piktor; Verlaine: Őszi sanzon; József Attila: Ősz; Ady Endre: Október; Kányádi Sándor: Valami készül.

Parti Nagy Lajos: itt van az ősz, itt van újjé; Finy Petra: Fakókék művirág; Szabó T. Anna: Kimondani; Szántai János: Jóslat; Jónás Tamás: Végképp másnak.

Min dolgozol most, milyen tervek foglalkoztatnak az irodalomterápiát érintően? 

A visszajelzések alapján, hogy mire lenne igény, tervezek egy anya–lánya tematikus csoportot, és egy régebbi terv a páros babaváró csoport. Remélem, tavasszal sikerül meghirdetni őket.